Felcsíki Ifjúsági Találkozó

HN-információ
Felcsíki ifjúsági szervezetek találkoztak a hétvégén Csíkszent­tamáson. A fiatalok faluismereti vetélkedővel, elsősegély-bemutatóval, néptánccal ünnepelték meg a találkozás örömét. Az esemény kiemelkedő részét az önkéntesség fontosságát hangsúlyozó előadások jelentették. Első alkalommal szervezte meg a felcsíki ifjúsági szervezetek találkozóját a Szent­tamási Ifjúságért Egyesület. A csapatok faluismereti vetélkedőn mérték össze tudásukat, így jobban megismerhették a települést, vicces formában. A programban szerepelt elsősegély-bemutató, néptánc és a helyi fúvószenekar műsora is. A résztvevők fontos információkkal gazdagodhattak Kozma István, a szervező CSTIT elnöke és Mákszem Hunor által előadott, az önkéntességről és a közösségépítésről szóló előadásokból. Mindketten arra ösztönözték a fiatalokat, hogy tájékozódjanak akár az egyetemen, akár itthon a lehetőségeikről és használják ki azokat. Az előadók személyes példájukkal mutatták be az önkéntesség fontosságát, az általuk végzett munka eredményeit. Kozma István elmondta, év végén lejár CSTIT-elnöki mandátuma, ezután nem kíván többé elnök lenni, de természetesen tagja marad a szervezetnek, és segíti az utódját. Györffy Ibolya


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!