Deca: június 16-ig meghosszabbítottuk az érettségire és a nyolcadikosok képességvizsgáira való jelentkezés határidejét

Június 16-ig meghosszabbította az Oktatási Minisztérium az érettségire és a nyolcadikosok képességvizsgájára való beiratkozás határidejét, és addig minden diáknak le kell zárni a tanulmányi helyzetét – jelentette be a vasárnapi kormányülés végén a tanügyminiszter.

Kovács Andrea
Becsült olvasási idő: 2 perc
Deca: június 16-ig meghosszabbítottuk az érettségire és a nyolcadikosok képességvizsgáira való jelentkezés határidejét
Illusztráció Fotó: Balázs Árpád/archív

Az Agerpres hírügynökség ismertetője alapján Ligia Deca sajtótájékoztatóján elmondta, június 13. helyett június 16-áig lehet feliratkozni a két országos vizsgára. A többi osztály esetében nincsenek módosítások a tanév szerkezetében, számukra június 16-án ér véget a tanítás, és addig minden egyes tanulónak le kell zárni a tanulmányi helyzetét – nyomatékosította.

A tanügyminiszter elmondta, hogy vasárnapi ülésén a kormány elfogadott egy sürgősségi rendeletet, amelyben három intézkedés szerepel. Az egyik intézkedés szerint az érettségizők nyelvi és digitális kompetenciáinak felmérése elmarad, a vizsgákra a diákok az adott tantárgy középiskolai tanulmányi átlagának megfelelő minősítést kapják.

A második intézkedés szerint a rendes tanári állásra kiírt vizsga kizárólag az írásbeli vizsgából fog állni, a szakellenőrzéseket nem veszik figyelembe. A miniszter szerint az intézkedésre azért van szükség, mert a sztrájk miatt sok szakellenőrzés elmaradt, és ha ennek hiányában nem engedélyeznék a vizsgán való részvételt, ősszel tanárhiány állhat elő.

A sürgősségi rendeletbe foglalt harmadik intézkedés értelmében ebben az évben elmarad a hatodikosok országos képességfelmérő vizsgája.

Deca magyarázata szerint minderre a már három hete tartó általános sztrájk miatt van szükség.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!