Engedély nélküli területrendezés

Pál Emil
Becsült olvasási idő: 3 perc

Sokan a személye válogatta vagy az érdekek mentén létesített közkapcsolati hálók balkáni fellegváraként tartják számon Romániát, ahol csak azoknak van kolbászból a kerítés, akik nem szégyellik kitolni mások alól a széket. Ahogy egy híres politikai elemző rávilágított: ha az ország vezetését nem tartaná kordában és figyelné meg a titkosszolgálat, a vezetők alatt tevékenykedő szervezett bűnözési háló szétcincálná az országot. Legalábbis, ami a látszólagos gazdasági növekedési rátából és az eddig lefektetett autópályákból épen megmaradt. Félretéve bármilyen nemű összeesküvés-elméletet, ha visszabontjuk a „népvezetési ranglétrát” hallhattunk már korrupcióért elítélt miniszterről, és elfogatása elől menekülő polgármesterről, ami a fejekben elülteti a lehetőségek országának gondolatát. Ha helyi vezetőink ballépéseit átnyálazva továbbhaladunk lefelé a létrán, jönnek az igazán pletykás közalkalmazotti történetek, a rendőrségi és hivatali visszaélések és a „szemhunyás” jelensége. Utóbbiról bár ördögi képet tud festeni a közvélemény, nem mindig „vaskos borítékok” váltják ki. Ugyanis a közös érdek vagy a közös ellenség hatalmas erővel bír és kovácsol együttműködést. Olykor minden kormányrendeletet és jogszabályt meghaladva.


Hirdetés


Korábban egy szakavatott ismerője a „medvebűnözéseknek” azt mondta nekem, hogy azokon a hegyvidéki területeken, ahol főként románok élnek, elenyésző számú medvetámadást és kárt jelentenek. Nem szól éjszaka a RO‑Alert, nem futkos a pizsamáját magán felejtő állatorvos és vadász, hogy hajtani vagy kilőni kell menjenek, ellentétben nálunk, ahol azt is bejelentik, ha a szomszéd macskája a behajtóra piszkít. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ott nincsenek medvekárok, kevesebb a nagyvad, vagy „hát nekik mindent szabad”, csak megoldják a bürokrácia és a hatóságok bevonása nélkül. De ezt egy olyan világban, ahol az információ már a megszületése előtt közszájon forog, csak úgy lehet elérni, hogyha szemet hunynak felette az illetékes kollégák is. És bármennyire furcsa, máshol megteszik. Témába illő esetről hallottam egy Szeben megyei építkezési vállalat vezetőjétől. Mint ahhoz környékünkön hozzászokhattak, már építkezés, házfelújítás, területrendezés előtt hónapokkal rémálmok gyötrik az embert, hol a tervek, hol az engedélyek, hol a villamos vállalat munkálatok idejére felszerelt villanyórája, hol a markoló órabére miatt. Ezeknek a türelmet követelő részét sokan szokták mellőzni, legtöbbször következmény nélkül, ami megint csak az illetékes kollégáktól függene. Az építész szerint nemcsak a szoros közkapcsolati háló, hanem az empátia is közrejátszik a „szemhunyás” jelenségében, mert a kisemberek sem érzik a megkülönböztetést: tőlünk délebbre hasonlóan épít csupán műszaki tervvel házat egy pásztor és egy befolyásos szülőkkel rendelkező személy. Nem eszik egymást a formaságokkal, mert az ellenőrző szervek sem a maguk, sem a más baját nem akarják gyűjteni. Hogy ez jónak, vagy épp rossznak számít egy olyan államban, ahol mindenki a megélhetéséért küzd, ahol a törvényeket azok sem tartják be, akik meghozták, és ahol jobbszerivel egymás sárba tiprásával lehet „babérokat aratni”, mindenki döntse el maga. 
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!