Csak semmi személyes!

Vlaicu Lajos
Becsült olvasási idő: 2 perc

A vitát talán úgy lehetne a legegyszerűbben leírni, mint heves érzelmű párbeszéd, amikor a résztvevők, eltérő véleményüknek hangot adva, saját igazukat bizonygatják, és nem értenek egyet. Ez azért van, mert nem törekszenek a másik megértésére, és nem hajlandók a saját berögzült gondolkodásukból kimozdulni. Ráadásul ezt még egy kívülálló személy szíthatja is a résztvevők manipulálása által.
A viták terén szerzett eddigi tapasztalataim azt igazolják, amit gyakran hallunk a hétköznapokban: nincs vitakultúránk. Magam sem vagyok ez alól kivétel, bármennyire is próbálok törekedni, hogy az ellenkezőjét elérjem, néha szemellenzős igavonó állat módjára, mindegyre csak a saját igazamat próbálom bizonyítani. Hiába, a székelyekre jellemző konokságra magam is hajlamos vagyok. Egyszerűen kicsit „bükkfejű” vagyok. 


Hirdetés


Általában szükség van egyfajta konokságra az életben, talán ide illik Napóleon egyik mondása is a kormányzásról: „Amíg saját fejem után mentem, rendjén voltak az ország dolgai, viszont amint elkezdtem tanácsadóimra hallgatni, minden a feje tetejére állt.” Ezzel el is érkeztünk vitakultúránk hiányának gödréhez. Vezetőink gyakran beszámolnak a köznek, hogy milyen sikereket értek el, természetesen csak úgy, zárójelben „megemlítik” a sikertelen projekteket is. 
Csak senki ne kérdezzen mélyebben, mert akkor baj van. Nem szeretnék ítélkezni! Legkevésbé bárkinek is a feje fölött pálcát törni, hiszen emberi gyarlóságunkból kifolyólag szeretjük a sikeres ügyeket magunk személyes győzelmének tekinteni. Véleményem szerint közügyeknél sem a sikert, sem pedig a kudarcot nem szabadna személyesre venni. A vezetőknél szükség van arra, hogy lelkesek és rátermettek legyenek, akik képesek végigvinni projekteket, beruházásokat stb., de ha minden vezető tudása legjavát nyújtja és a maga haszna helyett a közért munkálkodik, nem szabadna sértettség lehetősége fennálljon sikertelen ügyekről való párbeszédben. Erre vonatkozóan azonban magyarlakta peremvidékünkön egyelőre kevés jó példát láttam. 
Hiába, nem tudunk szenvtelenül a tények mentén vitatkozni, inkább érzelmeink és saját világszemléletünk a mérvadó vitakor. Így lehet, de nem érdemes vitatkozni, mert amíg szemellenzővel vitatkozunk, addig keveset érthetünk a világ működéséből. A sértettség helyett legyünk nyitottabbak és elfogadóbbak vitapartnerünkkel. 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!