A budapesti Maszülető Művek Társaságnak nyílt meg a bemutatkozó kiállítása Csíkszeredában szerdán. Az egyesület története egészen Marosvásárhelyig nyúlik vissza, ezért a kiállítás kurátorával, Ferencz S. Aporral beszélgettünk a MAMŰ-ről, a társaság tevékenységéről és a csíkszeredai kiállításról. ‒ A MAMŰ név két művészeti egyesületre is utalhat, ha különböző korszakokra gondolunk. Lehet ez a régi Marosvásárhelyi Műhely és az új Maszülető Művek is. A tulajdonképpeni név változott, de a mozaikszó ugyanaz maradt, és ez talán a társaság történetére is igaz, hiszen változott is az egyesület, meg nem is. Hogyan látja a társaság történetének alakulását a kezdetektől napjainkig? Mikor lett része ennek a történetnek? ‒ Az elején mindjárt idézhetném Nagy Árpád Pikát, hogy „Ez a MAMŰ nem az a Ma-Mű…” A mai MAMŰ Társaság Magyarországon az elsők között alakult, és bejegyzett kulturális egyesület. Nevét a korábban a hetvenes években Marosvásárhelyen megalakult és 1978‒1984 között működő, hasonló elnevezésű művészeti csoportosulástól kölcsönözte. A Marosvásárhelyi Műhely rövidítése, a MaMű 1978 körül kibontakozó és 1980 és 1984 között tevékenykedő erdélyi képzőművészeti csoportosulást jelöl, amely Ágoston Vilmos író, publicista „találmányaként” került be a köztudatba. Novotny Tihamér azt írja: „A csoport tulajdonképpen egy eléggé csapongó programot folytató körből, az úgynevezett Apolló Ifjúsági Alkotókörből fejlődött ki, tömörítve a Marosvásárhelyen és vonzáskörében élő fiatal, főiskolát végzett vagy végző és önjelölt képzőművészeket. A MAMŰ része volt annak a magyar nyelvterületen is kibontakozó internacionális szemléletű s szubkultúra jellegű neoavantgárd művészeti mozgalomnak, amelynek számos idő előtti és párhuzamos megnyilvánulását fedezhettük fel közvetlen környezetünk és a világ művészettörténetében.” Az 1991-ben Budaörsön Maszülető Művek – MAMŰ ‒ néven alakult művészeti egyesület, a névazonosságon túl, úgy kapcsolódik az előbb említett csoportosuláshoz, hogy az alapító tagok között ott találunk jó néhány, időközben Marosvásárhelyről Magyarországra áttelepült képzőművészt, aki a hetvenes évek végén tevékeny tagja volt a Marosvásárhelyi Műhelynek. Természetesen a társaságnak állandó kapcsolata van az erdélyi város művészeti életével, hiszen ma is vannak Erdélyben élő tagjai. Az egyesületnek emellett jelentős nyugat-európai tagsága is van, amely többségében olyan képzőművészekből áll, akik a kommunista érában emigráltak Romániából a szabadabb világba. Mindezek együttesen a tagság egyik felét jelentik, a másik felét a Magyarországon született úgynevezett őshonos művészek egy csoportja teszi ki. Az egyesület 1994 óta folyamatosan működtet Budapesten egy kiállítóhelyiséget, a MAMŰ Galériát, amely a székhelye is egyben. Ugyan korábban már többször is kiállítottam a MAMŰ-ben, de csak 2012 óta lettem aktív tagja a társaságnak. ‒ Szombathy Bálint azt írja a MAMŰ-ről, hogy „a hiper-individualizmus korában a MAMŰ atipikus, rendhagyó példát mutat az együvé tartozás fontosságáról”. Konkrétan ez hogyan nyilvánul meg? ‒ A kérdés megválaszolására, illetve megértésére Szombati Bálintot, majd ismételten Nagy Árpád Pikát idézném. Szombati Bálint szerint: „A MAMŰ eklektikusan sokrétű és esztétikailag különösen gazdag, az alkotói el nem kötelezettség elvére épülő szervezet, belső erővel, egészséges szervezeti élettel, amelyben még nem egy ősalapító is ott tevékenykedik a sok fiatal tehetség mellett. A jelenkori magyar művészet számos történeti alakja úgyszintén tagja a Társaságnak. A hiper-individualizmus korában a MAMŰ atipikus, rendhagyó példát mutat az együvé tartozás fontosságáról, a barátkozás jelentőségéről, és mintegy folyamatosan újrabonyolítja a platóni »lakomát« a legkülönbözőbb témakörökben.” Nagy Árpád Pika szerint: „A kívülálló szemében joggal vetődik fel a kérdés: mi lehet az az összetartó erő, amely egy ilyen heterogén társaságot össze tud fogni, és működésben tud tartani? Hogyan is áll össze ez a meglehetősen vegyes tagság? A MAMŰ-ben több generáció képviselteti magát, közöttük az »átjárást« a személyes baráti kapcsolatok biztosítják. Ezek a kapcsolatok nem csupán a hétköznapi kommunikációra korlátozódnak, hanem a konkrét alkotófolyamatban, a közös alkotások létrehozásában is jelentős a szerepük. A természetszerűen felszínre kerülő generációs viták így nem a hatalmi rétegekben, hanem az eszmék és ideák szférájában zajlanak, ahol ezek ütköztetése kifejezetten kívánatos, és úgy