kevés felhő
szórványos felhőzet
erős felhőzet
Festészet
Csíkban azt mondják a saját személyét, cselekedeteit szépítő, jó fényben beállító emberről, hogy festi magát. A kifejezés nagyon plasztikusan, árnyaltan érzékelteti a valóság eltakarásának, elkendőzésének tényét, egy másfajta valóság felmutatására való törekvést. Ugyanaz történik az emberi jellem terén is, mint a szépítőszerek használatakor: eltűnnek a korról árulkodó ráncok, a szeplők és hegek, az ősz hajszálak. Azaz látszólag tűnnek el, mert ott vannak az alapozó, a krém és a púder alatt, a hajfesték alatt, a szemfesték mögött. S tudja ezt nagyon jól az is, aki festi magát, s az is aki dicséri annak fiatalságát vagy fiatalosságát. De ez már bocsánatos, társadalmilag elfogadott önáltatás.
Áltatás és önáltatás a magunk jobb színben való feltüntetése – festése – is, ugyanis aki festi magát, tudatában van annak, hogy akar elkendőzni, s ennek ugyanúgy tudatában van környezete is. Még ezzel szemben is elnéző a környezet, még akkor is, ha nem fogadja el annyira, mint például az arcfestést.
Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy múlt héten ünnepelte a katolikusok közössége Szent Lukács evangélista – az orvosok és a festők védőszentje – napját. 2002 óta ez a nap a magyar festészet napja. Szent Lukács orvos voltáról Szent Pál ad hírt: ,,Köszönt benneteket Lukács, a kedves orvos” (Kol 5,15). A hagyomány szerint Lukács festő is volt, neki tulajdonítják a római Maria Maggiore-bazilikában őrzött Mária-képet, mint ahogy azt tartják, hogy vásznán megörökítette Jézus arcát, ezért tisztelik a festők védőszentjeként. Diós István A szentek élete című munkájában leír két legendát a Maria Maggiore-bazilikában őrzött Mária-képről: az egyik szerint „Nagy Szent Gergely idejében, a 6. század végén pestis pusztított Rómában. Mivel a járvány nem akart szűnni, a pápa körmenetben hordozta körbe e képet a csapással sújtott városban, és a vész elmúlt”. A másik legenda pedig így szól: „Márton pápa, aki vitában állt Róma városának polgári vezetőivel, egy alkalommal a kép előtt misézett és áldoztatott. Nem sejthette, hogy az áldozók között van valaki, aki a ruhája alatt tőrt szorongat, azzal a szándékkal, hogy amikor hozzá lép a pápa, megöli. Abban a pillanatban azonban, amikor a pápa nyújtotta neki az Úr Testét, hirtelen megelevenedett a Mária-kép, ránézett a merénylőre, aki ettől a pillantástól megvakult, és a pápa megmenekült.” A szerző Szent Lukács festő voltával kapcsolatban megjegyzi: „Ennek annyi az alapja, hogy a Szűzanyáról a legtöbbet és a legszebben Lukács beszél, s így, ha nem is ecsettel, de képet rajzol róla.”
Tehát a festészet nem más, mint képalkotás síkban, színek segítségével – s ez így van a porba írt jelektől, az altamirai barlangrajzoktól napjainkig. A festészetnek – mint általában a műalkotásnak – több funkciója lehet: dekoratív, szublimációs, expresszív avagy önkifejező, szakrális, agitatív, deszkriptív, azaz leíró vagy megörökítő, didaktikus, valamint provokatív céllal készülhet.
Visszatérve az önmagát festő emberre: a festés célja ez esetben lehet dekoratív, szublimációs, önkifejező, netán agitatív vagy provokatív. A jellemét átfestő ember azonban csak újabb hazugsággal tetézi az önmagáról rajzolt képet.
Sarány István
.jpg)
