Az Európai Uniós Csalás Elleni Hivatala (OLAF) nemrégiben mutatta be Brüsszelben a 2018-as jelentését. Érthetetlen módon a hazai sajtóban nem váltott ki különösebb visszhangot ez a jelentés (igaz, egyik-másik tagállamban sem), s ez annak ellenére, hogy abban a dokumentumban igen gyakran szerepel Románia, de amit olvasunk, az nem a dicséret, hanem a rosszallás, az elmarasztalás hangján fogalmazódott meg. Nem azért, mert az OLAF illetékesei rosszindulatúak lennének, hanem azért, mert tárgyilagos és kompetens vizsgálódásuk számos „rosszalkodással” szembesült. Románia a 2014–2018-as időszakban az az ország volt, amely a vidékfejlesztési és a mezőgazdasági támogatások címén folyósított összegekre vonatkozóan a legtöbb csalást jegyezte, azok értéke tekintetében pedig Lengyelország után a második helyre került. (Amúgy az OLAF jelentése a korrupció elleni küzdelem egyes vetületeit, illetve eredményeit tárja az olvasó elé.) A jelentésben az is szerepel, hogy 2018-ban ugyancsak a nemkívánatos első helyet foglalta el országunk, ugyanakkor 2017-hez viszonyítva növekedett a megállapított csalási esetek száma. Tehát a csalási toplistát Románia vezette az említett időszakban, s azt követte Lengyelország, Magyarország és Olaszország. Az elsinkófált összegek tekintetében a listát, amint már arra utaltunk, Lengyelország vezette, azt követte Románia, Franciaország és Bulgária. A 2014–2018-as időszakban a vidékfejlesztés területén Románia 250 csalást jelzett és 2219 olyan szabálytalanságot, amelyek nem minősülnek csalásnak, s ezekkel a számokkal uniós szinten mindkét tekintetben országunk a nem kívánatos első helyre került. A gazdáknak folyósított közvetlen támogatások tekintetében a szóban forgó periódusban Románia 221 csalást jelentett, s ezzel ugyancsak a szégyenpad első helyére került, a csalásnak nem minősülő 762 szabálytalansággal pedig Olaszország után a második helyre. A szabálytalanságok esetében pénzügyi korrekciókra (lényegében a támogatások visszafizetésére) vonatkozó ajánlások fogalmazódnak meg, ez azonban nem azt jelenti, hogy az adott országnak ténylegesen vissza is kell fizetnie az uniós kasszába azt a bizonyos összeget. Nem, mert az OLAF csak ajánlásokat tehet, a végső összegről az Európai Bizottság, jelen esetben a regionális politikai főigazgatósága állapodik meg az érintett tagállammal. 62 millió euró… A csalások és a szabálytalanságok számát már említettük, mint ahogy azt is, hogy a legtöbb Romániában következett be. Nézzük meg, mit is jelent ez az értékek tekintetében. A 2014–2018-as időszakban az Európai Unió a Romániának folyósított vidékfejlesztési és mezőgazdasági támogatások értéke körülbelül 14 milliárd euró volt, országunk pedig 62 millió eurós csalást jelentett, azaz az unió által folyósított teljes összegnek a 0,45%-át. A tavaly a mintegy 3 milliárd eurós értékű teljes kifizetésekből „elsinkófálódott” 18,3 millió euró, azaz a teljes összeg 0,62%-a. (Ez azt jelenti, hogy a tendencia kedvezőtlenebb volt, mint a megelőző esztendőkben.) 