Hirdetés

Folytatják a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatását

HN-információ
Szakembereket keres a Ca­ritas hátrányos helyzetű gyerekekkel való foglalkozáshoz. A múlt tanév második félévében már megalakultak az oktatási és szociális problémákkal küzdő gyerekek számára létrehozott nappali központok, a tevékenység októberben folytatódik. Hargita megyében Székelykeresztúr és Székelyudvarhely körzetében 8 településen mintegy 200 gyerek vesz részt az iskolán kívüli foglalkozásokon. Március óta a Gyulafehérvári Caritas Szociális Gondozás ágazata Hargita Megye Tanácsa, illetve helyi önkormányzatok támogatásával 2 megyében, 3 régió­ban, 9 településen működtet iskolai és szociális felzárkóztató programot a tanulási és szociális nehézségekkel küzdő elemi iskolás gyermekek számára. Székelyszenterzsébeten, Etéden, Siménfalván, Nagy­galambfalván, Felsősófalván, Ko­ron­don, Zete­la­kán, Székely­udvarhelyen és a Kovászna megyei Ozsdolán, az iskolákban zajlottak délutánonként a foglalkozások, nyáron főleg táborokat szerveztek a gyermekeknek. A Caritas tájékoztatása szerint októberben újraindul a rendszeres, heti több alkalmas tevékenység, ahol a gyermekek szociális fejlesztésére, az általános iskola elvégzéséhez szükséges készségek és képességek fejlesztésére fókuszálnak leginkább, továbbá segítenek a házi feladatok elkészítésében, de szociális, egészségügyi és pszichológiai tanácsadást is nyújtanak – akár a szülőknek is. A Nappali központok oktatási és szociális problémákkal küzdő gyerekek számára program folytatásához 8 új szakemberre van szükség. A Caritas szociálpedagógus, pedagógus végzettséggel rendelkező, dinamikus, kreatív, szociális érzékenységgel bíró személyek jelentkezését várja, akik fejlesztő és prevenciós foglalkozásokat tartanának a hátrányos helyzetű gyerekeknek a felsorolt településeken. Jelentkezni szeptember 18-ig lehet, az érdeklődők minden szükséges információt megtalálnak a Gyulafehérvári Caritas hivatalos oldalán. Korábban már lapunkban is beszámoltunk arról, hogy a Caritas egyelőre két évig működtetné a nappali foglalkoztató központokat. A karitatív szervezet konferenciára is készül, amelyen a program minden partnere, finanszírozója is jelen lesz, az érintett intézmények, valamint jó példákkal elöl járó civil szervezetek képviselői mellett, és amelyen a tevékenység eddigi tapasztalatait, eredményeit mutatják be. Az eseményre a tervek szerint október közepén, Székelyudvarhelyen kerül sor. Asztalos Ágnes


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!