Hirdetés

Edzőtáborozik a Hóvirág Néptáncegyüttes

HN-információ
Nem kevesebb mint 150 gyermek részvételével tart edzőtábort július 24–31. között a gyer­gyó­szentmiklósi Hóvirág Nép­tánc­együttes, a tevékeny­ség helyszíne ezúttal is a helyi művelődési ház lesz. Négy korcsoportban, hivatásos nép­táncoktatók foglalkoznak majd a résztvevőkkel, a komoly mun­ka mellett pedig kézműves-foglalkozásokon fújhatják ki magukat a gyermekek. Az együttes vezetője és oktatója, Szász Ferenc rámutatott: a folytonosság a legfontosabb. Sikeres iskolai évet zárt a gyer­gyószentmiklósi Hóvirág Néptáncegyüttes, több városi rendezvényen is részt vettek, meghívást kaptak a különböző gyergyószéki falunapokra, emellett hétfőtől péntekig folyamatosan gyakoroltak. Jelenleg a negyedik nyári edzőtáborukat szervezik, amely ezúttal is a folyamatos táncról, a komoly hozzáállásról és az új ismeretek elsajátításáról szól majd. Kétévente igyekeznek megtartani a tábort, amelynek a néptáncegyüttes oktatója és vezetője, Szász Ferenc elmondása szerint a folytonosságról kellene szólnia. – A folytonosság a lényeg, meg az, hogy mindig egy kicsivel többet fejlődjünk – fogalmazott lapunknak, kiemelve: az ismeretek átadása is nagyon fontos, hisz csak így lehet szép jövője a néptáncnak. Négy korcsoportban, hivatásos oktatók foglalkoznak a gyermekekkel, és korosztályonként a táncok is változnak: a 4–6 éveseknek Sándor Ildikó Zsuzsanna népi játékokat tanít, a 7–10 évesek rábaközi táncokat tanulnak Fekete Orsolya és Balázs Bécsi Csaba vezetésével, Kirsch Zoltán és Popdácz Beáta irányításával a 11–13 évesek mezőpaniti táncokat sajátítanak el, míg a 14–20 éves korosztály ördöngösfüzesi táncrendet tanul Boros Béla és Boros Hilda koordinálásával. A felkészülést idén is gálaműsorral zárják, amelyet július 30-án, szombaton 19 órától tartanak a gyergyószentmiklósi művelődési ház nagytermében. Az edzőtábort Hargita Megye Tanácsa, a Communitas Alapítvány és a helyi önkormányzat támogatja. [box type="shadow" ] Pályázatokat nyert a Hóvirág Az edzőtábor megszervezésére 6475 lejt nyert Hargita Megye Tanácsánál a néptáncegyüttes, emellett további két pályázatuk is sikeresnek bizonyult: néptáncoktatásra 6770 lejt, a ruhatár bővítésére, csizmák vásárlására pedig 3600 lejt kapnak a megyei önkormányzattól. Szász Ferenc azt mondta, a gyermekek korábban 30-40 éves népviseletben táncoltak, ezért tavaly ruhára és kalapokra, idén pedig új csizmákra pályáztak.[/box] Kertész László


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!