Kájoni János feltételezett születési időpontjának 390. évfordulóját ünnepeljük, ebből az alkalomból emlékévet hirdetett a Hargita Megyei Kulturális Központ, s az év során számos eseményt szerveznek ennek jegyében. A Kájoniról szóló beszélgetések sorát dr. sc. pharm. Péter H. Mária ny. egyetemi adjunktussal készült interjúval folytatjuk. Kérdezett: Sarány István. – Gyógyszerészként, egyetemi oktatóként, kutatóként a gyógynövényekkel foglalkozott. Honnan ez az érdeklődés? – Temesváron születtem, a második bécsi döntés következtében Nagyváradra kerültem családommal együtt. Itt az egykori Szent Orsolya felekezeti gimnáziumban, majd a tanügyi reform után ugyanott, de már más elnevezés alatt működő iskolában érettségiztem. Valamennyi nagyváradi iskolának kiváló tanári kara volt, ennek köszönhetően érettségi után azonnal bejutottam a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet Gyógyszerészeti Karára, ahol 1958-ban gyógyszerészdiplomát kaptam. 1959-ben férjhez mentem, és így visszakerültem Marosvásárhelyre. Az egyetemen kaptam állást, gyakornoknak a gyógynövények oktatásával foglalkozó Farmakognózia tanszékre. Ekkor e tanszék vezetője Kopp Elemér professzor volt, aki a világhírű gyógynövény-termesztéssel és -nemesítéssel foglalkozó Páter Béla (1860–1938) egykori munkatársa volt. Kopp Elemér igényes, de ugyanakkor megértő és segítő főnöke volt a tanszéknek, tőle tanultam meg a kitartást igénylő kísérletes munkát. 1964-ben, elhunyta után Rácz Gábor (1928–2013) vette át a tanszék vezetését, aki nagy műveltségű, a szakmában jól tájékozódó tanár volt, mint a tanszék vezetője tudását örömmel és önzetlenül adta át érdeklődő munkatársainak, így nekem is. 1973-ban az ő irányítása alatt készítettem el és védtem meg doktori értekezésemet, aminek témája szintén egy gyógynövény, az Agrimonia eupatoria (párlófű) sokoldalú kísérletes vizsgálata volt. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen tanárok egyengették oktatói és kutatói munkámat a gyógynövények szeretete és megismerése terén. Az egyetemi pályafutásom után is még volt lehetőségem a gyógynövényekkel kapcsolatos oktatásra, a budapesti Kertészeti Egyetem keretében működő nyárádszeredai kertészmérnöki távoktatásban közel 15 évig vettem részt mint a gyógynövényismeret és -termesztés konzulens tanára. Így szakmai tevékenységem évtizedeken át a gyógynövényekhez – Az Orvostudományi Értesítőben közölt egy számomra roppant érdekes tanulmányt Kájoni Herbáriumáról. A bevezetőben felsorol számos – Kájoni korát is megelőző – művet, amely gyógynövényekkel foglalkozik. Hogyan került kapcsolatba ezekkel a munkákkal? – Már az 1980-as években kezdtem gyógyszerésztörténeti írásokkal foglalkozni. Egykori tanáraim, a néhai Rácz Gábor és Spielmann József professzorok felkeltették bennem a múlt iránti érdeklődésemet. Majd az 1990-as évektől kezdve, a gyógyszerészképzéssel, az erdélyi gyógyszertári hálózat kialakulásával kapcsolatban gyógyszerészettörténeti kutatásokat végeztem, de folytattam a gyógynövényekkel foglalkozó régi könyvek tanulmányozását is. – Eddigi búvárkodásai alapján mióta jelennek meg magyar szerzők gyógynövényekkel foglalkozó művei, illetve mikortól írják ezeket a munkákat magyar nyelven? – A növényekkel való gyógyítás régebbi és megelőzi a gyógyszeres kezeléseket. Ez természetes is, hiszen a természet felkínálja a gyógyhatású növényeket, a népi gyógyászat pedig vizes kivonatokat (teákat), kenőcsöket és egyéb gyógyszerformákat készít belőlük, és használja a különböző betegségek gyógyítására. A XVI. századtól kezdődően több olyan kéziratos vagy nyomtatott orvosló vagy füvészkönyv jelent meg Erdélyben, amely különböző betegségek gyógyítására gyógynövények vagy belőlük előállított készítmények, kivonatok, teák stb. alkalmazását említi. A máig fennmaradt kéziratok közül megemlítjük Lencsés