enyhe havazás
Hangos internet
Kitört a háború. De nyugi, egyelőre csak az interneten. A pánikkeltések, viccelődések, a reggeli kávé melletti beszélgetések központi témájává lett a Romániában székelő NATO-haderő, a bitcoinárfolyam mélypontja, az apokaliptikus jövőképek és úgy en bloc az orosz–ukrán konfliktus. Mindenki találgat: hol érint ez minket, mit kellene lépnie Romániának? Persze a posztokban, a posztok alatti kommentekben, a kontextusából kiragadott, kevert-kavart, ismeretlen idejű és hitelű részletekben valamiért mindig mindenki jobban tudja, hogy éppen kit lehetne úgy igazán felelősségre vonni.
Az internetes felületek az Erdélyben egyre jobban elharapódzó gyűlöletbeszéd színtereiként és a virtuális valóság húspiacaiként tombolnak: arc nélkül vagy egy átlagos polgári név mögé bújva mindenkiből kiszabadulhat az állat. Az, hogy valaki miért érez késztetést arra, hogy egy távolról sem oda-vissza kommunikációnak szánt platformon keresztül párbeszédnek színlelt egyoldalú kommunikációt folytasson, az már egy teljes társadalomtörténeti kutatást lefedhetne, de egyelőre csak hosszú órákig tartó fejfájást vagy álmatlan forgolódást okozhat, ha valaki a véletlen beleolvasással keveredne a tűz köré.
A gyűlöletbeszéd viszont él, testet öltve bújik egy-két hétköznapi ember bőrébe, és örömmel ijesztget minden online elérhető utcasarkon. Az immáron harmadik évébe lépett koronavírus-járvány kétségkívül még inkább felerősítette az ember minden arra feszülő antennáját, ami a belülről kívülre szóló kritikát egy felülről lefelé ordító kioktatássá gyúrhatta. Ezért a piac forog, a tervezett elavulás működik. A minden szitán átlátó és a nagy társadalomirtást körbepisilő ember azt szidja, ami épp a terítéken van. Ha nem öl meg az 5G, ha túléljük az új típusú náthát, de még a meddőséget okozó vakcinától sem kell végignéznünk a világ kipusztulását, akkor chill, és feszüljünk neki valami újnak: jöhet a háború. Ijedjünk meg, de csak annyira, hogy azt senki észre se vegye, majd tegyük a tarisznyánkba a hamuban sült pogácsánkat, másszunk fel a világ legmagasabb tornyába, és tökmagot köpködve gyártsuk az összeesküvés-elméleteket. Talán még a kokárda is elfér a szívünk alatt – idén márciusban kizárólag kék és sárga színekben –, s eszünkbe se jusson, felejtsük is el, hogy a konfliktus, az konfliktus, a világ, az világ, de legfőképpen azt, hogy az önmeghatározás kivételesen szólhatna az önön túl, a máskor olyan nagyon piedesztálra emelt nemzeti összetartozásról, avagy szolidaritásról is. Hiszen háború úgyse lesz: az erdélyi ember már mindent megélt, tudja!
Demeter Adél-Hajnalka
.jpg)
.jpg)
