A múlt esztendő novembere elején, amikor elfogadásra került ama 2017/79-es sürgősségi kormányrendelet, amely „forradalmasította” a hazai társadalombiztosítási és egészségbiztosítási hozzájárulás-fizetési kötelezettség rendszerét, talán egyetlen kormányzati illetékes sem gondolt arra, hogy annak hatályba léptetése egy olyan láncreakciót fog elindítani, amelynek nyomon követése/ellenőrzése több mint nehézkesnek bizonyulhat. Már annak megjelenését követően egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy számos jogszabályt módosítani és kiegészíteni kell, ugyanakkor a gyakorlatba ültetés feltételezi 2018-ig hatályos különböző miniszteri és szakhatósági rendeletek hatályon kívül helyezését, illetve azok helyettesítését az új jogi keretnek megfelelőkkel. Eltelt egy év, s úgy tűnik, hogy a láncreakció továbbra is érezteti hatását… Aki nem tudná, miről szólt az az egyébként sokat vitatott és bírált 2017/79-es sürgősségi kormányrendelet, elmondanánk: annak révén került sor 2018. január 1-től a munkáltatói társadalombiztosítás és egészségbiztosítási fizetési kötelezettségeknek az átruházására a munkavállalókra. Egy egész rendszert „megbolygatott”, de akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy a „feje tetejére” állított ez a sürgősségi kormányrendelet, illetve annak gyakorlatba ültetése. A hatásmechanizmus előzetes és alapos ismeretének a hiányában utólag derült ki, hogy ahhoz kell idomítani ezt a törvényt, azt a törvényt is, ezt a sürgősségi kormányrendeletet, azt a sürgősségi kormányrendeletet, ezt a kormányhatározatot, azt a kormányhatározatot is, hogy a miniszteri és a szakhatósági rendeletekről ne is beszéljünk. Sebtében törvényeket módosítottak és egészítettek ki sürgősségi kormányrendeletekkel, majd ez utóbbiak is átestek némi „átszabáson” a parlament általi szentesítés során. Ilyen körülmények között bebizonyosodott, hogy a kormány eleve nem volt ura a helyzetnek, másrészt pedig az, hogy a gyakori jogszabály-módosítás és -kiegészítés a szakmabeliek számára is olyan kihívást jelent, amelyeknek velejárója lett a félreértés, illetve az egyik vagy a másik előírás téves alkalmazása. Ami pedig a láncreakció szerteágazó voltát illeti, egyetlen példát említenénk meg: már a múlt esztendő vége felé kiderült, hogy indokolt lenne a kollektív munkaszerződésekre vonatkozó törvényes előírások, azaz a társadalmi párbeszéd törvényének a módosítása is, s ezért eléggé hevenyészett módon e jogszabálynak az egyes előírásait is módosították. Amúgy ebből a módosításból is lett félreértés, mert egyesek úgy értelmezték, hogy minden egyes munkaadói jogkörrel rendelkező entitásnál meg kell kötni a kollektív munkaszerződéseket, holott az a felek szabad akaratából köttetődik meg, s ami kötelezővé vált, az az egyezkedés kezdeményezése a munkáltató által… Egységes nyilatkozat Külön problémát jelentettek azok a személyi jövedelmek, amelyek nem munkaszerződésen alapuló alkalmazotti tevékenységből származnak, hanem mezőgazdasági tevékenységből, szabadfoglalkozásúak tevékenységéből, a szellemi tulajdonjog értékesítéséből, javak bérbeadásából, pénzpiaci tranzakciókból, s mint ilyenek, adott személyeknek kizárólagos jövedelmét képezik. Másképpen fogalmazva azon adófizetőkről van szó, akik kizárólag béren kívüli jövedelmeket realizálnak. Nos, a szóban forgó adófizetőknek a társadalombiztosítási és egészségbiztosítási kötelezettségeik leszabályozásával, megállapításával kapcsolatosan sokat „bíbelődtek” a pénzügyminisztériumnál és az Országos Adóügynökségnél. Előbb volt a nagy felháborodást és ellenérzetet kiváltó 600-as űrlap, majd következett egy másik, s majd egy harmadik, amelynek valamilyen okból kifolyólag nincs számjelzése, csak megnevezése: declarație unică – egységes nyilatkozat. Igen ám, de amire a dolgok letisztultak, az évből eltelt több mint három hónap, így a határidőket is ki kellett tolni, a szóban forgó jövedelmi adók esetében például a befizetést a jövő esztendő márciusáig. A szerzői jogdíjat ugyanakkor félig-meddig kiemelték a szóban forgó jövedelmi kategóriából, s annak esetében a társadalombiztosítási hozzájárulási kötelezettségeket a kifizető entitásnak kell