borús égbolt
enyhe eső
Csakmégegykicsit
Úgy tartja a mondás, hogy szerelemben és háborúban mindent szabad, sőt a határok feszegetése és átlépése elvárás ezekben a szituációkban. A szélsőséges helyzetek esetében átíródnak a hétköznapi normák, és azonnal új törvények lépnek életbe, amelyeknek hosszú távú következményivel nem illik foglalkozni. Nem illik, hiszen ilyenkor csak a pillanatnyi cél lebeg az ember szeme előtt, amellyel azonnal felmentheti magát a nem túl pozitív végkifejlettől is. Hasonlóan szélsőséges helyzetnek minősíthető, amikor húsvétkor már hatodjára ül le a család ebédelni, és a rengeteg kalóriabeviteltől senki nem tudja eldönteni, hogy éhes-e, vagy egyszerűen csak unatkozik. De nem is ez a lényeg, hiszen ünnepekkor mindenki annyit zabál, amennyit csak bír, lehetőleg abból, ami még a nem maradék, és a még nem háromnapos intervallum között van, mert ENNI KELL. PONT. Amikor a mákos-diós-mazsolás sütemények mámorító illata először tölti be a házat, már mindenki tudja, hogy nincs menekvés, legyen húsvét vagy karácsony, mindenki hízni fog. Habár ebben az évben valahogy összefolyt minden, hiszen a hideg időjárás és a havazás következtében sokan csokitojással a zsebben kívántak boldog karácsonyt az utcán.
No de mégis eljött a húsvét, nem fagyott meg a nyuszi a Hargitán, és kellemes időben lehetett rádöbbenni mulandóságunkra. Mindig ugyanaz történik, mégis meglepődünk rajta. Újból elhangzottak a már jól ismert mondatok, „úgy rohannak az ünnepek, most volt december, és te jó ég, már el is repült a húsvét”. Még a végén kiderül, hogy az idő dolga az, hogy haladjon előre, függetlenül attól, hogy tetszik-e nekünk vagy sem.
Olyan ez, mint valami századszor látott szappanopera ismétlése, ami a nézőnek már unalmas, de Juan-Miguel-nek még mindig fáj a történet. Szerelemben, háborúban és ünnepekkor mindent szabad, nem számít a halmozódó vér, verejték és zsír sem, a lényeg, hogy még csak egy kicsit együnk a sütiből, mert inkább hagyjon el a párunk, veszítsük el a háborút, mintsem a mákos kalácsból maradékot hagyjunk.
A cikk a Hargita Népe április 4-i számában jelent meg.
Keresztes Bea
web.jpg)
