borús égbolt
szórványos felhőzet
Főzzünk kólát!
Azt a buta is tudja, hogy a kóla receptje hétpecsétes titok, míg az atombombáé például nem, mert fenn van az interneten. Ez vélhetően abból fakad, hogy a kóla klasszisokkal jobb üzlet, mint a nukleáris tél, népszerűbb is, jobban lehet vele reklámozni a karácsonyt vagy a családi harmóniát vagy az olimpiai játékokat. Na de nem kell mindentől hasra esni: valójában ma nehezen elképzelhető, hogy egy olyan közkézen forgó titkot, mint az említett is, senki ne próbálna felfeszegetni. Ennek megfelelően tehát vannak is igazi és még igazibb kólareceptek a neten, s nem mondom, hogy olyan könnyű összedobni, mint egy rakott krumplit, de nem is lehetetlen: vesz az ember egy kicsi koriander-olajt, meg narancsvirág-olajt, meg szerecsendió-olajt, meg még egy pár ilyen rafináltabb nedűt, felüti pár gramm alkohollal, vigyáz, hogy ki ne csapódjon, hozzáad sok cukrot, karamellt, koffeint, hogy üssön, foszforsavat, még pár miegymást tetszés szerint, hűs szódavízzel elegyíti, s kész is van a finom kóla – spóroltunk is, több marad a családi kasszában, kevesebb a szupermarketében, munkából hazatérő férjünk/feleségünk szeretve-büszkén keblére von, a gyermek megcsinálja a házi feladatot, később olimpiai bajnok lesz, a kutya nem rágja meg az új (! – mivelhogy spóroltunk) kanapét, az élet kerek, mint egy buborék. Ehhez képest nagyon kevés embert ismerek, aki magának főz kólát. Voltaképpen egyet sem.
Sokkal többet viszont, akitől azt hallom, némi kétségbeeséssel: a gyermek nem szeret mesét olvasni, alig veszi kezébe a szép és igényes meséskönyveket, s ha mégis, csak azért, hogy egymásra rakja őket, s felérje a távirányítót. Bezzeg az „egész estés” mesefilmek: kívülről fújja az összest angolul visszafelé, beleértve a stáblistát is, csak akkor ül nyugton, ha pörög a DVD, ellenkező esetben eluralkodnak rajta a szörnyecske-hercegnő-mozdony-minyon-robot megvonás tünetei. A szülők tudják, hogy a könyvvel ellentétben, amely megmozgatná a gyermekek fantáziáját, a dolgok továbbgondolására, tanulságok levonására, egyáltalán gondolkodásra ösztönözné őket, ezek a már a hangok, a színek szintjén matematikai pontossággal kiméricskélt mesefilmek, amelyeket annyira „kerekre” gyártanak, hogy onnantól már csak nézni kell őket, kb. annyira fejlesztik a kicsik kreativitását, mint amennyire jobban fognak fütyülni a muroktól – de minden hiába. A minap hallottam, hogy már a bölcsődei programnak is része a napi képernyőnézés.
Térjünk vissza: azért nem főzünk otthon kólát, mert hiábavaló, sosem lenne olyan, mint az „igazi”. Ami nem olyan nagy baj. Vizet is lehet adni a gyermeknek, ha szomjas – állítólag attól sem lesz nagy baja.
Burus János Botond
