Áldatlan helyzet uralkodik Székelyudvarhelyen a közutakon párhuzamosan végzett felújítások és az úttestek takarítása miatt. Helyenként a járda, máshol épp az út hiányzik, a forgalmat elterelik, az emberek így sokszor kénytelenek járműveiket az ölükbe venni, vagy megtanulni repülni, dühtől, kiábrándultságtól vagy egyéb szívüket melengető érzésektől vezényelve. Jó szokás szerint a legkönnyebb út a hibások keresése lenne – ha lenne járható út. 

Ahogy a közösségi médiaplatformokon is láthatjuk, a javaslatként feltüntetett bénító kritikák tárháza kiapadhatatlan, rendkívül bíráló és mi több, sokszor egymással ellentétes. Holott, a fizetés mellett, minden érintett munkás, vállalkozó és a városvezetésben részt vállaló személy azért dolgozik, hogy szép, „ember elé való”, korszerű és kényelmes infrastruktúrája legyen a városnak. Tény, hogy nem kell minden esetben zsebre vágni a közönségesség és az odamondás csörgőjét, de rázni sem kell mindig. Ügyes‑bajos városunk pedig mintha kimondottan egy babacsörgőket árusító bolt lenne, ahol naponta felborulnak a polcok, hatalmas csörömpölést és rumlit hagyva maguk után. Hogy ez a hangos zajszennyezés kinek jó, nem könnyű megmondani.
Emellett, a gyermek is milyen, ha beszabadul a boltba, minden csörgőt, hörgőt, bergőt és egyéb apróságot megfog, megharapdál, összenyálaz, megzörget, földhöz vág. Végül, ha meg is veszi a szülő az egyiket, az már nem kell neki. Lefordítva: ha aktualitását veszíti egy botrány, megtörtént a szalagvágás, vagy épp anélkül aszfaltoztak egyet valahol, már nem bizonyul annyira érdekesnek a téma. Így a hála is (amolyan babamódra) elmarad: a friss aszfalton lépve, az új hintán ülve, vagy az új térkövön topogva sem mindig a hála jut először eszünkbe. Sokkal inkább az, hogy „mennyi méreg vezetett eddig” és „mennyit kellett imádkozni, hogy immár megcsinálják”. Ez a makacs gőg igencsak aranyos lehet kisgyermekeknél, ha az épp nem a miénk. Csakhogy nem kisgyermekek állnak a dühöngő panaszok mögött. 
Van, aki nem érti meg, hogy ebben a „város elleni összeesküvésben” – ami így eleve viccesen hangzik – nem vállal szerepet sem a forgalomirányító rendőr, sem az átjárón lassan átkelő nénike, sem a vakmerőn tekerő biciklis. Ám a türelem és a megértés hiánya annál inkább. Ezekre kellene rágyúrni.