Életerős népet! Önérzetes magyart!

Hargita Népe
Ezek voltak a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyesületek Országos Testületének, a KALOT-nak a célkitűzései, más szóval a négyes karizmája. Ennek a jegyében indult útjára az egyesület szervezőmunkája elsőként Szegeden 1935-ben, hogy aztán 1940 őszétől már Észak-Erdélyben is jelen lehessen. 1941-től pedig a KALOT égisze alatt megkezdhette áldásos tevékenységét a Csíksomlyói Székely Népfőiskola mint intézmény, élén az igazgatóval, Magyar Ferenccel, és a szép számban szerződtetett oktatói karral, köztük az alkotóművészet, a szobrászat, a népi táncművészet, az oktatás- és neveléstan, a hittan, a folklór és népművészet, a színjátszás, a faluszervezés, az egészségtan témakörében jeleskedő, távolról jött vagy helybéli kiváló egyéniségek. Elsőként a kolozsvári Szervátiusz Jenő szobrászművészt említem, aki a faragóművészetet tanította, Molnár István táncoktatót, Mátéffy Győző és Ferencz Lajos nagyra becsült kiváló tanárokat, P. Hajdu Leánder ferences házfőnököt, Antal Pál tanítót, aki a számtan és a mértan mellett a történelem és a földrajz oktatását is magára vállalta, Részegh Mária zöldkeresztes nővért, az egészségtani tudnivalók előadóját, Kozán Imre agrármérnököt, a budapesti Muharay Elemért, aki a népi színjátékok betanításában jeleskedett, és a sort még hosszan folytathatnám. Kiemelt feladatuknak tekintették a vidék fiataljainak szellemi és anyagi felemelkedését, ami tanfolyamokon történt, méghozzá szakosított műhelyekben, tantermekben, színpadon, de még a szabadban is 1941 és 1944 között. Részt vettek ezeken a csíki, a gyergyói, az udvarhelyszéki és Maros-Torda megye falvaiból odasereglett, tanulni vágyó legények és leányok. Mert bizony ez idő tájt a KALOT szervezésével párhuzamosan bontakozott ki a KALÁKA-leánykörök mozgalma is. Az Erdélyi Katolikus Nőszövetség megbízásából Zakariás Flóra szociális nővér látott hozzá a Csíksomlyói Székely Leánynépfőiskola megszervezéséhez. „Azoknak a keveseknek szánták – adta hírül a Csíki Lapok 1941. október 26-i száma –, akik ma is otthon vannak, sem szolgálat, sem továbbtanulás nem emelte ki őket otthonukból. Őket akarja az iskola erős hitű, nemzeti érzésben öntudatos, gazdaságilag képzett asszonyokká, anyákká nevelni.” Ezt az igen nemes szándékot nemsokára tett követte, ugyanis: 1941. november 15-én – Sándor Imre püspöki helytartó jelenlétében – megnyitotta kapuját a Leánynépfőiskola, igazgatója Köllő Julianna volt. Mivelhogy az induláskor még csak a Kós Károly rajzasztalán volt a KALOT épületegyüttesének vázlatos terve, ezért a tanfolyamokat az egykori Székházzal (napjainkban a tüdő- és járványkórházzal) átellenben, a helyi elemi iskola épületében tartották. Az is köztudott volt, hogy a hírneves építőművész, aki egyben neves író, szerkesztő, politikus, grafikus is volt, szívesen felvállalta a munkát. Kikötötte, az építés az erdélyi építkezési hagyományok szerint történjék: tehát kőből, fából, és azzal a technikával, amit a Székelyföldön alkalmaznak. Ezzel kapcsolatban Anthony Gall (Ausztráliában született, kelta származású építész, aki Kós Károly miatt lett magyar, és évtizedek óta Budapesten él), ezeket írja a 2002-ben megjelent Kós Károly műhelye című impozáns albumában: „az épület lineáris kompozíciója – a ház, a kis templomszerű csarnok és a kétszintes, az úttal párhuzamos iskolaépület – közvetlenül a csíksomlyói templommal szemben helyezkedik el… Hirtelen átmenet mutatkozik az egyes elemek között: a kő- és gerendaszerkezetek egységes használata ellenére inkább három különálló elemnek tűnik, mint egy összefüggő kompozíciónak”. Ő adja közre a KALOT Székely Népfőiskola távlati tervét, és jelenteti meg azt a színesben készült akvarellt, ami minden bizonnyal azzal a céllal látott akkoriban napvilágot, hogy képeslapon hívja fel a figyelmet a tervezett épületre, és hogy a segítségével támogatókat lehessen szerezni az építkezés beindításához. Ami azért nem ment egykönnyen. Mert a szájhagyomány szerint Kósnak eleve nem volt „ínyére” a ferences atyák által felajánlott „gödör”, olvasom a Cseke Péter – Burus János szerzőpáros könyvében (Csíksomlyói Székely Népfőiskola, 2013), ezért aztán még az építkezés megkezdése előtt a gödröt feltöltötték a sok helyről odahordott földdel. Kós Károly azt is kikötötte, hogy az építkezési anyagokat helybeli vagy környékbeli vállalkozók fuvarozzák. Abban is egyesség született közte és a népfőiskola igazgatója között, hogy a munkavezetést Ferencz S. Imre (1908–1967) csíkpálfalvi építőmesterre bízzák, aki nemcsak rátermett szakember és sikeres építkezési vállalkozó volt, de környezetéből átlagon felüli műveltségével is kitűnt. Részlet az Önéletrajzából: „…1924-ben elszegődtem 4 éves tanoncnak ács- és kőművesiparra, 1928 szeptemberében segédkönyvet kaptam Vécsei Gábor csíkszeredai építésztől, négy évet voltam gyakornok. 