Hirdetés

Girbegurba fecsegések 187.

Kozma Mária
Becsült olvasási idő: 5 perc

Egyszer volt, hol nem volt, az Üveghegyen is túl, ahol a kurta farkú malac túr, tehát tőlünk nemigen messze történt, hogy egy ismert politikai közszereplő szülőfalujában a dicséretét zengő riportban többen is megszólaltak, és a tudálékos Juliska néni azt mondta: „Én azétt tisztelgek neki, met névtelenül sokat adományozott a falunak.” Vajon, ad abszurdum vicc ez, vagy érdemes komolyan venni? Sikerorientált társadalmunkban már a névtelenséget is úgy fitogtatják, hogy nevet rendelnek melléje? Jöhetnek az ilyenkor kedvelt szókapcsolatok, kapcsolt szavak: én is másoktól hallottam, sokan úgy tudják, a felesége a bizalmas barátnőjének mondta el bizalmasan, tulajdonképp mindenki tudja, de hallgatnak róla, állítólag igaz, de… Ugye, a híres-neves Mátyás király is járta álruhában az országát, sok igazságos jót cselekedett közben, de mindig hamar kiderült, hogy ki ő valójában, máskülönben hogyan maradhattak volna fönn róla azok a példázatos történetek!


Hirdetés

Na de sohasem deríthető ki az, hogy mikor, hol és melyik hírközvetítőnél maradnak le az előbb felsorolt, a hírhez eredetileg kapcsolt szavak, vagyis az állítólag stb. A híres emberek jótetteinek dicséretéhez illik-e mindez, vagyis kinek jó az oknyomozás? Az ellenségeinek? A jó emberek ellenségeit pedig, ezt is másoktól hallottam, állítólag határozottan el kell ítélni. Ezek után, na és ezt is másoktól hallottam, az egész szóhalmaz kimeríti a suttogó propaganda fogalmát. Suttogó propaganda az, amikor a szájról szájra terjedő hírből lassan-lassan ténymegállapítás lesz, legalábbis már annak látszik. A propaganda szó a latin propagare terjeszteni jelentésű szóból ered. A reklámszakma és az önérdekű politikai ténykedés arra használja a propagandát, hogy valakit vagy valamit tervszerű, azaz irányított népszerűsítéssel elfogadtasson és megkedveltessen az emberekkel vagy éppen megutáltassa. Ez lehet látványos és a médiákkal hitelesített, pórázon tartott változat, de lehet álruhában kószáló, szabadon engedett suttogás, amikor a „jól értesült” résztvevőknek már fogalmuk sincs arról, hogy akaratukon kívül maguk is a Terv részei. A suttogó propagandát a történelmi időkben és a jelenben egyaránt leggyakrabban a politikai kommunikáció használja. Idetartoznak azonban az egyházak hittérítési törekvései is, de a sokszor veszélyt hordozó mindenféle szekta tagtoborzása is. Csepeli György kortárs magyar szociálpszichológus így ír a propaganda fogalmáról: „Az emberi közlés, különösen az intézmények által szervezett és továbbított közlés sohasem véletlenszerű, mindig szándékok, érdekek vannak mögötte. A közlőnek mindig valamilyen célja van a közleménnyel és ez a célba juttató akarat voltaképpen nem esik távol a szaporítás, ültetés kertészeti képétől.” A propaganda és a személyi kultusz kialakítása, fenntartása mindig kéz a kézben járnak egymással. Vannak őszintén lelkes hívők és rajongók, másoknak, az óvatos személyes haszonlesés érvényesítőinek sajátságos önfigyelmeztetés világítja be az útját. A fentebb említett és a saját vezeték- és keresztnevével illetett névtelen adakozóról leginkább azt szerették elmondani a falustársai, hogy mennyire szereti a faluját és soha nem feledkezik meg arról, hogy innen származott. Csak egy icipicit kell fordítani a dolgon, és máris fogalmazhatunk úgy, hogy számára ennél sokkal fontosabb az, hogy a faluja ne feledkezzen meg róla, hogy neki hálálkodjanak, amikor a helybeli „fejlődést” avatja ünnepélyes szalagvágással. Valaki eléggé el nem ítélhető módon most felemlíti Juliska néniről, hogy az 1980-as évek végén a romániai személyi kultusz fénykorában ilyen keresetlen, népies stílusban mondott köszönetet személyesen Ceaușescu elvtársnak is, csak éppen a „névtelen” helyett azt mondta, hogy népünk bölcs vezére. Tudnivaló, hogy a személyi kultusz nem más, mint valamely politikai vezető hivatalból kikényszerített tisztelete a propagandagépezet segítségével, a rajongás megalapozásában fontos szerepet szánnak a népnek. Ez gyakran abban mutatkozik meg, hogy csak dicséret hangozhat el róla, hiszen személyesen ő érdemel hálát minden jóért, neki köszönhető minden ünnepelnivaló, amiben a legkisebb falunak is része van. Az „egyszerű nép egyszerű gyermekeinek” megszólalása suttogó propagandaként mindig nagy szerepet játszik a személyi kultusz fenntartásában. Természetesen még az Üveghegyen túl is erős túlzás egy lapon emlegetni két politikai nagyságrendben oly igen távol eső személyt, de most nem is ők a fontosak, mert a valódi főszereplő az a Juliska néni, aki „érzelmileg” egymás mellé tereli őket, sőt össze is mossa az alakjukat. Juliska nénit viszont fel is menti az, hogy ő ezt tanulta, ebben telt az ifjúsága, nehéz szabadulnia a jól beváltan kapcsolt szavaktól. De mit mondanak azok, akik a frissen átadott multifunkcionális épület felavatásán az ollót élezik és osztogatják a kiválasztott neveseknek a szalagvágáshoz? Észreveszik vajon, hogy százszor jaj azoknak, akiknek mindig csak az jut, hogy hálálkodjanak és tisztelegjenek?



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!