Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveim, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva mindazokat a köteteket, amelyeket úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. Hetente két nap terep. Hajdanán a Hargita napilapnál beleszámított ez az újságíró munkájába, sőt mi több, Esti tudósítás felcímmel egy olyan rovatot is kitaláltak, amelybe a legeldugottan helyekről este kellett betelefonálni az anyagot. Nem számított az, hogy a tehenek hazaballagásán, az esti fejésen kívül történt-e valami, nem az eseményeket, hanem a helységeket pipálták ki, és azok közül is a legkisebbeket. Így juttottam én el nem is akárhogyan, hanem a nyikómenti eltérőtől gyalogszerrel Malomfalván és Kobátfalván át Tarcsafalvára. És nem véletlenül: szerettem volna látni, hol született Benczédi Sándor (1912–1997) A házat megláttam, ő persze nem volt otthon, hanem akkor már évek óta Kolozsváron dolgozott és humoros-groteszk, olykor kimondottan karikatúraszerű kis égetett szobrai már régóta hírnevet szereztek neki. Inkább élethelyzeteket mintázott, de elkészítette a korabeli erdélyi magyar értelmiség karikatúra-portréit is, majd az egészet a jelenlegi Csíki Székely Múzeumnak ajándékozta. (Tekintve az intézmény belharcait, ha élne, biztosan tudná folytatni a sorozatot.) A műkritikusok úgy tartják, hogy a Szegeden született és Szentesen élő dr. Csíky László (1942) az egyenes követője. Persze neki is vannak székelyföldi gyökerei, és nem véletlen, hogy már ötéves korában egy pipázó székellyé gyúrta az agyagot. Amikor azonban a kitűnő atléta, a válogatott kalapácsvető befejezte az orvosi egyetemet, és különösképpen a magyarországi átbeszélős rendszerváltás után nekilátott híres embereket mintázni – politikusokat, tudósokat, neves sportolókat, történelmi személyiséget –, csakhamar felkapta a világhír, és Dubaitól New Yorkig sokfelé meghívták, hogy állítsa ki egyedi karikatúra-szobrait, sőt mi több, a Rekordok könyvébe is bekerült, amint élő tévés közvetítésben 19 másodperc alatt egy agyagtömbből, néhány mozdulattal, megmintázta meg Winston Churchillt. A tőle kapott párizsi album a világ talán legnevesebb művésznegyedében, a Montmartre-on megtartott kiállításának anyagát tartalmazza Belmondotól Jacques Chirac-ig, de Gaulle-tól Georges Simenonig. Persze Magyarországon is megörökített majd minden politikust Göncz Árpádtól Orbán Viktorig, így nem véletlen, hogy helyi kiállításait is mindig jól ismert nevek nyitották meg. Anatómiai és antropológiai tanulmányai sokat segítettek abban, hogy a jellegzetes arcvonásokat, mozdulatokat gyorsan megjegyezze és a karikaturista túlzásaival, lényegretörésével egyetemben összhangba hozza modelljeinek jellemrajzaival. A teljes imázsukka, vagy imidzsükkel, ahogyan ma mondanánk. Marosvásárhelyen is volt kiállítása, és úgy gondolom, ha gyakrabban járna errefelé, akkor a romániai politikai életben is találna bőven szemrevalót. Tarcsafalván egyébként ma emléktábla emlékeztet a Benczédi-házra, de kötve hiszem, hogy akadna még olyan újságíró, aki elhagyná a számítógépet és odagyalogolna, hogy iphone-ja facetime-ján nyomjon le egy élő esti tudósítást, amint a Konyha-patak vizében megcsillannak a csillagok. (Párizs, 1999, Fotó: Kiss László, Nyomdai előkészítés: Icon Repro Szeged, Nyomda: Szegedi Színes Nyomda)

Székedi Ferenc