Civilek lelkes csoportja 2016-ban elhatározta, hogy figyelemmel követi kiemelkedő személyiségek életútját, akik személyes példájukkal járultak hozzá a közösségi értékteremtéshez – vidéki vagy városi környezetben –, illetve azt is, hogy fiatalokként kik kezdeményeztek mintaértékű életmódot, amely saját maguk és családjuk számára a hagyományos szakmák gyakorlása révén biztosítja a megélhetést, de egyúttal követhető példával is szolgál falusi miliőben. Ily módon ismerték el jelképesen id. Szávai Márton (Énlaka) tanító, Bálint Mózes (Székelyudvarhely) művezető és Balázs Ferenc (Székelyudvarhely) pedagógus, fotográfus, öregcserkész fél évszázadnál is hosszabb, a nyugdíjasévekre is kiterjedő munkáját, valamint Bancsi-Rigó István (Homoródszentmárton) és Lőrincz Árpád kertészek tevékenységét.   Élő Székelyföld-díjazók és -díjazottak A 2019-es esztendőben az érdeklődés a szarvasmarhatartó gazdák felé fordult. Bányász József (Gyer­gyóújfalu) és Tóth Árpád (Jásfalva) gazdaságát látogatva – a mintegy negyven megismert porta közül, amelyet különböző rendezvények és a Bánja-e a székely? riportsorozat készítése folyamán kereshettek fel – úgy döntöttek, hogy ez alkalommal ők lesznek a kiszemeltek. Az Élő Székelyföld Munkacsoport és Egyesület aktivistái elmondták, hogy egyáltalán nem volt könnyű ez a döntés, hiszen a változó életforma dacára is számos jó példát látni falvainkban. Épp ezért jelöltek ki most más tematikát. A következő időszakban majd egyéb típusú tevékenységeket vesznek „civil górcső” alá, illetve menet közben létrehoznak egy újabb díjkategóriát is, amely egyelőre a hagyományos udvarhelyszéki, népi építkezés formakincsének őrzését és továbbéltetését fogja vizsgálni és szerény odafigyeléssel igyekszik majd azt visszahelyezni a köztudatba. A tervek szerint ez az érdeklődés is túllép majd a történelmi Udvarhelyszék földrajzi keretein. Ezt a szándékot a szerda este, a székelyudvarhelyi Küküllő Szálloda konferenciatermében tartott gálán jelentették be a részt vevő vendégek, a köztük ülő vállalkozók, polgármesterek és a sajtó képviselői előtt. Szarvasmarhák példamutató gazdája Bányász József munkássága nem ismeretlen a Székelyföldön, hiszen – római katolikus teológiai tanulmányait követően – több mint huszonhárom évig dolgozott a Gyulafehérvári Caritas keretében különböző szociális munkakörökben, vidékfejlesztési igazgatóként öt évet. Öt évvel ezelőtt azonban úgy döntött, hogy lemond állásáról, és a következőkben bebizonyítja a gyakorlatban is, hogy képes gazdálkodásból megélni. Büszkén és méltósággal mondja magáról, hogy paraszt. Tíztehenes gazdaságot állított be. Általában hat-hét tehenet fejnek egyazon időben, amelyek napi 20-22 liter tejet adnak. Az ünőborjakat utánpótlásként neveli, illetve majd eladja olyan gazdáknak, akik ugyancsak tejtermeléssel foglalkoznak és törzskönyves haszonállatokat kívánnak beszerezni. A bikaborjakat tenyészállatként értékesíti, vagy hizlalás céljából. Nem kíván ennél nagyobb állományt tartani, hiszen ez elég a család tisztességes megélhetéséhez. Nem egyszemélyes a feladat, hiszen mindezt családi összhang mellett, megvalósítva a háromgenerációs együttélést lehet fenntartani. Indoklásként az adományozók a következőt írták az EMLÉKLAP-ra: „az Élő Székelyföld Munkacsoport és Egyesület részéről, amelyet Bányász József barátunknak adtunk át a mai napon, aki Gyergyóújfaluban él és tevékenykedik, kiváló szarvasmarhák példamutató gazdája és TEJBÁNYA-tulajdonos, s aki a falusi létezést magas élményszinten élve testesíti meg a huszonegyedik századi székely parasztember archetípusát.” Öröm volt tapasztalni, hogy a gazda fiúgyermeke agrártudományi szakon tanul tovább és jelenleg mesterképzésre jár. Másképp is képes gondolkodni, érdekli a precíziós és digitalizált mezőgazdaság, de a múlt ősszel, amikor édesapját baleset érte, képes volt hetekig ellátni a teheneket, és a termelés, a tevékenység akkor is a megszabott mederben zajlott náluk, a falu 200-as házszámát viselő életszerében. Bányász József azt nehezményezte, hogy – bár gyakran megszólítja barátait és ismerőseit, falusfeleit, valamint a távolabb élőket, hogy a példa másutt is működne, ám ez idáig senki nem vállalkozott a „Bányász-modell” követésére. Az egyesület képviselője, Simó Márton író, újságíró, a Hargita Népe munkatársa – Farkas Antal kapcsolódó kisfilmjének levetítése után – elmondta laudációjában, hogy itt nem köldöknézésről van szó. A későbbiekben hozzátette, hogy ne csak az esetleg elfogultnak is mondható székelyföldi vélemény álljon itt, mellékelt egy olyan idézetet is, amelyet egy Bukarestről érkezett vendég, Lorin Niculae, a Ion Mincu Építészeti és Urbanisztikai Egyetem tanára írt a közelmúltban: „…megkóstolhattuk a forralatlan tejből