borús égbolt
kevés felhő
szórványos felhőzet
Hétköznapi hősökből valós hősök
A politikai retorika mostanság elég hangsúlyosan a rossz törvényeket szajkózza. Nemcsak azért, mert a politikum hitelességét fényezhetik azzal, ha mindent ráhúzhatnak egy leköszönt nem politikai, hanem szakértői kormányra… Hanem azért is, mert függetlenül attól, hogy ki hozta meg, tényleg könnyű dolog rossz törvénnyel találkozni. És nyilván sokat lehetne értekezni arról, hogy mi is egy rossz törvény, de a barokk körmondatok helyett eléggé egyszerűen lefordíthatjuk a hétköznapok nyelvére: rossz törvény az, ami a jó szándékot gátolja, vagy amelyik a rossznak zöld utat enged. Rossz az a törvénykezés, amely lehetővé teszi, hogy jó szándékú cselekedetek „elkövetőit” meghurcolják – mint ahogy történik az egyebek mellett Karcfalván vagy Csíkrákoson, számvevőszéki vizsgálatok nyomán.
Valahol hiba van a gépezetben akkor, amikor tévedésekért – nem bűntényekért, csupán tévedésekért! – köztiszteletnek örvendő tanárok, kötelességüket végző könyvelők több 10 ezer lejt kell saját zsebükből befizessenek olyan aláírásokért, pecsétekért, amelyeket a közérdek nevében jegyeztek, ütöttek rá különböző papírokra.
Hogy engedheti meg egy ország törvénykezése, hogy 50 ezer lejt kelljen behajtani egyszerű, jót akaró emberektől, akik évek alatt keresik meg és évtizedek alatt sem tudják félretenni ezt az összeget? Mivel érdemelte ki a nyugdíjba vonult iskolaigazgató, hogy hosszú idő építő munkája után tönkretegyék számára a pihenés éveit? Miért kell a könyvelőnek remegve, könnyeivel küszködve beszámolnia arról, hogy házastársa vagy éppen gyermeke külföldön, a családtól távol dolgozik azért, hogy jobb körülményeket teremtsen, és eközben rá kirónak egy ekkora, behajtani való összeget?
Magától értetődő, hogy a közpénzről átláthatóan, világosan el kell tudni számolni. Az viszont nem szabadna reflexszé váljon – iskolák, óvodák esetében pláne nem –, hogy ráirányítjuk a kifizetést azokra, akik kellőképpen közel voltak ahhoz, hogy rájuk lehessen húzni a vizes lepedőt. A törvénynek elsősorban figyelembe kellene vennie, hogy ami a Számvevőszék olvasatában fölösleges, indokolatlan kifizetés volt, annak a tárgyát képező összeg hol landolt. Ha nem saját bankszámlán vagy zsebben, akkor véleményem szerint szóba sem jöhetne anyagilag tönkretevő mértékű pénzkövetelés. Legfeljebb figyelmeztetés, rosszabbik enyhe fizetés-visszatartás. Másodsorban – az előzővel szoros összefüggésben – meg kell védenie a polgárokat attól, hogy meghurcoltakká válhassanak csak azért, mert az aláírásuk, pecsétjük szerepel egy adott intézményért, közösségért kifejtett munka szerződésén. Ismétlem: természetesen csakis akkor, ha nem jogtalan haszonszerzésről van szó.
Az ilyen esetek ugyanis nemcsak egy-egy iskoláról és tanárról, esetleg önkormányzatról és polgármesterről szólnak, hanem az összesről. Ha egyik településen elvégzett, de valamilyen alig érthető bürokratikus gubanc miatt helytelenül kifizetett munka miatt több 10 ezer lejt fizettetnek ki a tanárral, polgármesterrel, akkor ki akar jövőre tanár, polgármester lenni? Ki lesz, aki felelősséget mer vállalni olykor számára is átláthatatlan kivitelezésekért, kifizetésekért? És ki lesz, aki felújítja az iskolát, ahová a gyermekünk jár, a kultúrotthont, ahol együtt örülünk a közösségünkkel? Vagy hőstetté kell válnia egy-egy iskolafelújításnak?
Kovács Hont Imre
.jpg)
