A székelyföldi társadalomról folytatott beszélgetéssorozatunkban szó esett a térség gazdaságát megalapozó agráriumról, a családmodellről, a társadalom és az iskola viszonyának alakulásáról, a térség városairól, most a fiatalok és a munkaerőpiac viszonyáról beszél dr. Biró A. Zoltán professzor, társadalomkutató, a KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja által végzett felmérések adatainak tükrében. [caption id="attachment_90241" align="aligncenter" width="1000"] Fotó: László F. Csaba[/caption] – A közvéleményben gyakori téma, hogy a fiatalok nem ragaszkodnak ehhez a térséghez, a kutatási eredmények is azt jelzik, hogy jelentős a térségből való kilépési szándék. A fiatalok körében meg gyakran hallani, hogy kevés a térségben a munkahely. Mit lehet mondani a fiatalok munkaerőpiaci esélyeiről, lehetőségeiről? – A fiatalok munkaerőpiaci helyzetét illetően két területen következett be nagy változás 1989 után, ezek nem térségi specifikumok. Az egyik: megnyílt a szabad mozgás lehetősége – utazás, tájékozódás, kapcsolatépítés, munkavállalás –, és ahogyan telik az idő, a mobilitási lehetőségek csak bővülnek, gazdagodnak, a tanulástól a munkavállalásig vagy a turizmusig egyre szélesebb a skála. Ez globális trend, a térségi fiatalokra is jellemző, hogy legalább próbaképpen igyekeznek „belakni” az egész európai földrészt. Társadalmi divatról is szó van, az iskoláskor utáni „kalandozás” sok esetben fontosabb, mint a térségi munkahelykeresés, a megállapodásra való törekvés. A középiskolások kétharmada mondja azt, hogy szeretne kipróbálni valami ilyesmit, ami nem azt jelenti, hogy ennyi fiatal véglegesen ki fog lépni ebből a térségből, inkább csak a kipróbálás, a kísérletezés igényét jelzi. A másik nagyon fontos változás, amelyre az iskolához való viszonyulás kapcsán egy korábbi interjúban már utaltunk: megszűnt az az 1989 előtti gyakorlat, miszerint az iskola befejezése után mindenkit automatikusan munkahely vár, csak el kell foglalni. A munkahely megtalálása családi/egyéni feladattá vált, és ez a gyakorlat mindmáig nehézkesen működik, próbára teszi a fiatalt és a családot egyaránt. – Milyen tényezők befolyásolják a fiataloknak a munkaerőpiachoz való viszonyulását? – Ebben a térségben három tényező befolyásolja azt, hogy a fiatalok hogyan viszonyulnak a térségi munkahelyekhez. Egyrészt az, hogy mit tanultak, milyen képességeket/jártasságokat szereztek, és ez milyen átfedést mutat a térségi munkahelyek szerkezetével. Ezzel kapcsolatban nincsenek rendszeres mérések, a tapasztalat szerint azonban a képzés és a felvevőpiac közti átfedés nem nagy. Nem csupán arról van szó, hogy milyen szakma van megjelölve egy diplomán, hanem arról is, hogy mennyire esik egybe a szakmai képzés tartalma az adott ágazatban igényelt tudással. Nem véletlen, hogy az iskola befejezése után nagyon sokan felnőttképzési programokban próbálnak tudást vagy igazolást szerezni ahhoz, hogy munkahelyet tudjanak betölteni. A másik fontos tényező a térségből való kilépés igénye, legyen az kísérletező jellegű, időszaki vagy tartós. Ez az igény már az iskolás fiatalok körében is rendkívüli módon megerősödött, azt lehet mondani, hogy a többségnek pontosabb, részletesebb elképzelése van a külföldi „kísérletekről”, mint a térségi munkapiacon való elhelyezkedésről. Sőt, az értékrendben is a külföldi próbálkozás áll az első helyen. Végül pedig a harmadik fontos tényező a térségi munkahelykínálat tartalma és jellege. – Ez utóbbival kapcsolatban a kézenfekvő válasz rendszerint