Az első külföldi utazás igencsak megmarad az emberben, s engedje meg az Olvasó, hogy kissé elidőzzek az emléknél. A hatvanas évek kádári konszolidációjában lassan megnyíltak a határok, no, nem mindegyik. Ausztria továbbra is elérhetetlen volt az átlagos magyar utazni vágyónak; a rezsim nem felejtette el a sógorok segítségét 1956-ban, s egy újabb nyitás után félő volt, hogy ismét kiürül az ország. Jugoszlávia, ahogy akkor nevezték, Jugó, szintén veszélyes helynek számított, hiszen a „láncos kutya korszak” még rányomta bélyegét a két ország kapcsolatára, s a viszonylagos szabadság is veszélyes precedenst jelenthetett a magyar pártvezetőknek. Nem is szólva arról, hogy onnan – a visszatérés leghalványabb szándéka nélkül – könnyebben le lehetett lépni Olaszországba. A nagy Szovjetunióba csak külön procedúrával lehetett csoportosan eljutni, Kárpátalja pedig tabunak számított. Így maradt tehát Románia és Csehszlovákia. A két ország akkori életszínvonala közötti különbség akkortájt ég és föld volt, s az erdélyi hatóságok színe előtt sem volt szívesen látott a magyar vendég. A palettán tehát az északi szomszéd hívogatta csábosan a világjáró honfitársat. Ez a nyitás természetesen kölcsönös alapon nyugodott: a csehszlovák invázió is hamar megindult. Nem véletlenül hívták az akkoriban órák alatt kiürülő élelmiszerboltokat „csemegettének”. Ne legyünk igazságtalanok, a magyar rohamnak is minden bizonnyal megvolt a tót elnevezése. [caption id="attachment_90835" align="aligncenter" width="2720"] A Zerge szálló a 60-as években...Fotó: Csermák Zoltán[/caption] Mivel édesapám 1956-ban disszidált, így kellett némi protekció, hogy 1961-ben megkaphassam édesanyámmal az útlevelet. Nagy volt az izgalom a családban, megvettünk minden hozzáférhető könyvet, s elolvastuk az összes Csehszlovákiával foglalkozó cikket. Egy része természetesen felesleges volt, hiszen végül az utazó csoport eldöntötte, hogy a Tátrában, túrázással töltjük szabadságunkat. A társak édesanyám gimnáziumi kollégái közül verbuválódtak, a csapat lelke Éva néni, a tornatanár volt. Személye egyben biztosíték volt arra, hogy minden elérhető csúcsot megmászunk. A családokkal gyerekek is utaztak, így a nemzedéki problémák sem veszélyeztették a túra sikerét. Az utazás előtt összegyűlt a kompánia, egy Tátra-térkép mellett részletesen megterveztük napjainkat, nézegettük a képeslapokat. Beszereztük a szokásos utazási felszerelést, a Glóbusz konzerveket s a melegítésre szolgáló spirituszkockákat. [caption id="attachment_90836" align="aligncenter" width="645"] ... és egykoron[/caption] Vonatunk a Keleti pályaudvarról indult, s néhány óra zötyögés után elértük a hidasnémeti határállomást, ahol nagy izgalommal vártuk a vámosok érkezését. Minket, gyermekeket előre kioktattak, hogy fogjuk be a szánkat, s semmiképpen se szólaljunk meg. (Folytatás következik) Csermák Zoltán