Dr. László Gábor, a Hargita megye egykori erdőipari vállalatának legendás hírű vezérigazgatója 97 életévé­nek terhével köztünk van, létével gazdagít, bátorít, figyelmeztet és vigasztal. Csíkszentkirályon született, né­pes iparoscsaládban 1921. no­vember 29-én. Itt ringatták bölcsőjét édes szülei, rálehelve szeretetüket és itt itatódott át az ókori eredetű sarkalatos erényekkel: igazságosság, becsületesség, határozottság, bátorság, éles előrelátás, okosság, az erkölcsiség és mértékletesség nagy értékeivel, amelyek életének pályáján a tanulástól elkezdve minden tevékenységének a fundamentumát, tiszta és világos útját képezték. Az elemi iskolát Csíkszentkirályon, a kisgimnáziumot a kisérettségivel Csíkszeredában, a főgimnáziumot a nagyérettségivel, a Közgazdaság-tudományi Egyetemet Kolozsváron végezte, jogász-közgazdász diplomát szerezve. A közgazdasági tudományok doktora címét szintén Kolozsváron szerezte. És íme a kezdet: Ez volt elkötelezettségének első pillanata. Így és itt értette meg az erdők szívhez szóló fohászát is, amely egybefonódott egész életének tevékenységével. Vezetésével Hargita megye erdőipara az országos élvonalba emelkedett, végig a csúcsszintet tartott a fa 98%-os ipari felhasználásával, a modern technológiák bevezetésével, az ergonómia sokrétű tudományának alkalmazásával, amelynek segítségével és ennek hatására mind a fizikai, mind az értékbeni termelékenység a nyugati világ iparának nívóján volt. Vezetésével, irányításával megvalósultak az erdei munkálatok modern technikával és technológiával való felszerelése, állandó készültségben volt 240 sodronykötélpálya, amelyeket esetenként használtak az alátelepült fenyők megvédése céljából, az erdei munkásokról való külön gondoskodás, a nagyobb medencék lakóházakkal, a kisebb kitermelő gócpontok mozgó házakkal voltak ellátva, biztosítva a jó körülmények közötti életvitelüket. A kitermelt területeket minden időben kitakarítva azonnal átadták újraültetésre az arra hivatottaknak. Az erdei utak építését és azok jó karbantartását a helyi erőforrásokból oldották meg (1200 km megyeszinten). A fenyők tűlevelének értékesítéséért magas hőfokon lepárló berendezésekkel fenyőolajt termeltek (1000 kg = 1 liter olaj). Korszerűsítette a megye régebbi fafeldolgozó gyárait, modern technikával és technológiával új bútorgyárak épültek. Már 1972-ben, elsőként a megyében létesült számítógép-központ, amely átvette a központ és az alvállalatok ügyvitelét. A hulladékanyag felhasználásáért és értékesítéséért nagy teljesítményű préslemezgyár, a céltermékek termeléséért feldolgozó részlegek épültek, és mindezt tette soha nem fáradva, tette a belőle kiáradó fénynek és szeretetnek a szigorával. A nagyvállalat 6–10 ezer embernek adott megélhetési lehetőséget, jelentős számban voltak köztük moldvai testvéreink is. Elsőrendű feladatának vélte mind az erdőkitermelő, mind a gyárak dolgozói szociális és kulturális életének javítását minden szinten, főleg a lakásról való gondoskodást, a megoldást helyezve előtérbe. A szakemberképzést két nagy zónában, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen szakiskolai, ipari, mesteri és technikumi oktatással oldotta meg. A két nagy iskola létesítését, építését kezdeményezte és azok működését biztosította a legjobb szakoktatókkal. Ezeket az iskolákat a minisztérium a vállalat védnöksége alá helyezte, feladatokkal. Társszerzője volt több szakmai jellegű szakkönyvnek, amelyek az akkori idők tanulóinak szakképesítését szolgálták. Önérdek nélkül dolgozott rendületlenül, többször hangoztatva „Venus otia amat” (Az erkölcstelenség táplálója a semmittevés). Ugyanakkor vallotta és többször is kijelentette, hogy a munka – legyen az fizikai vagy szellemi – kizárólag az embernek mint társadalmi lénynek a jellemzője és az emberi lét alapvető feltétele. Tehát nem kereszt, hanem emberi személyiségünk kibontakozásának az eszköze. Nem ismerte a faj és a másnyelvűség, vagy akár a politika kicsinyes korlátait. Mindennél nagyobb volt az emberszeretete és az embersége. Ezt viszonozták mindenhol, ahol eljárt. Bíztunk benne. Névnapja alkalmával szívének melegével és mély tisztelettel köszönti mindenrendű, rangú és etnikumú dolgozója a hajdani Erdőipari Vállalatnak, megköszönve, amit ezért a nagy testvéri közösségért tett és azért az emberi szeretetért, amelyet állandóan közénk csepegtetett. Üdvözletükkel tisztelegnek azon hétköznapok hősei, akiknek minden alkalommal gondjaikban osztozott és bajaikkal törődött. Azok a politikai és vallási okból üldözöttek, akiknek nehéz napjaikban minden kockázatot vállalva munkát és kenyeret biztosított. Búcsút intenek a meggyalázott és embertelen módon megtépázott erdők, az ő világuk rendje: valamikor létükkel itthon maradást, kiegyensúlyozott klímát, életet, fészekrakást, megbecsülést, bizalmat és hírnevet szereztek társadalmunknak. Boldog emlékű nagy püspökünk, Márton Áron örök érvényű szavait idézve, miszerint: „az idők mérlegén annyit nyomunk, amennyi értéket önmagunkban, magatartásunkban, feladatunk teljesítésében felmutatunk”, kérjük, vegye pártfogásába és lássa el buzgó imájával, hogy megkapja a mindvégig való kitartásnak a kegyelmét. A fehér csipkés díszbe öltözött fenyvesek édes álma, no meg mindenki imádsága ölelje át lelkét. Örvendezzünk, hogy a 97 év terhével köztünk van, vigasztal, gazdagít, bátorít. Éljen sokáig! Karda Károly nyug. erdőipari főtechnikus, Csíkszereda [box type="shadow" ]Erdő fohásza Vándor, ki elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet! Én vagyok meleged-hideg téli éjszakákon, Én vagyok tornácod barátságos fedele, melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől és gyümölcsöm oltja szomjadat. Én vagyok a gerenda, amely házadat tartja, Én vagyok asztalod lapja, én vagyok az ágy, amelyen fekszel, a deszka, amelyből csónakodat építed. Én vagyok a házad ajtaja, bölcsőd fája… koporsód fedele. Vándor, ki elmégy mellettem, hallgasd meg kérésem: Ne bánts![/box] A cikk a Hargita Népe március 14-i számában jelent meg.