2018-ban a leginkább használatos csalási módozatok közt volt a hamis vagy hamisított dokumentumok használata (ez volt a leggyakoribb Románia esetében), hamis vagy hamisított támogatási kérések benyújtása (legtöbb ilyen eset Olaszországban volt, s azt követte Románia), fiktív termékekről, állatfajtákról vagy területekről való nyilatkozás (legtöbb ilyen eset Lengyelországban fordult elő, azt követte Románia). Ugyanakkor az OLAF jelentése szerint uniós szinten 2018-ban a vidékfejlesztésre és a mezőgazdasági támogatásokra nyújtandó alapokra vonatkozó szabálytalanságok száma 5%-kal csökkent és az unió szintjén az utóbbi öt esztendő legalacsonyabb szintjére esett vissza. Ezzel egyidejűleg voltak olyan tagállamok, ahol ez a tendencia nem mutatkozott meg, s ennek úgymond tanúsága az is, hogy az uniós szinten 2018-ban jelentett összes szabálytalanságnak több mint 70%-át hét tagállam, Olaszország, Románia, Portugália, Spanyolország, Bulgária, Franciaország és Litvánia jegyezte. Ezek szerint a csalások száma uniós szinten csökkent, de ugyanakkor azok koncentrálódtak, illetve növekedtek néhány tagállamban. A 2018-as esztendőben mindenekelőtt Romániában és Olaszországban, ugyanis ebben a két tagállamban jegyezték az összes szabálytalanságnak a 61%-át. Ez az arány 2017-ben 54% volt, 2014-ben pedig még csak 52%. Mindez olyan körülmények között, amikor uniós szinten az európai alapokkal kapcsolatos szabálytalanságok csökkenő tendenciát mutattak. (2018-ban azok száma 2832 volt, míg 2017-ben 2983, 2016-ban pedig 3272.) Térjünk vissza a csalásokra: a 2018-as esztendőben azok száma valamivel csökkent 2017-hez viszonyítva, nevezetesen 269-ről 249-re, míg 2014-ben számuk 481 volt. Ugyanakkor azonban a tendencia nem volt egyértelmű, mert például míg Lengyelországban a csalások száma lejtmenetben volt, Romániában „fölfelé kapaszkodott”. Ebben a kontextusban (és az érdekesség kedvéért) érdemes megemlíteni azt, hogy Finnországban az utóbbi 5 esztendő során a mezőgazdasági támogatások terén egyetlen csalást sem észleltek. És még volt egy igen kedvezőtlen jelenség: bár a csalások száma csökkent, a csalások összértéke a tavaly megnövekedett, nevezetesen a 2016-os esztendei 54 millió euróról, illetve a 2017-es esztendei 57 millió euróról 63 millió euróra. A DNA látókörében Kétségtelen, hogy az uniós pénzalapok felhasználásával kapcsolatos csalások rendszerint felkeltik a bűnüldöző szervek érdeklődését is. Erről nem szól és nem is szólhat az OLAF jelentése, de hazai elemzők szerint a Korrupció-ellenes Igazgatóság (DNA) által 2019 áprilisáig az európai alapokkal kapcsolatos csalások okán összeállított ügycsomóknak a túlnyomó többsége a mezőgazdaság „területére” vonatkozik. Olyan programokról van szó, amelyek élénk érdeklődést váltottak ki a gazdálkodók soraiban, de nem csak. Ugyanakkor nem kevés közülük azok száma sem, akik megpróbáltak törvénytelenül szubvencióhoz vagy másabb finanszírozáshoz jutni vagy éppenséggel több pénzt lehívni az Európai Uniótól, mint amennyire jogosultságuk lenne. A vádiratokban szereplő bűntények rendszerint aláírások hamisítására, olyan dokumentumok „feltalálására” vonatkoznak, amelyek a valóságban nem léteztek, továbbá a szubvenciók többszörös elszámolására, egyes olyan tevékenységek „mellőzésére”, amelyekre a haszonélvezők finanszírozást kaptak, valamint az európai pénzalapoknak másabb célokra való elköltése, mint azok, amelyekre azt folyósították. A kriminológusoknak sikerült „megrajzolniuk” azoknak az „arculattípusát” is, akik ilyen jellegű törvénysértő cselekedetekre, azaz bűntények elkövetésére hajlamosak. Nem bocsátkoznánk részletekbe, de annyit megemlítenénk, hogy nem iskolázatlan emberekről van szó, hanem rendszerint olyanokról, akiknek van tájékozódási lehetőségük, illetve hozzáférnek bizonyos információkhoz és némi szakmai ismerettel is rendelkeznek. Nem nagystílűek, mert az ügyészségi dossziékból az is kiderül, hogy az okozott kár rendszerint nem túlontúl nagy, néhány tízezer euró körüli…

Hecser Zoltán