Mintegy ötezren válaszoltak a csíkszentmártoniak hívó szavára és vettek részt tegnap az 1944. augusztus 26-i szovjet betörés 75. évfordulóján tartott ökumenikus megemlékezésen Úzvölgyében. A szentmise szónoka, Böjte Csaba ferences szerzetes a reményre és a románság bennünket elfogadó rétegéhez való közeledésre hegyezte ki beszédét. Mint mondta: bíznunk kell a holnapban. [caption id="attachment_93727" align="aligncenter" width="1000"] Ezrek gyűltek össze a haditemetőben. Csendes megemlékezés Fotók: Kovács Hont Imre[/caption] Gond nélkül járhatóvá tették tegnapra az Úz­völ­gyébe vezető megyei utat, és a parkolás sem okozott fennakadást a mintegy ötezer megemelékezőnek, akik közül többen zászlókkal, némelyek népviseletben érkeztek a katonatemetőbe. Az emlékhely – amelyet 1994 óta önzetlenül gondoz Csíkszentmárton önkormányzata – ezúttal ismét kegyeletteljes megemlékezés helyszíne volt, semmiféle rendbontás, sőt a Csíki-medencén végigvonuló vihar sem zavarta meg az ünnepi alkalmat. A temetőbe színpadot állítottak, a kegyeletsértő módon odamaszatolt román parcellát pedig kordonnal vették körbe, holott a tömeg teljesen civilizáltan viselkedett: egy pillanatra sem merült fel, hogy megrongálnák az illegálisan odatelepített betonkereszteket. A programot a Csíkszenttamási Ifjúsági Fúvószenekar műsora nyitotta meg, majd a hagyományőrzők bevonulását követően a Csíkborzsovai Férfikórus előadása következett. Az egybegyűlteket házigazdaként Borboly Csaba, a társszervező Hargita Megye Tanácsának elnöke köszöntötte. – Erőt mutatunk fel azoknak is, akik magukénak akarják ezt a földet, ami nekünk ezer éve az otthonunk – mondta a megyeelnök, hozzátéve, hogy minden ilyen alkalom megérint bennünket, amikor a hétköznapi nézeteltérések ellenére is zárni tudjuk sorainkat. [caption id="attachment_93728" align="aligncenter" width="1000"] A román parcellát kordonnal vették körbe. De vajon mitől féltek?[/caption] Hidat építeni a ránk dobott kőből A katolikus szentmise ce­lebránsa Tamás József segédpüspök volt. Garay János költőt idézte: „Csak törpe nép felejthet ős nagyságot.” – Mi nem szeretnénk azok közé tartozni, akik elfelejtik nagyjaikat, hőseiket. Azért jöttünk ide, hogy lerójuk kegyeletünket, megbecsülésünket – fogalmazott a segédpüspök. Böjte Csaba ferences szerzetes Keresztelő János lefejezésének történetét olvasta fel, és arra reflektált, hogy Jézus hogyan vigasztalta a csalódott népet, miután „egy buta lányka áttivornyázott éjszaka után Keresztelő János fejét kaphatta ajándékba”. – De hogyan vigasztalna bennünket Jézus itt, Úzvölgyében? Szerintem Jézus csak tényeket mondana. Például azt, hogy tavasszal választások voltak Európa-szerte, és 500 millió ember feszült egymásnak. Mégsem halt bele senki, és ez óriási dolog! Ez a remény jele lehet! – mondta Csaba testvér, majd a 70 évvel ezelőtt a somlyói búcsú után nem sokkal börtönbe zárt és meghurcolt Márton Áron püspök idejével állította párhuzamba a jelenünket. – Most itt járt Ferenc pápa, szeretettel köszöntött bennünket és elénekelhettük a himnuszunkat. Ez mind reményre ad okot. Bíznunk kell a holnapban! – fogalmazott a szerzetes. Azt üzente az egybegyűlteknek: az erőt adó történeteket életben kell tartsuk, mert voltak és lesznek még „úzvölgyék”, de a ránk dobott kőből hidat kell építenünk. – Valahogy el kell mondanunk a jó szándékú románoknak, hogy nem az a legnagyobb baj, hogy hova állítanak kereszteket, hanem hogy a fiataljaink, a tanáraink, az orvosaink elmennek! Ha egymást erősítjük, akkor sem biztos, hogy megmaradunk, de ha egymásnak feszülünk, akkor esélyünk sincs. Ha jó a mi adónk és a verejtékes munkánk ennek az országnak, akkor a zászlóink, a himnuszaink is jók kell legyenek – mondta, megjegyezve, hogy az ország elnökének figyelmébe ajánlja az úzvölgyi történéseket, és imádkozzunk az igazságért, és azért, hogy nemzetünk értékelésének kinyilvánításaként valamikor a bukaresti parlamenten is ott loboghasson a székely zászló. A misét a magyar, a pápai, majd a székely himnusz zárta. [caption id="attachment_93729" align="aligncenter" width="1000"] Böjte Csaba ezúttal is meghatotta közönségét. Az igazságért imádkozzunk![/caption] A hűség kötelez Az esemény ökumenikus jel­legét a testvéregyházak szónokainak gondolatai adták meg. Tamás János csíkszeredai evangélikus lelkész kifejtette: megemlékezésünk csak akkor lehet teljes, ha tanulunk azok példájából, akiknek tiszteletére összegyűltünk. – Örökségünk, jogaink, földjeink vannak, ragaszkodjunk hát hozzájuk! A közömbösség megfutamodást jelent, és akik megfutamodnak, előbb-utóbb a vesztesek oldalán találják magukat – fogalmazott a lelkész. Bíró Erika szörcsei református lelkésznő a tőle megszokott szenvedélyes beszédben buzdította összetartásra a megemlékezőket. Mint bibliai passzusra alapozva kifejtette: hazaszeretetünkben, hűségünkben nem lehetünk „langyosak”. – Ha ezek a hősök hidegek „lettek” volna, átálltak volna a másik oldalra. Ha „langyosak”, akkor elbújdostak volna. De ők egyenesek voltak. Láthatjuk, hogy nem vagyunk már annyira kitartók, és most számonkérik rajtunk a nyugalmukat, méltóságukat, amiért idegen keresztek alatt pihennek. Addig nem hajthatjuk le nyugodtan a fejünket, amíg az igazi hősök nem a saját fejfáik alatt nyugszanak – mondta a lelkésznő. Mint rámutatott: csalódtunk már az államban, a saját vezetőinkben, az igazságszolgáltatásban, sőt egymásban is, részben azért is, mert összeugrasztanak bennünket. – Ha valóban összefognánk, nem tudnának bennünket legyőzni – tette hozzá Bíró Erika. Bucsi Zsolt Tamás sepsiszentgyörgyi lelkész szerint márcsak az egykor Úzvölgyében harcoló, jelenleg is élő veteránok miatt sem hagyhatjuk Úzvölgyét, emellett viszont kötelességünk is emlékeztetni az utánunk felnövekvő nemzedékeket, hogy ezek a hegyek a mieink voltak, és ez a temető sem ilyen volt, mint most. Solymosi Alpár csíkszeredai unitárius lelkész már nem jutott szóhoz, de kérdésünkre elmondta: elmaradt beszédét arra a gondolatra építette, hogy nem beszédben áll Isten országa, hanem erőben. A megemlékező beszédeket koszorúzás követte, majd a többezres tömeg rendezetten hagyta el a völgyet. Kovács Hont Imre