György Ars Medica című művét 1577-ből és Kájoni János Magyar Herbáriumját, ami Szárhegyen készült 1673-ban. Ezenkívül az erdélyi fejedelmek nagyasszonyaitól – akiknek gondja volt az udvarhoz tartozó személyek gyógyítása is – ún. „orvosságos könyvek” maradtak fenn. Ilyen az I. Apafi Mihály fejedelem nővérétől, Apafi Annától származó Orvosságos könyv (1677), Bethlen Kata Orvosló könyve (1737), Vay Ádám feleségének, Zay Annának Füvészkönyve (1766). Ez utóbbiakról azonban feltételezni lehet, hogy többnyire másolás által készültek, egy-egy orvos javaslatára vagy már nyomtatott könyvekben levő receptek átvétele révén, ennek ellenére jelentőségük, számbavételük fontos. A legrégebbi gyógyítással foglalkozó magyar nyelvű írásos emlékünk kézirat formájában maradt fenn, keletkezési ideje 1577, szerzője Lencsés György (1530 k. Várad –1593, Gyulafehérvár), címe Ars medica. Ennek nyomtatott változata Varjas Béla betűhű átírásában XVI. századi orvosságos könyv címen az Erdélyi Tudományos Intézet kiadásában 1943-ban jelent meg. Ez a könyv a humán medicina egész területét felöleli. Lencsés György szerint „a szegény tudatlanoknak… nem a Bölcs embereknek” írta. Alapos orvosi ismeretei voltak, egyes ajánlott receptjei végén megjegyzi „próbált orvosság” vagy Jósa doktor orvossága”. 2000-ben ifj. Szabó T. Attila egy igen hasznos visszakeresővel (növénynevek és betegségek) ellátott CD formájában (BioTárElectronic) Szombathelyen kiadta az egész könyv anyagát. Az Ars medica kézirat megjelenését követően, Erdély területén később több „füvész” és „orvosságos” könyv is megjelent nyomtatásban. Így 1578-ban Melius Juhász Péter (1536 k. Horhi–1572, Debrecen) református püspök, egyházi író Herbárium az fáknak, füveknek nevekről, természetekről, és hasznairól… című könyve, mely nyomtatott Colosvárat, Heltai Gáspárné Műhelyében 1578. esztendőben. Megjelenésének 400 éves évfordulója tiszteletére ifj. Szabó T. Attila magyarázatokkal együtt adott ki egy könyvet a Kriterion Fehér könyvek sorozatában. Pápai Páriz Ferenc Pax corporis vagyis a A test békéje című könyve 1690-ben jelent meg. Ezt a művet tekintjük az első, magyar nyelven nyomtatott orvosi könyvnek. Először Kolozsváron 1690-ben jelent meg, eddig összesen 11 kiadása ismert, amelyek közül 9 Kolozsváron látott napvilágot. Összegyűjtötte a népi orvoslás több évszázados ismeretét, amelyeket a hazai gyakoribb betegségek kezelésére alkalmaztak, de javaslatai közé beépítette saját tapasztalatát is. Mindezeket világos megfogalmazásban írta le, ahogyan könyve előszavában is írja: „Amennyire lehetett, értelmesen s világosan magyar nyelven.” Kitűnik könyvéből, hogy jól ismerte az ország gazdag növényvilágát és minden esetben a gyógynövények népies elnevezéseit használta. Spielmann József (1917–1986) a marosvásárhelyi egyetem egykori orvos-történész professzora írta a könyvről: „Mivel a Pax Corporis minden egészségügyi ismeretet nélkülözők számára valóságos népkönyvvé vált, […] e művével útjára indította a magyar nyelvű orvosi irodalmat.” Nagy Géza (1914–1981), aki Békességet magamnak című könyvében megírta életrajzát és könyvei értékelését, így vélekedik róla: „A mai olvasó a nagy elődök, európai és magyar kortársak humanista eszméinek és békeszeretetének méltó erdélyi megtestesítőjét látja benne.” Pápai Páriz Ferenc könyvének legújabb kiadása 1984-ben Budapesten látott napvilágot. A könyv nyolc részben, 70 fejezetben, 100 féle betegség vagy azok tüneteinek kezelésére kevés számú állati és ásványi eredetű orvosság mellett, 300 gyógynövénynél sorolja fel azok felhasználását. Ezek közül sokat mai ismereteink birtokában is helytállónak tekinthetünk. Az általa javasolt valamennyi gyógynövénynél hasznos utasításokat is ad, részben a növényi orvosság elkészítésének technológiájára, részben pedig a kezelésre, az alkalmazásra és a várható