erős felhőzet
Cián az étlapon
Aki elég krimit olvas, meglehetős műveltségre tehet szert a mérgek világában. Itt van mindjárt Agatha Christie Gyöngyöző cián című bűnügyi regénye, amiben valaki másvalakinek ciánt tesz a pezsgőjébe. A regénybeli fikciók példaképei azonban bőségesen megtalálhatók a történelemben. A legismertebb és legtragikusabb ciános történet a jonestowni Népek Temploma „öngyilkos” szektához kapcsolódik. 1978-ban 317 gyermek esett áldozatul szülei fanatizmusának. A mérget nyugtatókkal együtt üdítőitalba keverték. A szülők megitatták a mérget saját gyerekeikkel, majd maguk is ezt tették. Az eredmény kilencszáz halott. Csak egy tucatnyi ember élte túl, néhányuknak sikerült elbújni és megszökni, egy idős asszony pedig átaludta az egészet. Ám Grigorij Jefimovics Raszputyinnak, a 20. századi orosz történelem egyik legrejtélyesebb alakjának meg sem kottyant a ciánnal fűszerezett sütemény. A félanalfabéta Raszputyin óriási befolyással rendelkezett az utolsó orosz cár, II. Miklós és családja fölött, ezért egyre több politikai vezető kereste meg, és próbálta saját céljaira felhasználni. Gyógyítóként és lelkiatyaként tartott fogadóórákat. 1916. december 29-én ciánnal „kezdték” meggyilkolni. Állítólag a tíz embernek is elegendő ciánt észre sem vette, akkor hátba lőtték, de magához tért, fojtogatni kezdte a herceget, és csak újabb három lövés után esett össze. Még ekkor is fel akart kelni, így puskatussal ütötték le, s végül szőnyegbe csavarva a jeges folyóba dobták. Sokan ennek nagy részét mendemondának tartják, csak a mérgezett süteményt bizonyítottnak. „Minden méreg és semmi nincs méreg nélkül, csupán a mennyiségtől függ, hogy valami méreg, vagy sem” – állította Paracelsus (1493–1541) a svájci orvos és polihisztor. Sarkigazsága ez a gyógyszerkészítőknek szintúgy, mint a méregkeverőknek. A szakértők szerint manapság veszélyes divat kapott lábra: sokan különböző súlyos betegségek esetén, vagy megelőzéseképpen barackmagot esznek, hogy a gyógyító ciánhoz jussanak. Tagadhatatlan, hogy régi patikáriusi könyvekben gyakran előfordul. Váradi Lencsés György (1530−1593) a marosvásárhelyi Teleki Tékában őrzött régi orvosságos receptjeiben flastrom fejfájásra: végy két édes almát, két nehezék tömjént, kilenc barackmagnak bélit, törd össze és egy kevés rózsa- vagy levendulavizet bele, kösd a főre; vagy: borostyánnak hét levelét, barackmagot főzz meg faolajban és ecetben, kösd a vakszemekre, vagyis a halántékra. Szentgyörgyi János Testi orvosságok könyve (1619) is ilyent ajánl: „kinek feje szertelen fáj”, borogassa összetört barackmag, mandulamag, sült alma, ecet keverékével. Nemi betegségre férfiaknak való recept szerint kilenc barackmag lisztje és három fej fokhagyma fehér borban főzve, mit reggel-este inni kell a gyógyulásig. Pápai Páriz Ferenc Pax Corporisában (Kolozsvár, 1764) „A gelesztákról közönségesen” című részben több más mellett „igen jó a barackmagolaj is, akár kívülről kenjed a köldökét véle, akár pedig add bé meleg borban innya, akár mindeniket cselekedd.” Felületes észrevételezésre is, mondhatom, hogy a régi receptekben a napi porció maximum kilenc barackmag. Ez azért érdekes, mert közel áll a mai tanácsokhoz, amelyekben a napi, még némileg biztonságos adagot hét magban határozzák meg. A barackmag-történetből nem lehet kihagyni a hunzákat. Sokfelé írják róluk, hogy napjaink leghosszabb életkort megélő népcsoportja. Szemtanúk és kutatók szerint viszont ez finoman szólva is legenda, soha nem bizonyították tények, csak „saját bevallás” írástudatlan emberek részéről. Téli reggelijük tényleg finom és követendő példa lehet: köleskása szárított barackkal és lenmaggal. Viszont egyáltalán nem egyértelmű és követendő modell, hogy naponta állítólag 30-40 darab barackmagot is elrágcsálnak. És ugyancsak állítólag a rokonaink is, merthogy a hunzák, egyes feltételezések szerint, Attila népéből kivált ősmagyar rokonok – erre utal a hun és a hunza szó egybehangzása, valamint a hunza tibeti jelentése, ami annyit tesz, hogy a hunok szállásterülete. A hunzák iránti ámulatot Robert Mc Carrison brit orvos indította útjára 1922-ben, amikor az Amerikai Orvosszövetségnek beszámolt arról, hogy a hunzák nem ismerik a daganatos megbetegedéseket, és ez összefügg a nagy mennyiségű sárgabarack és magja fogyasztásával. Ezután sok beszámoló, vegyi elemzés és az ilyenkor szokásos kacifántos tudományok után, kijelentették, hogy nem is kell ilyen sokat enni belőle, a megelőzést kb. napi hét barackmag elfogyasztása biztosítja. A választásban, persze, az étlap sokkal csábítóbb lehet, mint a józan belátás. A barackmag így is, úgy is keserű. Gyerekek és legyengült szervezet számára kevesebb mint hét mag elfogyasztása is súlyos ciánmérgezést okozhat.
Kozma Mária
.jpg)