készült kézműves sajtot, amelynek illata arra késztetett, hogy a természettel fenntartott kapcsolat révén felfedezzük ismét a valaha ránk bízott, ám elveszített Édenkertet. Egy olyan korban, amikor a természetet úgy próbáljuk uralmunk alá fogni, hogy génmódosított élőlényeket állítunk elő, hogy szárnyasokat nevelünk, amelyek evilági élettartama csupán egy hónap, hogy aztán két és fél másodpercenként 100 tonnányit mészároljunk le belőlük világszinten ipari eszközökkel, s hasonlóképp üzemeltetjük a marha- és a juhvágóhidakat is. Egy olyan világban, ahol azt tartják, hogy a boldog tehenekről szóló olcsó mese csak a városi gyerekek áltatására jó, akik elhiszik, hogy a tehenek lilák, és csokit fejnek belőlük. József háza a hagyományt tükrözi. (Vacile / A tehenek – részlet) A díjátadó közönsége                                                                                                              Fotók: Farkas Antal Bután lehet dolgozni, de nem érdemes Tóth Árpád gazdaságába is egy kisfilm révén tekinthettek be az egybegyűltek, majd Nagyálmos Ildikó költő, újságíró, a Hargita Népe másik udvarhelyszéki tudósítója mondta el köszöntőjét. Előtte azonban álljon itt a civil indoklás: [Ezt az elismerést] Tóth Árpád barátunknak adtunk át (…), aki Jásfalván él és családi vállalkozásként, saját nevelésű szarvasmarha-állománnyal, példásan működő gazdaságot üzemeltet, amelyet a továbbiakban a hagyományokhoz ragaszkodva bio-farmmá kíván fejleszteni. „A Kányád községhez tartozó Jásfalvában, a falu fölött húzódó Őr-hegyen található Tóth Árpá­dék farmja. A családi vállalkozásban közel hatvan tehenet tartanak. Jásfalva apró kistelepülés, csupán húsz házzal, nagyjából ötven lakossal. Árpádék éppen tíz évvel ezelőtt, 2009-ben döntötték el, kiköltöznek Kányádból és keresnek egy olyan helyet, amely megfelel az állattartásra. 2010. április 7-én fogtak hozzá az építkezéshez, és pontosan 2013. december 15-én költöztették be az állatokat az istállóba. Az állomány akkor még tizennégy termelőből és hat növendékből állt, évről évre saját maguk szaporították. Jelenleg 58 tehenük van, abból 38 tejelő, a többi növendék, borjú. Noha a farm jól felszerelt és minden adott ahhoz, hogy jól működjön a vállalkozás, folyamatos fejlesztésekre van szükség. Tavaly ötéves futamra vásároltak egy Claas traktort. Önerőből tartják fenn a farmot, keveset pályáztak eddig. Jelenleg nagyjából 60 hektáron gazdálkodnak Kányád községben, Jásfalvában és Miklósfalván, amelyből 17 hektár saját, a többit bérlik. (…) Tudva tudják, hogy manapság az állattartó gazdának is felvilágosultnak kell lennie, hiszen bután lehet dolgozni eleget, de nem érdemes. Az Élő Székelyföld Munkacsoport e kitartó munkát díjazza, az állattartáshoz való pozitív hozzáállást, a szülőföldön való megmaradást” – eddig az idézet. Ami a folytonosságot illeti, itt is zajlik a generációváltás: a nagyobbik fiú szakirányú képzést követően Kányád Polgármesteri Hivatala mezőgazdasági referenseként dolgozik a Sapientia – EMTE mesteri képzése mellett. Külön öröm, hogy a sajtkészítés és egyéb tevékenységek iránt érdeklődik, amelyekre az idősebb családtagok részéről nem jut ma energia. A kisebb fiú – idén végez a nyolcadikkal – ugyancsak mezőgazdasági szakterületen szeretne középiskolát végezni. Jövőjét falun képzeli el. Új lehetőségek Összegzésként elmondható, hogy az 1989-es rendszerváltást követően új lehetőségek mutatkoztak a mezőgazdaságban, ám a falvak társadalma – legalábbis Udvarhelyszéken – ezt előbb a hagyományos módszerek felélesztése által képzelte el, ám nem történt meg a generációcsere. A felnövő nemzedékek képviselői közül csak kevesen vállalták fel a vidéki érték- és életteremtést. Amikor jövőt modellezünk, igen nagy szükség van az egészséges mentalitás és a folytonosság elemei kiemelésére. Ezért is fontos ez a mozgalom, amelyet szerény eszközökkel ugyan, de immár évek óta képes felvállalni és végezni az Élő Székelyföld Munkacsoport maroknyi aktivistacsoportja. Szellemi és tárgyi alkotások A díjátadó végén a Munkacsoport képviselője elmondta, hogy ebben az évben a közbirtokossá­gok tevékenységét is vizsgálják, illetve azokat a vállalkozókat, akik egyéni termékekkel jelentkeznek a székelyföldi kézművesvásárokon. Időközben eldől majd az irány. Írásunk elején említettünk egy új kezdeményezést, amely szintén a Bánja-e a székely? című sorozat hozadéka. A civil, a vállalkozói és az üzleti szféra, az építésztársadalom bevonásával követik a faluképváltozást. Olyan díjat hoznak létre, amely „a hagyományos faluképet őrző közösség” épület-példáit mutatja fel, illetve „a régi formai köntösben megmutatkozó új” és „a hagyományok mentén felújított régi” házakat fogja majd követendő példaként megvilágítani.

HN-információ