Klímaváltozás, migráció és járványok az ember felől nézve címmel szerveztek előadást Csíkszeredában, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Hargita Megyei Kulturális Központ szervezésében. Az eseményen Turóczi Ildikó, nemzetközi önkéntes orvos, valamint Bodó Julianna, kulturális antropológus olyan témákat jártak közül, amelyek a ma élő emberek mindennapjait egyre inkább meghatározzák. Az érdeklődők betekintést nyerhettek a segélyszervezetek működésébe olyan országokban, ahol egyszerű betegségek pusztítják a lakosságot, ahol a víz luxusnak számít és az ismeretlen, „európai dolgok” gyakran spirituális szférában léteznek. Az előadást követően Turóczi Ildikóval beszélgettünk. – Mi motiválta, hogy önkéntes orvosként kezdjen dolgozni? – Nem tudom, hogy én választottam-e az orvosi hivatást vagy ő engem, ugyanis soha nem akartam más lenni. Már kisgyermekkoromban egyértelmű volt számomra, hogy orvos leszek. Miután elvégeztem az egyetemet, a családorvoslás mellett döntöttem, mert ezt találtam akkor a medicina számomra legizgalmasabb és leginkább átfogó ágának. Ezt soha nem bántam meg, sok szép és kedves történet fűződik ezekhez az évekhez, viszont a családorvoslás jellege és az egészségellátásban betöltött szerepe 1989 után fokozatosan megváltozott, én pedig 25 év családorvosi gyakorlat után úgy gondoltam, hogy változtatok, és egy ideig megpróbálok önkéntesként dolgozni. Szűk három évet töltöttem az afrikai kontinensen három különböző segélyszervezet orvosaként. – Milyen volt hónapokig távol lenni a családtól, a megszokott kultúrától? – Többnyire nagyon izgalmas, munkával és élményekkel telített hónapok, évek voltak, viszont az is igaz, hogy hirtelen megnőtt a családomnak, barátaimnak, ismerőseimnek írt levelek száma is, szóval szükségem volt az otthonnal való kapcsolatra. Érdekes volt azt látni, tapasztalni a saját szememmel, hogy mennyire más az afrikai kultúra. Hogy mennyire értékelendők azok a dolgok, amelyek nekünk magától értetődőek, mint a víz, az orvosság és az orvosi ellátás. Munkám során gyakran találkoztam olyan emberekkel, akik passzívak voltak, sőt egyenesen elutasították a kezelést. A legnehezebb talán az volt, hogy elfogadjam azt is, amikor nem tudtam segíteni. – Ön hogyan látja a klímaváltozás, a migráció és a járványok közötti összefüggéseket? – A fertőző betegségek terjedéséhez, ha ezek nem közvetlen érintkezés útján terjednek, nagyon vázlatosan szólva három tényezőre van szükség: magára a kórokozóra, a kórokozót terjesztő ágensre és a fertőzésre fogékony szervezetre. Ha ezek közül bármelyik hiányzik, a fertőzés nem tud terjedni, így járvány sem jön létre. Vegyünk néhány konkrét példát: a maláriát terjesztő szúnyognak adott környezeti feltételekre van szüksége a szaporodáshoz, a lárvák fejlődéséhez például 20°C fölötti hőmérsékletre, megfelelő páratartalomra és kb. 31°C körüli állóvízre. Ezek nélkül a szúnyog elpusztul, így malária sincs. Egyre gyakrabban fordul elő viszont, hogy a tartós, a száraz évszakra is kiterjedő esőzések, a megnövekedett páratartalom kiváló éghajlati feltételeket teremt a fertőzött szúnyog számára, így szaporodik a malária okozta járvány is. Az itt élőkben idővel kialakul az adott fertőzéssel szembeni immunitás, ez viszont csak az adott területen érvényes, a távolabbi térségekre már nem, tehát ha innen távozni, esetenként menekülni kell (például a kényszerített migráció esetében), a szervezet védtelenné válik az adott fertőzéssel szemben. Ez azért lehetséges, mert ugyanazon kórokozónak területenként különbözhet az immunválaszt kiváltó antigénszerkezete. Dél-Szudán óriási kiterjedésű (kb. 100 000 km²) deltája remek életfeltételeket biztosít szinte az összes trópusi kórt terjesztő rovarnak, a fegyveres konfliktusok miatt ide kényszerülők pedig mind-mind védtelenek az olyan fertőzésekkel szemben, mint a járványos méreteket öltő vérzéses lázak, különböző eredetű agyhártya- és agyvelőgyulladások. Egy másik érdekes példa a világjárványként ismert, leginkább fertőzött vízzel terjedő kolera. 2010 januárjában a Richter-skálán 7.0 erősségű földrengés alaposan megrongálta Haiti fővárosát és a keleti országrészt, majd a tragédiát követően az országba számtalan segély és segélyszervezet érkezett. Nepálban akkor éppen kolerajárvány volt. Az ENSZ Katmanduból érkező nepáli békefenntartói az Artibonite-folyó mentén vertek tábort. A szennyvíz, nyers hulladék a tábor körüli patakokat, csermelyeket szennyezte, ahonnan néhány nap alatt az Artibonite-folyóba és a folyó árterületébe jutott, innen pedig beszivárgott a helyi rizstermesztők földjeire. A deltalakó rizstermesztők tisztálkodáshoz, főzéshez az árterület elvezetett vizét használták, és ittak is gyakran belőle. Az első kolerás megbetegedést 2010. október közepén, tíz hónappal a földrengés után észlelték, október 25-én már 3342 esetről számoltak be, köztük 259 halottal, és novemberben már az egész ország területéről jelentettek megbetegedéseket. A kolerát okozó Vibrio baktérium, mint utólag bebizonyosodott, a békefenntartókkal érkezett az országba, és több áldozattal járt, mint maga a földrengés. Haitin addig ismeretlen volt a kolera, a lakosságnak sem volt ellene immunitása, így a fertőzés gyorsan terjedhetett szerte az országban. Az amúgy is köztisztasági gondokkal küzdő Haitit azóta tartja nyilván az Egészségügyi Világszervezet (WHO) koleraveszélyeztetett országként, ahol a 2015-ös becslések szerint esős évszakban vagy a pusztító hurrikánok utáni időszakokban a járványgócos területeken több mint 8 millió ember van kitéve a fertőzésnek. A téma nagyon tág, de talán ez a néhány példa láttatja az összefüggéseket. – Összességében milyen tapasztalatokat szerzett az évek során? – Néha nagyon izgalmas, máskor pedig lélekpróbáló volt a végzett munka; azon túl, hogy ott lehettem, ahol elképzelhetetlenül nagy szükség van az orvosi segítségre, ezáltal hasznát éreztem, láttam a munkámnak, sokat tanultam nem csupán szakmailag, de emberileg is. – Ön szerint az előrelépés érdekében milyen hozzáállásra lenne szükség? – Azt mondanám, hogy fontos a hiteles, pontos tájékoztatás és tájékozódás. Fontosak a védőoltások, amik által nem csupán a saját egészségünket védjük, de embertársainkét is. Fontos a nyugodt, kiegyensúlyozott, mérsékletes életvitel, a közegészségtani szabályok ismerete és betartása, előítéletek helyett pedig a megismerés.

Fülöp Orsolya