borús égbolt
szórványos felhőzet
kevés felhő
Gebekupecek
Lelkes fiatalokból álló népes és hangos csapat kereste fel minap szerkesztőségünket: román fiatalok voltak, akik egy színházi előadásra toborozták a közönséget. Mint mondták, egy bukaresti társulat jön Csíkszeredába vendégszerepelni, fogadásukat pedig széles körű összefogás teszi lehetővé: civilszervezet, magáncég, fennállásának évfordulóját ünneplő katonai alakulat szerepel a szervezők között. A fiatalok lelkesedése megkapó volt, egymás szavába vágva ecsetelték, hogy jeles bukaresti színészek érkeznek, hogy az előadásra a belépőjegy csupán 30 lejbe kerül annak köszönhetően, hogy a társulat szállását, étkeztetését és a teremdíjat a vendéglátó szervezetek, intézmények állják. Na meg hogy a bevételt jótékonysági célokra fordítják, s az egyik kedvezményezett bizonyára egy térségünkbeli rászoruló magyar gyermek lesz. S egymásra rátromfolva adták az ötleteket: jó volna, ha a tehetősebbek – ha szabadidő hiányában nem is tudnak elmenni az előadásra, vagy nem érdekli őket a színház – vásárolnának egy-két jegyet, amelyet a nevelőotthonokban élő fiataloknak adhatnának át, hogy ők is láthassanak minőségi román nyelvű színházi produkciót, egyáltalán, hogy különös szórakozásban lehessen részük.
A fiatalok lelkesedése, idealizmusa megnyerő volt. Amúgy a Don Quijote-i idealizmus lengi be a George Ciprian által jegyzett, első alkalommal 1927-ben bemutatott darabot: a klasszikus komédia főhőse egy szerény levéltáros, aki él-hal a lovakért, különösen egy nyeszlett gebéért. „Fanatikusan higgyél álmaidban” – hirdeti fennhangon a főhős, a mai világban, amelyben nem nagyon hiszünk már a csodákban szükséges magatartás lenne ez a fajta megszállottság. A darab főhőse a megalázott ember jelképe, de azé az emberé, aki akaraterővel, hittel győzedelmeskedik, fittyet hányva a társadalom által irányába tanúsított megvetésre, gúnyra.
Az önkéntes fiatalok elmesélték, hogy immár hány intézményt kerestek fel az előadást népszerűsítve, s még hány helyre kívánnak bekopogni, nézőket, potenciális támogatókat toborozni. Merem remélni, hogy lelkesedésüknek, kitartásuknak, magabiztosságuknak köszönhetően sikerrel jártak, s nem félig üres nézőtér előtt kell bemutassák előadásukat a bukaresti színészek ma este 7 órakor a csíkszeredai volt Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében.
Közben elgondolkodtam azon, hogy a magyar fiatalokban miért nincs meg ez a lelkesedés, a felszabadult tenni akarás, miért halkabbak és visszafogottabbak, miért nem szerveznek – önkéntesen – hasonló lelkesedéssel és odaadással különböző rendezvényeket, vagy miért nem segítenek hasonló módon más rendezvények megszervezésében, a közönség toborzásában. Pedig nem hinném, hogy fiataljainkból hiányozna a lelkesedés. Csupán segíteni kellene őket abban, hogy kibontakozzanak, hogy feladatot vállaljanak, hogy a maguk elképzelése alapján teljesítsék azt.
Tehát a moern román Don Quijote példáját követve mi is lelkesedjünk, higgyünk álmainkban, abban, hogy azokat meg is tudjuk valósítani, s próbáljunk felszabadultabbak lenni, miként a hangos gebekupecek. Megéri…
Sarány István
