enyhe havazás
borús égbolt
Búcsúzunk és elmegyünk
Hogy telik az idő! Lám, ismét elszelelt egy esztendő. Még néhány ballagásos nap, amikor a maturanduszok nagyon fontosak önmaguk, a szülők és az iskolák számára, ünneplők és ünnepeltek, hogy aztán két-három hét múltán kezdetét vegye az érettségik ideje. Vidékünkön ismét több ezer szülőnek főhet a feje, hogy a kicsengetések, a szűkebb és tágabb baráti körben tartott, gyakran anyagilag is terhelő ünnepségek után a nebulók mire mennek a hivatalosan éretté nyilváníttatást követően. Vajon kapnak-e papírt a vizsgatortúra végén? Megnyílnak-e előttük az egyetemi kapuk? Vajon kiléphetnek-e a munkaerőpiacra?
Idősebb rokonaim elbeszéléseiből tudom, hogy a régi román világban is milyen nehéz volt az érettségi, a múlt század 20-as, 30-as éveire gondolok, amikor különleges és teljesen idegen összetételű bizottságok érkeztek az akkori középiskolákba – lehetőleg Nagy-Románia legtávolabbi zugaiból –, s bizony gyakori volt, hogy kétszer-háromszor is nekifutottak a fiatalok, míg átjuthattak a mércén. Akkor is volt román nyelv és irodalom, államnyelven oktatott földrajz és történelem, s vége-hossza nincsen az anekdotáknak, hogy miképp magoltak be a vizsgára jelentkező fiatalok egész tankönyveket, anélkül, hogy teljes mélységben értették volna azok tartalmát. Csakhogy akkor a középiskolákban nem tömegoktatás zajlott, hiszen a gimnáziumi alsó osztályokat elvégzők közül mintegy 10 százalék tanulhatott tovább, ha tanulhatott, s nemzetiségi berkekben ez az arány még alacsonyabb volt akkortájt. Voltak szak- és inasiskolák, vagy pedig az iparba vetődő fiatalok a szakma gyakorlása közben sajátították el az alapismereteket, amelyek aztán segítették abban, hogy három-négy év után „felszabaduljanak” és teljes értékű mestereivé váljanak bizonyos foglalkozásoknak. A mi időnkben viszonylag laza volt a procedúra, a tervgazdaság nem kedvelte a bukott középiskolásokat. Százszázalékosnak mondható volt a vizsgák abszolválása.
Tavaly az óvásokat követően némiképp javult az átmenési arány, 53,69 százalékról (ez 2017-es adat) 58,06-ra nőtt a sikeres diákok aránya. A végleges eredmények szerint akkor a 2236 érettségire beiratkozott diákból 1188 tanulónak sikerültek a vizsgái. Azt most nem néztem, hogy közben miként alakult később a bukott diákok sorsa. Biztos, hogy páran idén is jelentkeznek, de talán túl némi külföldi vagy hazai munka- és élettapasztalaton.
Olvasom, hogy tavaly óta a „rendszer” semmit sem változott. Sokat cikkeztek és vitatkoztak a különböző szintű feladatsorokról, de nincs érdemi fejlődés. És még azokat az irgalmatlan kamerákat is bevetik, hogy tetőzzék a diák szorongását, s legyen még egy faktor, amely segítheti őt abban, hogy még inkább maga alatt teljesítsen.
Nem egyből vált ilyenné a középfokú oktatás. A honi oktatáspolitika két évtizedes mélyrepülése juttatta ide a mai 18-19 éveseket. A romlás nem egyből következett be, hanem egy biztos és kérlelhetetlen folyamat eredményeként, és a hibák kiküszöbölése sem lesz egyszerű. Kell hozzá vagy másfél-két évtized. Ha egyáltalán…
A kisebbik fiam vette tavaly a feladatot. Ma már egyetemi hallgató, de úgy érzi, hogy a szak, amelyre beiratkozott, nem az igazi. Valami mást fog a továbbiakban tanulni az első felsőoktatási végbizonyítvány megszerzése után. Kovács- és lakatosműhelyekbe jár, a fémmegmunkálás érdekli nem is akármilyen szinten. Egyébként úgy végzett a székely anyaváros egyik rangos iskolájában, hogy hivatalosan soha nem jutott el olyan helyre, ahol szerszámokkal, gépekkel dolgoznak az iparosok valamely vasas szakmában. Bevallom, szorongok kissé, mert még korántsem biztos az irány. Talán nem ártott volna némi szakoktatás, valami életszagú próba és rálátás legalább, hogy a későbbiekben ne legyenek fölösleges körök és visszakanyarodások a műhelypadokhoz. Hiszen alig kapni manapság egy-egy mesterembert.
A vedd meg, használd, dobd el, majd vegyél ismét újat korában azért jó lenne, ha felbukkanna helyenként egy-egy jó szaki, műszerész, karbantartó, hegesztő, famegmunkáló, meg más jólélek, hozzáértő, ki ezernyi szakmákból választva bár egynek legyen az embere. A jövő időkhöz hozzáértők kerestetnek, akik nem rettennek vissza az izzadságos feladatoktól.
Simó Márton
-min.jpg)
