Ezeket a sorokat Limassolban írom. Igen, Cipruson, a Földközi-tenger harmadik legnagyobb szigetén. Itt, három földrész találkozásánál, ahol minden híreszteléssel ellentétben csend és nyugalom van. Ezt azon ismerősök megnyugtatására írom, akik elszörnyedtek, mikor megtudták, hogy Ciprusra készülök. Mert ugye Szíria, Izrael, Palesztina, Egyiptom… na, szóval mindenféle háború itt dúl állítólag körülöttünk, egy kőhajításnyira, hogy ne írjam azt: egy köpésre. Vannak ugyan itt más belső feszültségek, szögesdrót és NATO-katonák, kettéosztott főváros és egyebek, de arról majd később. Itt és most tényleg csend van. Végig, Limassol 23 kilométeres partján süt a nap, ma reggel is 19 Celsius-fok volt, még nincs dél, de már 23 fok van. A tenger vize 20 Celsius-fok, ami kellemes, télen is, mert nincs hó, meg fagy, meg hideg, csak eső meg lehűlés. A színe meg leírhatatlan: sötét türkizzöldtől a sötét türkizkékig változik, ahogyan hullámzik. Vasárnaptól mostanig felhőt sem láttunk, mára azonban megjelentek és a szél is fúj, amely előbb újra és újra elkergette a gomolygó fehér meg szürke felhőgöngyölegeket. Mostanra ellenben szinte egyenletesen szétteregette valamiféle tejszerű takaróvá, mely elfoglalta a kék helyét, de rajta átszűrődik most is a napsugár, aztán néha megvastagszik, majd újra szétráncigálja a szél, mint a selyemhernyógubóból megmaradt rugalmas masszát, amelyet rétestésztaként huzigál finom pókhálóvá sok szorgalmas kis kínai kéz és tesz paplanok, párnák könnyed töltelékévé. Lent a medence mellett többen napoznak, és a tárgyaknak néha árnyéka van, miközben az eget fehér fátyol borítja. Nem az erkélyen pötyögök – mert az a tengerre néz, s odasüt forma a nap, és így nem látom rendesen a laptop képernyőjét –, hanem közvetlenül mellette, a szobában, az elsötétített hatalmas üvegajtó árnyékában. A Földközi-tenger szinte karnyújtásnyira, közöttünk csak az út, amelyen bal oldali forgalom van, rajta rengeteg elegáns – még a taxik nagyobb része is hatalmas, új típusú Mercedes! – jobb oldali kormányos autóval és számtalan hatalmas, legalább négyemeletnyi magas pálma. Könnyű nekem ezt megállapítani, ugyanis a mellettünk álló szállodák pontos mérést tesznek lehetővé. A kisautó-forgalmat csak ritkán törik meg nagyobb járművek. Ezek leginkább az egyszerű, de szép küllemű, belül kissé szűk turistabuszok: a lábamat rendesen csak a szállodában tudom kinyújtani, pedig nem vagyok magas ember, a széksorok közötti kis folyosó is épp csak járható. Nem kérdeztem még rá az idegenvezetőnkre, hogy vajon tényleg létezik valódi méretbeli különbség az európai és a ciprusi turistabuszok között, de szubjektíven többen is így érzékeljük. Holnap ezt is megtudom, mert Melinda, a Győrből Ciprusra elszármazott, most is kifogástalan magyart beszélő helyi vezetőnk nem csupán remek hangulatot teremt, de hihetetlenül jól felkészült, ráadásul saját vagy közvetlen környezetéből származó, azaz családi anekdotákkal fűszerezi az előadásait. Adatait nem internetről, hanem a statisztikai hivatalból, esetleg megfelelő köztisztviselőktől szerzi be. Öröm vele barangolni ebben a sok szempontból rendhagyó kis országban. És ezt a „rendhagyó” jelzőt felelősségem teljes tudatában használom, mint erről már az eddigiekben is meggyőződhetett a mindig kedves olvasó. Azt már említettem, és remélem, hogy az érdeklődőknek fel is tűnt, hogy a