kiszámítania, visszatartania és átutalnia együtt az alkalmazottakéval, s az arra vonatkozó 112-es űrlapba belefoglaltatnak a „jogdíjasok” is. Említettük, hogy ez a láncreakció hosszasnak és kínosnak bizonyult, s álljon itt bizonyságként az is, hogy az idéntől bevezetett társadalombiztosítási, egészségbiztosítási egyéni fizetési kötelezettségek megállapításával, kirovásával és befizetési módjával kapcsolatosan még az elmúlt hónap során is jelentek meg ANAF-rendeletek. Kései ébredés A jelek szerint olyannyira összegabalyodtak a dolgok, hogy esetenként maguk az illetékesek sem voltak képesek azzal lépést tartani. Hétfői lapszámunkban például hírt adtunk arról, hogy alig december 6-án jelent meg az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) ama 2018/1549-es rendelete, amely révén jóváhagyta a biztosított minőség megszerzésére vonatkozó igazoló okiratok megállapításának módszertani normáit. Némileg megkésve jelent meg ez a rendelet, ha szem előtt tartjuk azt, hogy január 1-től a biztosított minőség megszerzésének feltételrendszere lényegesen megváltozott, legalábbis a biztosítottak nagy része esetében, nevezetesen azokéban, akik alkalmazotti vagy másabb minőségükben személyi jövedelmet realizálnak, ilyenképpen pedig a 2015/227-es törvény, valamint a 2006/95-ös törvény értelmében hozzájárulás-fizetésre kötelezettek. (Egyébként mindkét törvényt módosította és kiegészítette a 2017/79-es sürgősségi kormányrendelet, majd azt követően másabb sürgősségi kormányrendeletek is.) A CNAS elnöke most megjelent rendeletének amúgy jogalapját képezi többek között a 2015/227-es és a 2006/95-ös törvény, valamint a 2018/8-as és a 2018/18-as sürgősségi kormányrendelet. Ebben a kontextusban arra is utalhatnánk, hogy szerény meglátásunk szerint anakronikusnak tűnik, hogy e hónap elejéig érvényben volt a CNAS elnökének az azonos jellegű 2014/581-es rendelete. Most viszont úgy tűnik, hogy valami mégsem passzolt a biztosított minőség tekintetében, legalábbis esetenként nem. Jogos ez a feltételezés, mert ha nem így lenne, lett volna, akkor a kormánynak a múlt heti ülésén nem kellett volna meghoznia egy újabb, a szóban forgó témakörbe vágó sürgősségi kormányrendeletet. Arról a 2018/109-es sürgősségi kormányrendeletről van szó, amely a Hivatalos Közlöny december 4-i számában jelent meg, s amely révén újólag módosították és kiegészítették az egészségügyi reformra vonatkozó 2006/95-ös sürgősségi kormányrendeletet. Annak megindokolási szövegrésze ugyancsak „szakállasnak” tűnik, s a sorok közül gyakorlatilag az olvasható ki, hogy amire már többször is utaltunk, a kormány nem volt képes ellenőrzés alatt tartani a sokat sulykolt 2017/79-es sürgősségi kormányrendelet kirobbantotta láncreakciót. Most derült ki ugyanis az, amit látni kellett volna ezelőtt, ha nem is egy évvel, de legalább egy fél évvel: a különböző egymást követő és egymást kiegészítő vagy kiigazító jogszabályozás során szem elől tévesztődött az, hogy a már említett egységes nyilatkozat jelentette mechanizmusból kifolyólag megtörténhet, hogy egyes adófizetők akaratukon kívül elvesztik biztosított minőségüket. Lényegében arról van szó, hogy azok az adófizetők, akiknek be kell nyújtaniuk a már említett, az Adótörvénykönyvben előírt egységes nyilatkozatot, elvesztik biztosított minőségüket azon időpontban, amikor lejár az a periódus, amelyre benyújtották a szóban forgó nyilatkozatot. Ez a dátum az adott év utolsó napja, azaz december 31. A jelenlegi jogszabályozási előírásokból indulva ki, 2019. január 1-től a nyilatkozat új benyújtási határidejéig, azaz 2019. március 15-ig nem tudják igazolni biztosítási minőségüket. Az áldatlan állapot kialakulását bőbeszédűen taglalja, boncolgatja a megindokolási szövegrész, a lényeg viszont az, hogy nem számoltak annak idején e nemkívánatos helyzet bekövetkeztével. Nos, a 2006/95-ös törvény vonatkozó előírásait (a 222-es és a 267-es szakaszokat) most úgy igazították ki, hogy lehetővé váljon a biztosított minőség megőrzése a fentebb említett időszak során is. Végezetül az érdekesség kedvéért: 2017 decemberétől errefelé az egészségügyi reform törvényét, a 2006/95-ös törvényt tizenkétszer módosították. Hecser Zoltán