kevés felhő
szórványos felhőzet
erős felhőzet
tiszta égbolt
Felelősség
Köteles-e a vesztes mérkőzés után kiállni az edző, és a szurkolók előtt – képletesen – félrehúzni mellkasán az inget, kiáltván: ide lőjetek? Köteles-e a szülő az iskolában bukdácsoló, rossz magaviseletű gyermeke miatt elgondolkozni azon, hol hibázhatott a nevelés rögös útját járva? Szembe kell-e néznie a védett burokban felnövő fiatalnak tettei következményeivel? Hibáját elismeri-e a kutyatartó gazda, ha kedvence megmar valakit az utcán? Hosszan lehetne sorolni a kérdéseket, mindenki tud olyan helyzetet említeni a saját életéből, amikor tetteiért vállalni kellett (volna) a felelősséget.
A mai világban mintha nem lenne túl divatos ez a fogalom. Olyan időket élünk, amikor könnyebb másokat hibáztatni saját sorsunk rosszra fordulása miatt, mint végiggondolni, hol rontottuk el. Felmenteni igyekszünk önmagunkat és szeretteinket, a számunkra kedves embereket is a felelősség alól, holott ezzel valószínűleg sokkal többet ártunk, mint használunk. Ördögi körbe kerül az, aki másoktól teszi függővé boldogságát, miközben saját felelősségét is igyekszik áthárítani, mondván, nem tehet róla, hogy boldogtalan, mert lám, a másik hogyan bánik vele. A felelősség pedig továbbadódik újra és újra, hullámzik az emberek között oda-vissza. Mindaddig járja útját, amíg valaki megelégelvén a sarkára áll, és kimondja a bűvös mondatot: ez az én felelősségem. A felelősség vállalásával pedig mázsányi súlyok szakadhatnak le az emberi lélekről, hiszen az önámítás, a másoktól való függés, a bűnbakkeresés tévút, amely nem vezet sehová. Legalábbis egy ideális világban.
Hogy már rég nem beszélhetünk ilyenről? Persze hogy nem, de nem teremthetünk párhuzamos világokat, nekünk itt és most kell élnünk, és magunk alakítanunk a szabályokat. Akkor is, ha azok fájdalmasak tudnak lenni, betartásuk pedig messze túlmutat a komfortzónánkon. De ha egyszer átszakad a gát, és az edző kiáll, a szülő elgondolkozik, a fiatal szembenéz a tetteivel, a balesetet okozó elismeri hibáját, helyre kerülhetnek a dolgok. Egy részük. Egy szeletke kifehéredik a szürke világból, besüt némi napfény a felhőfátylon keresztül. Mindez egy egyszerű kis tőmondat nyomán: vállalom a felelősséget. Hogy beszélni róla könnyebb, mint megtenni, nem is vitás. Viszont annyira jó néha megtenni olyan dolgokat, amelyek kényelmetleneknek tűnnek, ám nyomukban megnyugvás érkezik.
Azt hiszem, holnap reggel az első dolgom lesz elseperni a havat a tömbház körül, aztán felszórni sóval a járdát, mert ha valaki megsérülne amiatt, hogy ez elmarad, az én felelősségem is lesz. Ilyen egyszerű ez.
Farkas Endre