hatásra vonatkozóan. Az ebben a korban írott, gyógynövényekkel foglalkozó régi könyvek közül még megemlíthetjük Nadányi János református lelkész, tanár (1641, Körösnadány–1707, Nagybajom) Kerti dolgok leírása, Alexikepus című művét, ami 1669-ben jelent meg. Ez a könyv Mizauld Antoine (1510–1578) francia természettudós latin és francia nyelven írt, 1564-ben Párizsban megjelent ALEXIKEPUS, seu auxiliaris hortus extemporanea morborum remedia című könyvének fordítása, amit 1666-ban I. Apafi Mihály fejedelem feleségének, Bornemisza Annának kérésére fordított le magyar nyelvre. Bár a fordítás néhány hónap alatt elkészült, a könyv csak 1669-ben jelent meg a gyulafehérvári nyomdának Kolozsvárra való átköltöztetése miatt. A fejedelemasszony a mindössze 75 példányban kinyomtatott könyvet udvara környezetében s az általa kedvelt „tudományos férfiak” közt ajándékul osztogatta ki. Nadányi az Alexikepus, avagy orvos kert című kötetében 72 növényt sorolt fel, melyek közül 31 élelmiszerként ma is használatos, a 41 gyógynövény közül pedig 25 a mai fitoterápiában felhasználást nyer, több közülük a hivatalos gyógyászatban is. Továbbá említésre méltó a minorita szerzetes Juhász Máté (1696 vagy 1707, Jászapáti–1776, Nagypeleske) Házi különös orvosságok, mellyek az orvosok nélkül szűkölködő betegeskedők vigasztalására következőképpen a betűkrende szerint külön-külön Nyomtatásokból és Irásokból szedettek egyben. Nyomtattatott Kolosváratt, Az Jésus Társaság Akad. Betűivel 1761. Esztendőben című könyve is. Ennek szerzője bár nem erdélyi születésű, de 1760-tól egy ideig a nagybányai minorita kolostor lakója volt, majd Nagypeleskén (Szatmár megye) plébános lett. Kolozsvárt nyomtatták az ötrészes könyvét, amely nevének fennmaradását biztosította. Orvoslással csak az ötödik rész foglalkozik. Ez külön kötve is több kiadást ért meg. Így 1761-ben, 1763-ban, 1768-ban, 1770-ben, 1773-ban és 1785-ben adták ki, mindegyiket Kolozsvárt és minden alkalommal névtelenül, de a különböző kiadások címlapjai mind egyformák. Több javaslatánál írja, hogy „végy a patikából”, „próbált”, „Páriz Pápai doktor írása”, „Plinius mondja” vagy „magamon próbált hasznos orvosság”. Végül a parajdi sóbánya orvosának, Benedeki Enyedi Ó János (1758 k.–1819, Parajd) Falusi ember patikája című művét kell még megemlíteni, amit a szerző saját maga költségén nyomtatott ki Kolozsváron 1801-ben. A szerző1758 körül született és 1819. május 10-én hunyt el Parajdon. 1787-től haláláig a Parajdi Császári és Királyi Só-Tisztség mellett, királyi seborvos. Nevének fennmaradását ez a könyve biztosította, címlapján még a következőket olvashatjuk: „Falusiemberek PATIKÁJA a’ falun lakó minden keresztyén valláson lévő tisztelendő papokhoz, melyben a’ falusi embereknek leg-nevezetesebb nyavalyáinak orvoslások irattak meg. A’ parajdi Tsászári és Királyi tekintetes nemes Só-Tisztség mellett levő királyi seb-orvos BENEDEKI ENYEDI Ó JÁNOS által. Nyomtattatott a’ Könyv-Szerzőnek tulajdonmaga Költségével 1801. Eszt. Hochmeister Márton betűivel”. Ebben több olyan orvosság leírása található, mely különböző gyógynövényekből készíthető el. – Érdekes, hogy az Ön dolgozatában felsorolt művek jelentős része Erdélyben jelent meg... – Ebben a korban hasonló tartalommal még jelentek meg Magyarország területén és más nyelvterületeken is orvosló, illetve füvészkönyvek. Ezekből egy párat említenék meg. Így: Zey András 1744-ben nyomtatott könyve, melynek címe: Az Olajoknak több másféle nagy hasznú orvosságokkal egyben, mellyek az Ember’ egésségére mind kivül ’s mind belöl igen hasznoson szolgálhatnak, Declaratiója. Mellyeknek-is különös hasznok mind itt Váralján, mind a Magyar Korona alatt lévő minden Tartományokban tapasztalhatóképen Observaltatott, Comprobaltatott. Nyomtatatott 1744-dik esztendőben. Több adat utal arra, hogy Kolozsvárott