az, hogy nincsen elég térségi munkahely, alacsonyak a fizetések… – Ennél azért valamivel összetettebb a helyzet. A kutatások során megkérdeztünk nagyon sok munkaadót. Munkaadói oldalon olyan véleményekkel találkozunk, hogy „nehéz kiismerni a fiatalokat”, „nem nagyon érdekli őket a jövő”, „csak a pénzre koncentrálnak”, „nem kitartóak”, „nem terveznek hosszabb távra”, „nincsen elegendő gyakorlati tudásuk”, „az iskola/egyetem nem készíti fel őket a munkaerőpiacra” és hasonlók. – A fiatal munkavállalók véleménye vélhetően más… – A fiataloknak a munkaadókról és munkahelyekről alkotott véleményében valóban sok a negatív tartalom. Nagyobb részük úgy gondolja, a munkahelyszerzéshez elsősorban személyes kapcsolatok kellenek, a munkahelyeken gyakran előfordul, hogy képességeik, tudásuk alatt foglalkoztatják őket, alacsonyak a bérek, kicsi az esély a tartós alkalmazásra, nem érzékelik a munkahelyi előrelépési lehetőségeket, a pályakezdőtől is tapasztalatot várnak el. – Ezek szerint a vélemények elmennek egymás mellett… – A hozzáállás, a beszédmód egyik oldalon sem megoldásközpontú. Mindkét oldal megfogalmazza a másikkal szembeni elvárásait, kifogásait. De ezeket mindkét oldal úgy állítja be, hogy a megoldás nem tőle, hanem a másiktól függ. – Valószínűleg mindkét félnek igaza van. Mi termeli, mi tartja fenn ezt a nagy különbséget? – Ez valóban nehéz kérdés. Kutatási eredményeink alapján néhány tényezőt meg tudunk jelölni, másokról csak feltételezéseink vannak. A lényeg az, hogy a vidéki térségre jellemző gazdasági és munkapiaci szerkezet mellett a mentalitás, a korábbi évtizedekben kialakult társadalmi rutinok is befolyásolják a mai helyzetet. Nézzünk röviden néhány tényezőt. A fiatalok számára a munkaerőpiaci gondok egy részét az okozza, hogy nincsenek a térségben – kis számban sem – magas szakmai kvalitásokat igénylő és magas béreket kínáló munkahelyek, amelyek lekötnék az igazán tehetséges, ambíciós, versenyképes fiatal munkaerőt. Valamelyes kivételt talán az informatikai ágazat jelent, de működésük kevésbé látható, nem működnek – társadalmi léptékben – iparági vonzó modellként. – Vélhetően az is fontos tényező, hogy nem könnyű tartós, stabil munkahelyet találni? – Ez olyan terület, ahol már egymásba kapcsolódnak a térségi munkapiaci adottságok és mentális tényezők. A térségi munkahelyek nagyobb része a közszférához, ezen belül pedig a hivatalokhoz kapcsolódik. Ezeken a munkahelyeken a bérek nem különösebben magasak, de a munkahely stabil és a megélhetés kiszámítható. Aki teheti, ilyent keres, függetlenül attól, hogy mit tanult, milyen szakmai tudást szerzett, korábban milyen szakmai vagy egyéb ambíciói voltak. Az ilyen típusú munkahelyek nem híresek arról, hogy az egyéni szakmai, életpálya-ambíciók támogatásával törődnének, ehelyett be kell illeszkedni a hivatali „rendbe”. Az ilyen munkahelyeket betöltők vidéki térségben az esetek többségében „alulfoglalkoztatottak” lesznek, korábban megszerzett szakmai tudásuknak csak kis része hasznosul. A térségben ma ez a modell a domináns. Ennél kedvezőtlenebb szegmenst képez a szolgáltatásban dolgozó fiatalok köre – jellemző példa a kisboltok rendszere, a vendéglátóhelyek egy része stb. –, akik az esetek nagy többségében átmeneti jelleggel, alacsony bérért dolgoznak. Számukra ez nem szakmai karrier, hanem átmeneti állapot, amíg találnak valami jobbat vagy elmennek külföldre. – Ez a sokféleség nyilván jelzi, hogy a fiatalok munkaerőpiaci magatartása többféle, ugyanakkor folyamatosan változó. A