1932-ben Bukarestbe mentem iparom gyarapítani. 1936-ban a Práger-cég 6 hónapos rajziskolába küldött, 1938-ig munkavezető voltam. 1939. május 25-én Csíkszeredában a Bacău-i komisszió előtt letettem a mesteri vizsgát, és 1943-ig mint önálló folytattam az építkezést.” „Nincs kétségünk afelől, hogy Kós Károly tervrajza már első látásra megnyerte Ferencz S. Imre tetszését” – olvasom a már idézett könyvben, és a továbbiakat: „Azt is tudjuk, hogy nagy kedvvel látott hozzá az építkezésre vonatkozó költségvetés kidolgozásához. Ajánlatát azonban a népfőiskola igazgatójának előbb fel kellett küldenie a KALOT Országos Központjának, előzetes jóváhagyás végett. Amint ez megtörtént, Magyar Ferenc elkészíti a »hivatalos« megbízólevelet.” Idézet a családi archívumban fennmaradt megbízólevélből: „A csíksomlyói KALOT Székely Népfőiskola építkezésére vonatkozó költségvetését az Országos Központ jóváhagyása alapján elfogadom, és az építkezési munkálatokat ezennel megrendelem. A költségvetés egyensúlyának betartásáért úgy általában, mint részleteiben Önt terheli a felelősség a fennálló törvényes rendelkezések értelmében. Különösen felhívom a figyelmét az építkezési anyaggal való gazdálkodásra, a háborús körülmények miatt életbe léptetett megszorítások és előírások idevonatkozó betartására.” A levél végén a Népfőiskola közérdekű szolgálatára való tekintettel, az építkezési munkálatok lelkiismeretes végrehajtását kéri Ferencz S. Imre építésvezetőtől. Ebben aztán sem ő, az igazgató, sem pedig a munkavezetővel együtt dolgozó emberek – ácsok, kő- és téglavetők, kőművesek, vagy a kő-, cement-, fövény-, szalmafuvarozók, a kiváló faanyagot biztosító közbirtokosságok, erdőtulajdonosok – nem csalatkoztak, hiszen a hosszú csíki tél múltával Ferencz S. Imre emberei azonnal munkához láttak. A Csíki Lapok korabeli beszámolóiból kiderül, hogy a követ a csíkcsicsóiak termelték ki a Nagy-Somlyó déli oldalán megnyitott kőbányából, ahol réges-régen a Kőosztováta című hitrege története lejátszódhatott. A kitermelt követ már a helybeli fuvarosok szállították az építkezéshez. A gyalult deszkát pedig a csíkszentmártoni fűrészáru-telepről szállították oda. A téglát egy háromszéki cigány család vetette és égette ki helyben kitermelt anyagból. A kőfalakat csobotfalvi és várdotfalvi mesterek húzták fel, a famunka elkészítésénél pedig a csíkrákosi ácsok jártak az élen. A szerződött szak- és kisegítő munkások mellett az építkezésben a tanárok és a növendékek egyaránt részt vettek, elsősorban helybeliek. A Ferencz S. Imre hagyatékában fennmaradt számlákból és fizetési kimutatásokból fény derül arra, hogy hány pengőt kaptak elvégzett munkájukért például a téglavetők, -összerakók, a kővetők, a vízhordók, az ácsok, a kőművesek stb., akik reggel nyolctól este hat-hét óráig dolgoztak, rendszerint két-három éven át, amit aztán szigorúan bevezettek mindenkinek a munkakönyvébe. Csakis így volt lehetséges, hogy már 1942 őszén az új iskolában kezdődhetett a tanítás. De azért folyt az építkezés, amíg a frontvonal egyre közeledni nem látszott. Ekkorra már többen is kézhez kapták a SAS-behívót, a háború szele ide is beköszöntött, sajnos. A helyzet annyira romlott, hogy 1944 tavaszán a tanításnak vége szakadt. Bár még reménykeltő hírt közölt a Csíki Lapok 1944. június 4-én: „Befejezés előtt a KALOT csíksomlyói építkezése”, sajnos azonban nem ez következett be. Röviddel előtte az építkezést a háború abbahagyatta… Három évtized múltán, Ferenczes István, az építőmester fia, gyermekkori emlékeit megidézve írta: „A városból hazatérőben (…) sokszor eljátszadoztunk a háromszárnyas kő-fa épületben, amelynek akkor még hiányoztak ajtai, ablakai. Ha jól emlékszem, valószínűtlennek tűnő ék-födélzete alatt galambok is tanyáztak. (…) Ott szerepelt ez a szépséges ház is apám Kőműves Kelemen-életének reggelre omló álmai között…” Ma ez a szépséges ház abban a pompájában tündököl, ahogyan azt nyolcvan esztendővel ezelőtt Kós Károly és Ferencz S. Imre megálmodta. Tanfolyamait áthatja a Csíksomlyói Székely Népfőiskola KALOT-szellemisége: híven, töretlenül vallja egykori karizmáját ma éppúgy, mint régen, még ha időközben a világ nagyokat perdült meg körülöttünk… [caption id="attachment_151575" align="alignnone" width="1719"] Ferencz S. Imre[/caption]

Mirk László