Halottak napi gondolatok
A temetőben sétálok. Nézegetem a sírkereszteket, mindegyik más. Vannak egész egyszerűek, díszesebbek, sablonosak, akárcsak az élet, ki mit lát fontosnak benne. Virágok díszelegnek a síremlékeken, mécsesek világítanak, gyertyák fénye lobog, hozzátartozók állják körül. Gondolataimban arcélek villannak az együtt töltött időről, a megélt örömökről, közös élményeinkről, nehéz pillanatainkról. Költők, írók vallomásai jutnak eszembe: „Elfut a perc az örök idő várja, lelkünk mint fehér kendő leng utána” írja Reményik Sándor. Majd Thomas Mann sorai elevenednek meg: „Elfolyik, elszáll, elrepül az idő, amelyet azért adott az Isten az embernek, hogy használja, felhasználja, jól használja az emberiség előrehaladásának szolgálatában és értéket vigyen az idő folyásába.” Gondolataim sorát Fekete István folytatja: „Elmegy lassan a berek, az erdő, el a nádas, tél meg a nyár, a hegy, a völgy, a nappal s az éjjel a szem látta egész határ.”
Egy sírhant mellett imára kulcsolt kézzel álló családot pillantok meg és imájuk lágy hangja melegséggel tölti el szívemet, felerősödik bennem a remény, hogy az élet átível a téren és az időn, és létünk forrásához, Istenhez vezet. Ez a remény nem valamiféle vallásos kábítószer, hanem Gárdonyi Géza reménye, aki Istenhez vezető „ajtónak” nevezi a halált. Juhász Gyula reménye, aki bízik abban, hogy „valahol lennie kell egy orgonának,” melyen halálba bágyadt dallamainkat befejezhetjük. József Attila reménye, aki hiszi, hogy „az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha esteledik, s te nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban ott állsz útjuk végén én Uram.”
Kőkemény végzet a halál. Legyőzhetetlen ellenfél – Isten nélkül. Pilinszky imája mindannyiunk szíve vágyát fogalmazza meg „…adj nevet, gyönyörű nevet, párnát a pusztulásnak.” Jézus Krisztus által Isten „párnát adott” kőkemény végzetünk alá, általa új dimenziója lett a halálnak, ezt hirdeti szeretteink sírjánál a kereszt. Jézus húsvétja megváltoztatta a halálról szóló irodalmat, új fejezetet nyitott az elmúlás értelmezésének történetében.
Bálint Emil plébános