A leírt szöveg vonzza magához azt a feltételezést, hogy azt bárki elolvashatja, aki valamilyen módon hozzáfér. A történelem folyamán minél többen tanultak meg írni és olvasni, annál inkább kiszélesedett az illetéktelennek ítélt olvasók száma is. A fönnmaradt titkosírásos szövegek, azaz a megfejtések egyféle bizonyítékok, amelyek bepillantást nyújtanak az adott korok valóságába diplomáciáról, alkímiáról, üldözött tudományos felfedezésekről, gyónási titkokról, rejtőzködő szerelmi kapcsolatokról. A titkosított írást köznapi életben a szerelmesek használták leggyakrabban, a politikai életben az összeesküvők és a kémek, de ilyenek lehettek királyok, hadvezérek, egyházi vezetők titkos utasításai alattvalóik felé stb. Háborúban egy hadvezér leírt üzenetét csak azoknak kellett érteniük, akiknek szólt, hiszen ezeket gyalogos futárral vagy lovas postajáratokkal továbbították, így könnyen az ellenség kezébe kerülhetett a küldemény. Az idők múltával mind bonyolultabbá váltak a titkosírások, a szövegek kódolása. A „láthatatlan” írástól – aminek elolvasási trükkjei között szerepelt a fény felé tartás, melegítés, valamilyen folyadékkal való permetezés stb. – a gépi kódolásig hosszú út vezetett. A titkosírások története mindig magában foglal egyedi ötletességet, többé-kevésbé ismert kódtáblázatokat, na és a korabeli tudományokat kémiai ismeretektől az informatikáig. A láthatatlan írás legegyszerűbb receptje: tejbe mártott ecsettel írni a papírra, amelyen száradás után az írás teljesen láthatatlan lesz, és csak akkor tűnik fel, ha napfény vagy más fényforrás felé tartjuk a lapot. A titkosírások egyik érdekes sztárja a kurkuma nevű fűszer, amelynek karrierje a vegyészetig és a papírgyártásig lépegetett. A középkori kereskedők által Indiából Európába hozva ezt a fűszer- és gyógynövényt, akkoriban leginkább gyógyászati célokra télikertekben termesztették. A 19. század végén vált ismertté a vegyészek körében azzal, hogy a főzetében áztatott, majd megszárított papír lúgos folyadékba mártva megbarnul. Ezt a tulajdonságát használták fel vegyészeti laboratóriumokban a ma is ismert lakmuszpapír elődjeként a lúgos kémhatás ellenőrzésére, a papíriparban pedig a kurkumapapír, vagyis kémiai tesztlap készítésére. Egy ma is használható „titkos” recept, ha valaki papírra szeretne titkos üzenetet írni: keverj össze egy evőkanál szódabikarbónát két evőkanálnyi vízzel, majd ezzel az oldattal kis ecset segítségével írj vastagabb papírlapra, és várd meg, míg megszárad. A papíron láthatatlan marad, a kurkuma oldatával bespriccelve lesz olvasható. Talán játéknak még megfelel. Hiá­ba látható az írás, ha az olvasat kódolt. A magyar titkosírások történetében Szenci Molnár Albert egy 1624-ben kelt levelében így jellemzi az erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor politikai ravaszságát: „Megtudtam, hogy leveled nem veszett el, hanem felséges urunk [Bethlen Gábor] kezéhez jutott, aki visszatartotta a titkosírás jegyeivel együtt. Felséges urunk végezései fölöttébb titkosak, a legagyafúrtabb osztrák jezsuiták sem leshetik ki.” Pázmány Péter író, esztergomi érsek, bíboros, az ellenreformáció vezető alakja is jól értett a titkosírások használatához. Ismeretesek az I. Rákóczi György fejedelemmel folytatott levelezésének rejtjelezett darabjai. A titkosítást Rákóczi javasolta, de Pázmány készítette el hozzá a kulcsot 1634-ben. A jezsuita iskolákban tanították a különféle rejtjelezési módszereket és a megfejtések alapelveit. Szenci Molnár Albert tehát jó okkal emlegette a jezsuitákat. A magyar titkosírás-történetben az egyik legizgalmasabb fejezet Gárdonyi Gézához kötődik. Közel ötven évig izgatta az érdeklődőket az olvashatatlan terjedelmes kéziratkötet, amelyet Gárdonyi Géza titkosírással írt, latin betűs címe szerint Tibetan Grammar. Értékes ereklyeként őrizték az egri emlékmúzeumban, titkos naplónak vélték. Sokan próbálkoztak a megfejtésével, egyikük, aki azonosított néhány jelet, közzé is tette a véleményét, ami igencsak lealacsonyítónak sikeredett, azt állította ugyanis, hogy az egész szöveg nem egyéb, mint egy zavaros elme értelmetlen szóhalmaza. Végül az egri múzeum felhívására jelentkező huszonkét próbálkozó közül Gilicze Gábor egyetemista és Gyürk Ottó alezredes munkája hozott sikert 1969-ben, amit maga Gárdonyi is igazolt, ugyanis a megfejtett szöveg így kezdődött: „Gratulálok, ha megfejtened sikerült. A magyar nyelvnek magas, elzárt Tibetjébe találtál kaput. Ha addig eljutsz, ameddig én, megtalálod azt az aranyalmafát is, amelynek neve: analógia.” A megfejtők egymástól függetlenül dolgoztak, s fölfedezéseik egy napon egybehangzottak (Gárdonyi Géza: Titkosnapló. A válogatás, a bevezető tanulmány és az utószó Z. Szalai Sándor munkája). Íme két titkos gondolat Gárdonyitól: „Írói főgondom: keresem az emberben az angyalt. Az író hatalma nem abban rejlik, amit mond, hanem amit az olvasó fantáziájával mondat: ahogy az olvasó fantáziáját működteti. Semmit ki ne mondj, amit az olvasó maga kitalálhat.” Gárdonyi sírkövén, saját kérésére, ez a felirat: „Csak a teste.”