tűnik, termékenyen hat az alkotómunkára.” ‒ Mit érdemes tudnia az olvasónak a MAMŰ Társaság tevékenységéről és a tagokról? ‒ A MAMŰ Társaság, amint már említettem, egy heterogén, esztétikailag sokrétű, változatos műfaji irányvonalat és alkotói pályát felsorakoztató képzőművészeti társaság, melyben ma már akár egymásra épülnek különböző művészeti ágak, és együttműködik több művészgeneráció. A tagságon belül több kisebb-nagyobb létszámú alkotói csoportosulás is működött és működik ma is sikeresen, amelyeket külön-külön is érdemes megemlíteni. Ilyen az 1990-ben alakult BLOCK Csoport ‒ Katona Zoltán, Kopasz Tamás, Nagy István, Palkó Tibor, Sebestyén Zoltán ‒ vagy a TÚLSÓ PART ‒ Borgó György Csaba, Erőss István, Rohonczi István, Tasnádi József ‒ művészeti csoportosulás. A sort az 1990 és 1994 között működött PANTENON Csoporttal folytathatjuk ‒ Elekes Károly, Krizbai Sándor, Nagy Árpád Pika ‒, vagy azzal a RÓZSA Csoporttal ‒ Kis Pál Szabolcs, Balog Csaba, Sándor János, Balog Erzsébet, Fazekas Csilla, Irsai Zsolt ‒, amely a nyolcvanas évek végétől a kilencvenes évek közepéig működött. Mint rendszerint az ilyen alkotócsoportokat, ezeket is elsősorban személyes szimpátián alapuló baráti kapcsolat, továbbá valamiféle közös eszmeiség és gondolkodásmód kapcsolja össze. A szűkebb közösségbe való tartozás talán azért is vonzó manapság, mert így az ego rejtve maradhat, a személytelenebb csoportban feloldódhat, és a megoszló felelősség, a közös vállalás nagyobb szabadságot, felszabadultabb, „gátlástalanabb” munkastílust biztosít az egyén számára. A MAMŰ az a hely, ahol a kiállításmegnyitókon kívül jelen vannak a folyóirat-bemutató estek, a performanszok, különböző szakmai vetítések-projekciók és a kortárs alternatív zene is. ‒ A kiállítás leírásában az áll, hogy a kisebbségi sors, a nemzeti önkép és a kollektív nemzeti emlékezet témája jelenik meg, és ehhez kapcsolódik a flow-élmény. Hogyan állt össze a kiállítás anyaga, és miért épp ezek a témák vannak a középpontban? ‒ Mint minden hasonló felhívás esetében, a jelen kiállítás koncepciója is egy javasolt koncepció, amely kiindulási pontot, fogódzót próbált nyújtani a felkért alkotók számára. Tudjuk, hogy a legtöbb alkotónak saját egyéni szellemi útjai vannak, szinte minden művész különböző dolgokra reflektál művészetében, más-más kérdések foglalkoztatják, legyen az társadalmi vagy belső személyes indíttatású probléma. A kiállítás koncepciója szorosan kapcsolódik a MAMŰ Társaság „természetrajzához”, ahhoz a jelleghez, ami a fentiekben már elhangzott. Magyarország határain kívül is, Erdélyben, Székelyföldön és a világ számos országában élő tagságot valahol ezek a kiírásban leírt-említett fogalmak kapcsolják össze. Az Elekes Károly és Pető Hunor által megfogalmazott kiállítási koncepció is erre utal: „A személyes és nemzeti identitás határainak átfedései a közösen megélt kultúra tapasztalataira épülnek. Minél intenzívebb a kulturális élmény, annál erősebb a csoporterősítő hatása. Vajon milyen flow-élményt élnek át a kiállító művészek az alkotás folyamatában ennek tudatában, és hogyan képezik le ezt alkotásaikban? A MAMŰ Társaság tagjainak kiállítása reflexió erre, nem feledkezvén meg a kisebbségi sorskérdésről, nemzeti önképről, illetve a kollektív nemzeti emlékezetről sem… Csíkszentmihályi Mihály a Flow, a beleélés, belemerülés kérdésének vizsgálata közben vajon gondolt az ősei földjén élő, pontos időrendben ütemezett vallási és népszokások közösségiélmény-erősítő, szellemi és lélekborzongató megmozdulásaira?” ‒ Mit mondana, miért jelentős ez a kiállítás itt Csíkszeredában, a Megyeháza Galériában? ‒ Én mindig egy kicsit elfogult vagyok a szakmai dolgokkal kapcsolatosan, de nemcsak azért tartom fontosnak ezt a kiállítást, mert a MAMŰ Társaság bemutatkozó kiállítása a városban, hanem azért is, mert többek között számos elismert alkotónak állítjuk itt ki a munkáját. Nem utolsósorban az sem mellékes, hogy néhányan a kiállítók közül csíkiak vagyunk, mint például Erőss István, Szigeti Gábor Csongor, Kovács Kinga vagy jómagam. Kiállító művészek Antal Malvina, Bodor Anikó, Daradics Árpád, Dér Adrienn, Dienes Attila, Elekes Károly, Erdélyi Gábor, Erőss István, Ferencz S. Apor, Ferencz Zoltán, Gesztelyi Nagy Zsuzsa, Herman Levente, Horváth Levente, Koroknai Zsolt, Kovács Kinga, Lucza Zsigmond, Mayer Éva, Majoros Áron Zsolt, Papp Ildikó, Pető Hunor, Pokorny Attila, Stark István, Szász Sándor, Szigeti G. Csongor, Szilágyi V. Zoltán, Zakariás István.