Nem akarok és nem fogok ünneprontó lenni! Őszintén örvendtem – és örülök a megható szépségű és harmonikus szoborcsoport elkészítésének és felállításának Csíkszereda főterén, nem utolsósorban úgy is, mint aki kicsi gyermekkoromtól személyesen ismertem a Püspök Atyát, és más szálak is kötöttek személyéhez. A leleplezés előtt csak a letakart alkotást volt alkalmam látni, és a megáldásán sem tudtam ott lenni pünkösdkor, más kötelezettségeim miatt. Hazatérve, az első utam a térre, a szoborcsoporthoz vezetett. Többször körbejártam, majd a tér közepéről és széleitől is szemrevettem az alkotást. A teret betöltő embertömeget is odaképzeltem – természetesen –, és a Nagy Püspök, a 20. század legnagyobb magyarja hívének a szemével próbáltam bemérni a reám gyakorolt hatást. Eközben egyre zavartabb lettem, éreztem, hogy valami nincs rendjén a szoborcsoport körül, majd belém nyilallt a felismerés, akár egy fejbekólintás: az a szoborcsoport HÁTTAL ÁLL A TÉRNEK, amelyet be kellene töltsön, és akkor pedig HÁTTAL ÁLL A NÉPNEK IS, amely a teret betölti, a híveinek! Mindegy, hogy húsvétvasárnapi ételszentelésről, a népviseletet öltött fiatalság Ezer Székely Leány Napi fenséges áradásáról, vagy az egyre gyakrabban bajba kerülő székely nép más gyülekezéséről van szó... Mert ez a térre összegyűlt tömeg CSAK A HÁTÁT ÉS A VÁLLÁT LÁTJA a szoborcsoport főalakjának. És azt is úgy, mintha ki akarna vonulni a térről, mintha – Isten bocsássa meg! – restellné, hogy ott van. A Márton Áron ARCÁT és ÁLDÁSRA EMELT JOBB KEZÉT csak az látja, aki mögéje kerül és megáll a művészeti iskola kerítése felőli, bántóan szűk térségen. Pedig Márton Áron összes ábrázolásán mindig SZEMBE FORDULT az ő híveivel, hogy MINDENKI LÁTHASSA az arcára írt szelíd, de a kőnél is keményebb határozottságát és csendes elszántságát, amellyel meghátrálásra kényszerítette a hatalma csúcsán tobzódó istentagadó rendszert. Csíkszereda főtere A MI TERÜNK, mint ahogy Márton Áron is A MIÉNK, elsősorban csíkiaké, székelyeké, magyaroké, katolikusoké és mindazoké, akik vállalják az Ő szellemiségét, az Ő tartását és az egész nekünk szóló hitbeli örökséget. Ő nem fordít, NEM FORDÍTHAT HÁTAT az ő híveinek és tisztelőinek, a téren állva az Ő tekintetét keresőknek! Mi akárhányszor kimegyünk a térre, LÁTNI AKARJUK az arcát, a tekintetét és az ÁLDÁSRA EMELT jobbja alatt akarunk állni! Nem a hátánál! A szoborcsoportot tehát arccal A NÉP ÉS A TÉR FELÉ KELL FORDÍTANI! És ha már úgyis dolgozni fognak vele, erősen illő és szükséges volna a szoborcsoport kegyeletsértően periférikus helyzetén is változtatni, úgy, hogy az legalább 7-8 méterrel délnyugat, azaz a tér közepe felé – nem a tér közepére! – kerüljön. És ha már hozzányúlnak, akkor a szoborcsoport ALAPJÁT is meg kellene emelni legalább 50-60 centivel, azért, hogy akkor is LÁTHASSA MINDENKI, amikor tele van a tér emberekkel, hogy mindenki erőt nyerhessen a látásából, vagy akár fohászkodhassék is hozzá. (Bemértem: a tele térnél jelenleg csak kb. tízméteres sugarú körön belül állók láthatják a szoborcsoportot, a többiek, a nagy többség nem! Úgy gondolom és hiszem, hogy nem más gondolat vagy szándék, hanem csak a határidő szorítása miatti sietség okán nézték el – akik ez ügyben döntöttek – a szoborcsoport legjobb helyét és legjobb beállítását. Olyan kényes és nagy horderejű közügyről van szó, amely NEM MEHET SZEMBE a közösség akaratával, ezért helyes és célravezető volna, ha MINÉL TÖBBEN kinyilvánítanák véleményüket, esetleg szervezett és regisztrált formában is, miheztartás végett az elöljárók, a szakemberek és döntéshozók számára, ha tényleg Csíkszereda és a csíki nép akaratának engedve, demokratikusan óhajtunk, óhajtanak eljárni. Utóirat: 1. Megkérek ezennel minden városlakót és csíki embert, legyen annyi ideje és a helyszínen ítélje meg a fentebbi észrevételek jogosultságát, megalapozottságát. 2. Alulírott ezennel felajánlok a módosítások költségeire 1000, azaz ezer lejt és azt is, hogy ezenkívül még „összetányérozok” 10 000, azaz tízezer lejt azon csíki honfitársaimtól, akik egyetértenek a fentebbi javaslatokkal. 3. Már a rómaiak is leírták az ókorban, hogy „Errare humanum est”, azaz „Tévedni EMBERI DOLOG”. De azt is hozzátették, hogy a tévedésben megátalkodottan megmaradni: ördögi! Írtam mindezeket bármilyen célzatosság nélkül, a véleményszabadság szent jogával élve! Nagy Benedek