Tragédiákról szóló hírek sokasága öntötte el a hírportálokat az elmúlt hetekben. A szerencsétlenségek láncolata mintha soha véget nem érne, amint egyik szörnyű hírből felocsúdtunk, már jött is a másik, kegyetlenül arcunkba tolva a valóság árnyalatait. Ittas sofőr okoz halálos balesetet. Kábítószer hatása alatt lévő sofőr gázol halálra fiatalokat. Nem kap kezelést a várandós nő, aki nagy fájdalmakkal érkezik a botoșani-i sürgősségi kórházba. Vagy sérvvel műtenek meg egy kilencedik hónapban lévő, várandós nőt, mert nem veszik észre, hogy terhes. 
Csak néhány az utóbbi napokban történt, a közvéleményt foglalkoztató esetekből, amelyek arra hívják fel a figyelmet, hogy egy sor dolog ténylegesen nem működik ebben az országban. Ezt eddig is tudtuk, viszont az érdektelenség, az empátia hiánya, a felelőtlenség, a figyelmetlenség egyre nagyobb méreteket öltő áradata előtt értetlenül állunk. Ennyire nem fontos már a másik? A velünk egy időben, az utakon közlekedő idegenek vagy ismerősök, az aznapi sokadik páciens, az utcán elájult ember, akit órákig senki nem vesz észre? 
Persze, tudom, mindenkinek megvan a saját problémája. Az anyagi nehézségek, a kilátástalanság, a közelgő iskolakezdés nyűgje, a pénzhiány miatt elmaradt nyaralás, betegség, fájdalom, válás… Sorolhatnám, de felesleges, hiszen a gondok sohasem fogynak el, és a világ nem lesz egy csapásra jobb, hogy minden feltételünk meglegyen a felhőtlen élethez.
Bár kellemetlen, beszéljünk arról, miért rohanunk, miért vagyunk unottak és fásultak, miért nem hiszünk a másikban, miért keresünk kifogásokat, ha jót lehetne tenni, miért gyűlölködünk és bántunk újra és újra? 
Sok történet végződik a vétkesek felelősségre vonásával, de nagyon kevés információnk van arról, mi lesz egy balesetben érintett családjával, egy orvosi műhiba vagy mulasztás következtében elhunyt édesanya gyermekeivel. Van-e értelme továbbvinni a gyűlölködést, az áldozatszerepet, hogyan lehet ezt feldolgozni, együtt élni vele? Járhatóbb-e a megbocsátás útja, van-e, aki segítsen ezt megtalálni? Foglalkozunk-e az áldozatokkal, az árván maradottakkal, és ha nem, akkor miért? Talán ha beszélünk róla, valahol, valakinek könnyebb lesz…