borús égbolt
szórványos felhőzet
Gondolatok a borúlátásról
Jelenleg igen sokunknak legfőbb betegsége a borúlátás. Talán épp emiatt érdemes komolyan venni, s tenni ellene az egyén, a közösség szintjén egyaránt. Mi is a borúlátás? Némi malíciával megfogalmazva: a derűlátás fonákja. Ha pedig az, akkor talán nem is olyan nagy a baj. A baj akkora, amekkorának tartjuk a feltevést, vajon nem járult-e hozzá jó néhány nemzeti és egyéni tragédiához, közösségünk s az őt alkotó pesszimizmusa?
Fel kell tennünk egy másik kérdést is: van-e népünknek jövőképe? Bizony jó lenne, ha lenne! Tudós emberektől hallom, hogy most az Európai Unióba lépve nem számítanak már a partikuláris közösségi érdekek, úgyis a „multik” mindent eldöntenek. Mi csak fogyasszunk, s sokat ne okoskodjunk – teszem hozzá szomorúan.
Önmagunkkal szembeni kötelességünk levenni a „sötét” szemüveget, s változtatni a népünk nagy részét jellemző borúlátáson. Hit nélkül s cél nélkül nincs élet. A magyar értelmiségnek saját népe iránti felelősségvállalása kell legyen meghatározó gondolata. A borúlátás megszüntetésének kérdésében, ha lehet, még hangsúlyosabban tevődik fel a kötelező útmutatás igénye.
Jegyzetem fő témájánál maradva, ha valaki sikeres akar lenni, akkor annak egyértelműen meg kell szabadulnia saját pesszimizmusától. Ez csak önnevelés kérdése. Minden keserű pillanatunkban arra kell gondolnunk, hogy „minden rosszban van valami jó”, s ezt a jót fel kell fedeznem. Az éremnek mindig két oldala van, fordítsam hát meg azt a kéznél lévő érmét.
Borúlátó ember soha nem lesz sikeres, mert ő álmai helyett félelmeit közvetíti.
A pesszimista szomorúságot „árusít”, az pedig nem kell senkinek!
Gálfalvi Gábor életműdíjas ny. ig. tanító, Alsóboldogfalva
Gondolatok a derűlátásról
Mindenfajta sikerességnek alapfeltétele a derűs hozzáállás.
Könnyebb dolguk van azoknak, akiket az Úristen eleve „jó természettel” ajándékozott meg. A többiek sem kell elkeseredjenek, hiszen a pozitív hozzáállás megszerezhető önnevelés által. Természetesen komoly elhatározás szükségeltetik hozzá, majd pedig tudatos, folyamatosan odafigyelő magatartás.
Akik eldöntötték, hogy sikeressé teszik életüket, s ennek nyomán igyekeznek a pozitív hozzáállást elsajátítani, azok elkeseredett pillanataikban inkább gondoljanak arra, milyen csodálatossá válik majd a jövőjük. Ezt neveztük korábban folyamatos célkövetésnek. Ha mindig szemünk előtt lebeg megvalósítandó álmunk, akkor erőt merítünk belőle újból és újból.
Van még ennek a témának egy lényeges vonatkozása, amit a szakemberek visszatükröződésnek neveznek. Arról van szó, hogy környezetünk azt sugározza vissza, amit érzékel. Ha tehát derűt, jókedvet látnak rajtunk, akkor azt viszonozzák a körülöttünk lévők, ha viszont mindig szomorúságot, búslakodást, akkor meg azt. Érdemes tehát a jókedvet állandósítani magatartásunkban, mert nagyon nem mindegy, hogy az erősödik-e fel, vagy pedig az örök melankólia.
Megnehezítjük saját dolgunkat, ha nem sikerül úrrá lennünk keserűségeinken.
Mindenkinek tudnia kell azt, hogy „minden ember saját sikerének kovácsa”.
Ajánljuk e szólást azok figyelmébe, akik hajlanak a külső tényezőkben keresni kudarcaik okát. Nem vitás az sem, hogy ma életünk nagyon nehéz, s ehhez társul(hat)nak tragédiák, gyászok, betegségek, de ha a rengeteg kedvezőtlen körülmény megacélozza akaratunkat, nem pedig lelomboz (ami semmit nem segít buktatóink megoldásában), akkor sikerre vagyunk ítélve – önmagunk akarata által. Győzedelmeskedjen hát mindannyiunkon az optimizmus a hiábavaló pesszimizmus felett.
.jpg)
.jpg)