a Református Egyházközség nyomdájában készült. Egy példány a Székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtárban megtalálható a kiadási hely megjelölése nélkül; Csapó József: Új füves és virágos magyar kert, mellyben mindenik fűnek és virágnak Neve, Neme, Ábrázatja, Természete és Ezekhez képest külömbféle Hasznai értelmesen meg-jegyeztettek, Második nyomtatás, Posonban és Pesten, 1792; Diószegi Sámuel, Fazakas Mihály: Magyar Füvészkönyv, melly a’ két Magyar Hazában található növényeknek megesmérésére vezet, Debreczen, 1807; Diószegi Sámuel: Orvosi Füvészkönyv mint a Magyar Füvész Könyv Praktika része. Csáthy György nyomdája, Debrecen 1813. – Hogyan ismerte meg Kájoni Jánosnak a gyógynövényekkel kapcsolatos munkásságát? – A nyárádszeredai oktatói tevékenységem keretében a gyógynövények iránt érdeklődő hallgatók államvizsga-dolgozatát irányítottam. Egy kedves tanítványom, Nagy Dalma marosvásárhelyi képzőművész, aki Nyárádszeredában kertészeti tanulmányokat is végzett, államvizsga-dolgozatában Kájoni gyergyószárhegyi kolostorkertjének gyógynövényeivel foglalkozott. Mint irányító tanára én is sokat kerestem irodalmat a témájához, így Kájoni felé is fordult figyelmem és szorosabb kapcsolatba léptem Kájoni János munkásságával. Bár Kájoni Herbariuma, úgy, mint a többi kéziratos füvész-, illetve orvosságos könyvek, többnyire nem eredetiek, részben különböző könyvek másolatai, vannak benne egyéni kiegészítések, ezért feldolgozása orvos- és gyógyszerészettörténet szempontjából is figyelmet érdemel. – Miben különbözik Kájoni Herbáriuma kora hasonló munkáitól? – Kájoni iskolái, majd teológiai tanulmányai elvégzése után 1652-től Csíksomlyón élt, 1655-ben pappá szentelték. Sokoldalú, művelt ember volt. 1664-ben Szárhegyen Ferencrendi kolostort alapított, ahol 1669 és 1675 között házfőnök volt, mialatt újjáépíttette a romos zárdát és az iskola építését is szorgalmazta, amit 1669-ben már az ő vezetésével fejeztek be. Innen ismét Csíksomlyóra került, ahol 1675-ben megalapította Székelyföld első nyomdáját. 1686-ban visszakerült Szárhegyre, ahol rövidesen, 1687. április 25-én hunyt. Kájoni 1673-ban kézzel írta Magyar Herbárium című művét, 67 oldalon 244 gyógynövény leírását, hasznát tartalmazza. Ezt, egy 1511-ben, Velencében megjelent latin nyelvű Ortus Sanitatis című munkához kiegészítés céljából írta meg. Több helyen lapszélbejegyzés és saját kézírásával kiegészítések találhatók benne, valamint egy magyar nyelven írt függelék, amiben a részben nálunk honos növények latin és magyar nyelvű nevén kívül a növény természetét és gyógyászati hasznát ismerteti. Munkáját sem tekintik teljesen eredetinek, feltételezhető, hogy Beythe András (1564–1599) Németújváron 1595-ben nyomtatott 278 növényt ismertető Fives Könyve szolgált mintául. Azonban Kájoni összeállítása tanúbizonyságot tett sokoldalú egyéniségéről és a hazai népi gyógyászat adataira támaszkodva bő leírást adott a gyógynövények hasznairól. – Mi az, ami manapság is megállja a helyét Kájoni megállapításai közül? – Elsősorban értékelendő az, hogy az egyes gyógynövények sokféle felhasználásuk mellett, több esetben óvatosságra is felhívja a figyelmet. Alapos és gondos összeállítást bizonyít a 67 oldalon bemutatott 244 gyógynövény latin és magyar elnevezése, rövid leírásuk és hasznuknak bemutatása. A benne leírt, egyes növényekre vonatkozó javallatok többnyire megegyeznek nemcsak a ma élő népi gyógyászati felhasználásokkal, hanem a szakirodalomban közölt fitokémiai és hatástani ismereteink is alátámasztják azokat. Következésképpen ma is szükséges a régi orvosló könyvek adatainak feltárása, összehasonlítása jelenlegi ismereteinkkel, a népi gyógyászatban használatos növények fitokémiai és farmakológiai tanulmányozása, mivel ezáltal lehetőség nyílik növényi eredetű gyógyszerkincsünk állandó bővítésére.