enyhe havazás
Esdjük a feltámadást
Miről is szólhatna egy nagypénteki jegyzet? Először is a kereszténység legnagyobb ünnepéről, annak tartalmáról, érintve azt is, hogy első ízben szerveztek idén a csíksomlyói ferences kolostorban a Húsvéti Szent Háromnap misztériumába való bevezetést, liturgiamagyarázatokkal, elmélkedésekkel, zsolozsmákkal.
Szólhatna Jézus elítéléséről, a fizikai, de főként lelki kínról, ahogyan roskadozott a kereszt alatt, miközben csúfolták, dobálták (dehogyis voltak jobbak a régiek!). Írhatnék az Anya rettenetes fájdalmáról, aki a halálba kísérte a szent fiát, s bár tudta, hogy mi lesz a sorsa, mégis, mintha minden korbácsütés rajta csattant volna, s nemcsak áldásával, hanem szenvedésével is rendkívülivé vált az asszonyok között. Megemlékezhetnék arról, hogy hogyan mutatta be véres áldozatát a kereszt oltárán az örök főpap, majd hogyan aratott győzelmet a halál felett.
Utalhatnék arra, ahogyan egy csíkszeredai újságíróelődöm tette 1900 húsvétján, hogy hányszor ismétlődik a szenvedéstörténet, és hányszor látható, tapasztalható, különösen a politikai életben, hogy „kit a tömeg ma hozsannával fogadott, pár nap múlva milyen könnyen reá kiáltják a feszítsd meg”-et”, hányszor látható, tapasztalható, hogy „milyen könnyűszerrel vesz diadalmat a gonoszság az igazság felett és hogy az átkos visszavonás, a viszály, egyenetlenkedés, az önérdek hajhászása hányszor szerzett e nemzetnek ezredéves fennállása alatt Nagypénteket.”
Felidézhetném eleink húsvétját, amikor Csíkszeredában „szombaton délután fél 6 órakor történt a helybeli róm. kath. templomban a támadási szertartás”, a körmeneten pedig „szép számú közönség vett részt és a templomot is zsúfolásig megtöltötték.” (Csíki Lapok, 1901. április 17.)
Esetleg sajnálkozhatnék azon, hogy manapság többen állunk a szupermarketekben sorban, mint ahányan vagyunk a körmenetben, de nem lenne igazam. Nem lenne igazam, mert tulajdonképpen próbálkozunk. Próbálkozunk átélni a szenvedéstörténetet, miközben egyik kezünkben a portörlő, másikban a bevásárlókosár van, s gondolataink a munkahely és az ünnepi menü között megoszlanak, próbálkozunk, legjobb tudásunk szerint megadni az Istennek, ami az Istené, a királynak, ami a királyé, de a gyomornak is, amit lehet. Igyekszünk folyton megfelelni a család és a társadalom elvárásainak, miközben nagytakarítást végzünk a házban és a lelkünkben, miközben várjuk, hogy a hosszú tél után megcsillanjon a napsugár és megköszönjük a tanító néninek, hogy nemcsak tojásírást és locsolóverset tanított a gyerekeinknek, hanem lelkileg is ráhangolta őket az Ünnepre.
Azt mondják, az utolsó szó Istené. Higgyünk benne, hogy a húsvét üzenete rohanásaink közben is megérint, és sikerül nekünk is a Szent Háromnapra, de bár egy napra, vagy egy órára elmélyednünk a feltámadás misztériumában, mert a jó győz a rossz felett, az élet győz a halál felett. Örvendezzünk: Alleluja!
Daczó Katalin
-min.jpg)
