erős felhőzet
szórványos felhőzet
Halálos gúnyolódás
Az embernek elszorul a szíve, ha belegondol, hogy a jóléti Egyesült Államokban mennyien halnak meg naponta fegyverhasználatból kifolyólag. Vagy nem is tudom, lehet, hogy még fájóbb az egészben a rutinosság. Igen: ez a napról napra ismétlődő valóság, hogy Amerikában – tehát nem Szíriában, Afganisztánban vagy valamelyik maffiaszervezet által vezetett afrikai államban! – meghal egy-egy rendőr, gyanútlan járókelő, de elmehetünk akár a dílerig, a striciig, a prostituáltig. Ez már megszokott, ám idődől időre megbotránkozunk egy-egy iskolai lövöldözés alkalmával, amilyen például minap is volt. 17 halálos áldozat! Tizenéves gyermekek, akik már semmit nem tehetnek azért, hogy a jövőben kevesebb ilyen történhessen.
A tagállam, az ország, a világ osztozik a gyászban – állítólag. De valójában dehogyis! Átolvassuk a tudósítást, megnézzük YouTube-on a felvételeket, majd ugyanezzel a lendülettel futjuk át a téli útviszonyokról szóló híreket, az akciós mosóporokról szóló reklámokat. El-elgondolkodom ezen, és magamat is megvizsgálom: ennyire nem tudok együttérezni? Ennyire közönyös, alávaló lennék?
Az önmarcangolásnak még csak az elején tartok, amikor az aktuális amerikai elnök kifejezi őszinte részvétét, és elmondja – mint legutóbb Trump őkegyelme –, hogy „egyetlen tanárnak vagy diáknak sem szabad soha úgy éreznie, hogy amerikai iskolában nincs biztonságban”. És ezután már nem tudok a magam gyarlóságával foglalkozni. Mert egyrészt kölyökkorom óta hozzászoktam, hogy az Egyesült Államokban szinte ugyanolyan gyakorisággal lövik halomra egy-egy iskola diákjait, tanárait, mint ahányszor sorsolnak a lottón. Másrészt pedig itt vannak ezek a nagy kaliberű emberek, elnökök, szenátorok, akiknek egyszerűen csak a nagyobb biztonság mellett kellene voksolniuk a fegyvergyártók ellenében, és máris gyökeres változásokat érnének el. Mégsem teszik. Mert az érdekek a fegyverek köré csoportosulnak, és mert az érdek – úgy tűnik legalábbis – a revolvernél pusztítóbb fegyver. Inkább vállalják ezt az aljas képmutatást, ezt az alávaló, szégyenteljes, hazug részvétnyilvánítást, amellyel egyenesen kigúnyolják a hozzátartozókat. Akiknek tetemes részét egyébként sikeresen elhülyítették annyira, hogy fel sem tűnik nekik alternatívaként a fegyverviselés drasztikus szigorítása.
Állítólag átlagosan hetente dördülnek el fegyverek egyesültá államokbeli oktatási intézményekben. Van egy naprakész weboldal (www.gunviolencearchive.org), amely szerint február 14-én, egyetlen nap leforgása alatt 46 fegyveres incidens történt, és a 17 meggyilkolt iskolás mellett további 15-en – összesen tehát 32-en – haltak meg.
Ha ez valóban számítana, akkor Trump és társai tennének ellene. De akkor a fegyvergyártók talán nem finanszíroznák a kampányokat.
Ezek az áldozatok a politika áldozatai. Akaratlanul is részei, mártírjai a showműsornak, amelyet nemcsak megtűr, hanem – ellenszavazatai hiányában – támogat Amerika.
S hogy ez mennyire nemcsak az „ő bajuk”? Annyira nem, hogy Csíkszeredában is él olyan személy, aki gyermekét amerikai utcai lövöldözésben vesztette el.
Kovács Hont Imre
