Életének 92. évében elhunyt Király Károly - jelentette be a gyászhírt testvére, Király Ibolya. Életének utolsó szakaszát Magyarországon töltötte. Az egyetlen RMDSZ politikus volt, aki az alkotmányozó gyűlés tagjaként nem írta alá Románia 1991. november 13-án előterjesztett Alkotmányát, és szenátorként tartózkodott annak megszavazásától is. Tisztségéről ugyanazon év december 12-én lemondott és eltávolodott az országos politizálástól. Király Károly Dicsőszentmártonban született 1930. szeptember 26-án. Már ifjú korában vállalta baloldali elkötelezettségét. A moszkvai Komszomol Főiskola hallgatója (1956–57); a bukaresti Ștefan Gheorghiu Akadémián közgazdász szakot végzett (1964); a Bukaresti Közgazdaságtudományi Akadémián közgazdász szakképzettséget nyert (1970). 1950-1965 között a Román Kommunista Párt (RKP) ifjúsági szervezetének (KISZ) aktivistája volt, majd a Magyar Autonóm Tartomány KISZ Bizottságának az első titkára, innen a Gyergyói rajoni pártbizottság (körzet) első titkárává nevezték ki. 1966-1968 között az RKP Központi Bizottságának munkatársa. 1968-1972 között a Kovászna megyei pártbizottság első titkára és az RKP Politikai Végrehajtó Bizottságának póttagja. Alelnöke lett az 1968. november 15-én megalakuló Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának. 1972-ben a hivatalos román politika elleni tiltakozásul előbb lemondott tisztségéről. A hatalom „száműzte”, kinevezték a románok lakta Karánsebesi Fakitermelő- és Feldolgozó Kombinát vezérigazgatójává (Krassó-Szörény megye), majd visszaengedték Marosvásárhelyre. 1978-ban levélben is tiltakozott a magyarságot sújtó román állami intézkedések ellen. Ekkor újra Karánsebesre száműzték. 1978. június 16-án ismeretlen személy rálőtt Király Károly gépkocsijára. 1978 októberében - már a meggyesfalvi konzervgyár igazgatójaként - állást biztosított a börtönből frissen szabadult Visky Árpádnak és az 1977 óta üldözött Hosszú Istvánnak. Beadványaival, a legfelső párt- és állami vezetéshez intézett leveleivel kiállt a romániai magyarok jogai mellett. Levelei külföldre juttatásával tájékoztatta a nemzetközi közvéleményt Ceaușescu jogtiprásairól. [caption id="attachment_135971" align="alignnone" width="750"] Kisbaconban (1969)[/caption] Az 1989-es forradalom után a román Nemzeti Megmentési Front Tanácsának alelnökévé választották. Részt vett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség megalakításában, de nem volt tagja az RMDSZ-nek, 1992-1993 között a Szövetség háromszéki szervezetének volt az elnöke. Az 1990. március 17-19-i marosvásárhelyi eseményekben, amikor a városban etnikai zavargásokra került sor ("fekete március"), jelentős szerepet játszott, mint a Nemzeti Megmentési Front alelnöke. Konkrétan, nyomást gyakorolt a Maros megyei rendőrség és katonaság akkori vezetőire, hogy lépjenek közbe, és állítsák le az atrocitásokat, ellenkező esetben hadbíróság elé viszi őket. [caption id="attachment_135972" align="aligncenter" width="259"] Az 1980-as években[/caption] 1990. május végén tagja lett a román Szenátusnak, de nem töltötte ki a mandátumát, 1991. december 12-én lemondott. Magyarországra történt kitelepedése után írta meg emlékiratait két kötetben, Nyílt kártyákkal címmel. 1987-ben Bethlen Gábor-díjjal, 2014-ben Kós Károly-nagydíjjal ismerték el munkásságát, 2015-ben A Magyar Érdemrend Középkeresztje  a csillaggal kitüntetést vehette át. Nyugodjék békében! Személyében az utóbbi évtizedek egyik legkarizmatikusabb magyar politikusa távozott az élők sorából. Temetéséről később intézkednek a hozzátartozók. HN-információ