[caption id="attachment_54232" align="alignright" width="165"] Asztalos Ágnes[/caption] Egy nagyáruház parkolójában várakozás közben a bevásárlókosarak tartalmának megfigyelésével próbáltam agyonütni az időt. Megdöbbentem, hogy milyen sokan veszik itt a paradicsomot, hagymát, padlizsánt, salátát. Miközben a piacon épp azelőtt vásároltunk malomfalvi, igazi házi paradicsomot, fenyédi hagymát, friss petrezselymet, román őstermelőtől vinetát. A nyaralásunk alatt tapasztaltak még élesebb fénybe állították a jelenséget. Több régióban, több ízben is láttuk már Olaszországban, hogy mekkora nemzetgazdasági érték a helyi termék. A szigorúan ellenőrzött, a minőségi, több száz, néha ezer éves hagyományokon alapuló helyi termék. Ahol az egyszerű paraszti konyhából (mert a jellegzetes olasz menüsor, a sok tészta, a sokféle kenyér alapú étek, a kevés hús mind-mind az ínségben gyökerezik, mert Itália népeinek sem volt fenékig tejfel ez életük az évszázadok során) sikerült turistacsalogató „látványosságot”, a világ nagy részén pedig divatot „csinálni”. Azt is láttuk, hogy az egyszerű vidéki ember mennyire ragaszkodik régiója jellegzetes termékeihez, ahol a valószínűleg szövetkezeti alapon működő boltjaikban (pl. Toszkánában az InCOOP) a mosószereket és még néhány dolgot leszámítva csakis helyi termék volt kapható. De annyira helyi, mintha én az udvarhelyi, a fenyédi és a bögözi tehéntúró között válogatnék… Büszkék helyi termékeikre, le nem cserélnék a hagyományos magokat újra, tudják, hogy az igazi prosciutto érését nem szabad felgyorsítani, a pecorino akkor lesz jó, ha tényleg hónapokig érlelik. Egyszer délen egy halpiac mellett laktunk. Naponta kétszer, reggel és késő délután telt meg a piac, ahová a környék zöldségtermelői is behozták a frissen leszedett terményeiket. Mindenki ott vásárolt, válogatott. Nem is volt – ezen a környéken sem – multikézben lévő áruház. Nem akarok én a multik ellen beszélni. Inkább a belső igényesség, a tudatosság, a szélesebb látókör mellett. Hogy ne cseréljük fel olyan könnyen a helyit az importért (mert esetleg néhány banival olcsóbb), az ősi magot az újért. Mert hosszú távon nem mindegy. A helyi érték teremtéséhez, fennmaradásához mindannyiunkra szükség van. De őszintén: nem finomabb az a piacon vett házi paradicsom? Aztalos Ágnes