társadalomkutató szemszögéből mi ebben a stabil jellemző, a térségi vonás? – A 2000-es évek elejétől máig sok szociológiai adatfelvétel foglalkozott a fiatalokkal, részben térségi kezdeményezésre, részben romániai magyar vagy Kárpát-medencei léptékben. Ezek a kutatások hellyel-közzel kimutattak eltéréseket a székelyföldi és más térségek adatai között, de sokkal több az egyezés, mint a különbség. Ennek oka nyilván az, hogy a munkaerőpiaci kihívások térségenként hasonlóak, és a fiatalok választípusai (kivárás és a tanulás meghosszabbítása, külföldi próbálkozások, gyors álláskeresés megélhetési célokból) is hasonlóak, annak a függvényében, hogy milyen a családi és a lakóhelyi környezet. Ez a problémakezelés egyéni/családi szintje, ahol diktál az anyagi helyzet, a társadalmi divat, nem utolsósorban a rokoni/baráti hálózat. A végeredmény: ahány család, ahány fiatal, annyiféle helyzet, annyiféle megoldás. Ezen a szinten a fontos kérdés az, hogy a fiatalok közül hányan jutnak munkahelyhez és hányan nem, tartós-e a munkahely vagy nem, mekkorák a bérek stb. De van ennek a problémakörnek egy általánosabb térségi szintje is, amely sokkal kevesebb figyelmet kap. Ez a stratégiai, foglalkoztatáspolitikai szint. Ezen a szinten az a kérdés, hogy ebben a térségben a munkahelyek keretében/révén a fiatalok milyen módon, milyen mértékben integrálódnak – szerkezet, státuszok, tudáshasznosítás szintjén – a térségi társadalomba? Stratégiai szempontból az alapvető kérdés az, hogy a 35–40 év alatti fiatalok a térségi munkahelyeiken milyen státusban vannak, mennyire meghatározó részesei a hivatalok és vállalatok működésének? A tapasztalat azt mutatja, hogy ebben a vonatkozásban a helyzet nem a legjobb. – Lehet-e változásról beszélni ezen a téren? – Két területen mindenképpen van kimutatható változás. A 2000-es évekhez képest lényeges mértékben csökkent a „parkolás” gyakorlata. Egyre kevesebb az olyan fiatal, aki a tanulási idő meghosszabbításával vagy más módon halogatja a munkába állást. Ha tartós munkahelyet nem is, de pénzkereseti forrást igyekeznek találni. Igyekszik mindenki nekifogni valaminek, a fogyasztási igény növekszik, és ehhez pénzt kell keresni. Megjelent egy másik trend is, amely egyelőre kevés figyelmet kap, holott a térség további alakulása szempontjából kulcsfontosságú szerepe lehet. Ezt talán azzal a törekvéssel lehetne legjobban jellemezni, hogy „valamiben legyek jó”, „értsek valamihez”. Ez kapcsolódhat a tanuláshoz is, de sok esetben eltér attól. Egyes esetekben piacra vihető tudás/képesség megszerzéséről van szó, más esetekben hobbiról vagy a képességekbe való hosszabb távú befektetésről. A legtöbb esetben olyan képességek megszerzéséről van szó, amelyek digitális eszközökhöz kapcsolódnak, de sok más foglalkozásról is, amelyeket iskolai/egyetemi képzésben nem lehet tanulni, vagy lehet, de a képzés nem eléggé gyakorlatias. Sokféle egyéni kompetencia halmozódik fel, amelyekre a térségi munkahelyek nagyobb része egyelőre még nem fogékony. Ezek az egyéni kompetencia-felhalmozások jobban lépést tartanak a világgal, mint a térségi hivatalok vagy a versenyszféra munkahelyei. Egyszerűen fogalmazva: a fiatalok többet/mást tudnak, mint amire a térségi munkahelyek jelenleg igényt tartanak, és ez a kompetenciatöbblet egyelőre nem, vagy nehezen találja a helyét a térségben. Kivételt a civil szféra jelent, ahol – ha kis léptékben is – a fiatalok már olyan pozíciókban vannak, hogy a munkavégzés tartalmát befolyásolni tudják. Sarány István