luxuskocsi-forgalmat – amely valóban kifejezetten luxusos kocsikból áll! – csak a turistabuszok törik meg. Mert ezen a szigeten nincs tömegközlekedés! Hogy miért nincs? Ki tudja? Talán, mert ez a városnyi állam – területe nincs tízezer négyzetkilométer, lakossága pedig alig több a milliónál – sosem érezte szükségét, vagy nem volt idő, terv esetleg egyéb, amely ezzel foglalkozott volna. Nincs vonat, nincs villamos vagy troli, nincs helyi vagy távolsági autóbuszjárat! Bár azt is el kell mondanom, hogy itt a tengerparton létezik egy busz, amely lebonyolítja a forgalmat Limassol két vége között, de a helyi lakosok nem használják. És a fővárosban is vannak próbálkozások: létezik 2-3 autóbusz, talán valamiféle brit kezdeményezés, csak épp az utasok hiányoznak. Meg a menetrend és a stabil útvonal. Mi is láttunk egyet: hárman ültek benne – állítólag inkább csak háztartási alkalmazottak, akik vendégmunkások és nincs saját autójuk. Mert a szigeten adott pillanatban munkaerőhiány volt, amelyet aztán ázsiai és afrikai, ma leginkább kelet-európai munkavállalók (bevándorlók?) pótoltak. Magam is találkoztam három román hölggyel, akik Paphosban dolgoznak egy üzletben. Elmondásuk szerint, ha hinni lehet nekik, és nem csak a szegény otthon maradottat akarták elkápráztatni hatalmas jólétükkel, akkor a havi keresetük 4000 euró! Kételkedésem azonnal érthetővé válik, ha tudjuk, hogy az országban az utóbbi néhány évben bizony gazdasági hanyatlás észlelhető. Ismert, hogy a görög válság magával rántotta a két nagy ciprusi bankot, amelyek akkoriban rossz lóra tettek, az állampolgárok többé-kevésbé jogos ijedelme pedig – akik azonnal elkezdték kivenni pénzüket – feltette rá a koronát, mert adott pillanatban felemésztették a bankok teljes készpénztartalékát, mire ezek három hétre egyszerűen bezártak. Akkoriban szűnt meg Ciprus adóparadicsom lenni. Ezzel együtt a ma 1000 eurós átlagjövedelem (a miénknek több mint kétszerese!) 2013-ban még 1500, a ma 600 eurós minimálbér pedig 850 euró volt. Persze nincs kizárva, hogy a tengerparti butikosnak annyira jól megy, hogy elárusítóit remekül megfizetheti. Bár sok egyéb jel is – egyáltalán nem láttunk például koldusokat! – arra mutat, hogy Cipruson jól élnek az emberek, a munkanélküliek aránya 20%-on áll, ami bizony nem kevés. Megtörténhet, hogy ehhez az adathoz a téli szezonnal járó „hivatalos” munkanélküliség is nagyban hozzájárul. Olyankor ugyanis nem működnek a szállodák és általában a turizmushoz köthető tevékenységek, ezért az ott dolgozók munkanélküliek, akik ellenben a megfelelő segélyben részesülnek. Tudni kell ugyanis, hogy az ország bruttó hazai termékének 80%-a a szolgáltatásokból kerül ki, ennek fele pedig a kereskedelemből. (15 százalékát a könnyűipara, a fennmaradó ötöt pedig a mezőgazdaság biztosítja.) Szorosan idetartozik még egy érdekesség, hisz vendégmunkásokról szól. Az egyedül maradt és gondozásra szoruló idős emberek helyzetét az állam oldja meg. És nem akárhogyan! Cipruson nincsenek idősotthonok, a családok közel laknak egymáshoz és gondoskodnak a rászoruló tagjaikról. Akiknek meg nincs hozzátartozója, azoknak az állam ingyen vagy minimális hozzájárulásért – ha nagy az illető jövedelme – Tajvanból vagy Srí Lankáról származó gondozónőket biztosít. Hogy miért épp onnan, arról nem szól a fáma. Mint sok egyéb csemegéről sem, amelyekről majd beszámolok. Albert Ildikó