Teutsch Alpár kilenc esztendeje szülőfaluja, Csíkszenttamás lakosainak, foglalkozásainak, népi hagyományainak, épített és természeti értékeinek megörökítési szándékával vett fényképezőgépet a kezébe. Hobbi tevékenységként kezdte, fotózási szenvedélyét pedig ma is hobbinak tartja, annak ellenére is, hogy időközbeni munkásságát – nemzetközi kiállításokra beválogatott képeivel, díjak, elismerések sokaságával – a nemzetközi fotóművész-társadalom is elismerte, négy éve pedig a csíkszenttamási fénnyel-alkotót a Nemzetközi Fotóművészek Szövetsége is megbecsült, elismert tagjai közé sorolta. Teutsch Alpár az elmúlt hat év fotóterméséből válogatott harminc, nemzetközi fotóbiennálékon is bizonyított alkotását szeptember 22-én, a csíkszeredai Kossuth utcai Galériában nyíló fotótárlatán a helyi nagyközönség is megtekintheti. – Mikor vásárolta az első fényképezőgépét? – Már nem emlékszem. Talán 2005-ben, azért, hogy a családi eseményeket legyen mivel megörökíteni. Viszont az ötlet, hogy Csíkszenttamást képileg dokumentáljam, 2007 januárjában pattant ki a fejemből. Mivel korábbi, hasonló kezdeményezésről nem volt tudomásom, úgy gondoltam, ezt meg kellene tennem. Kezdetben egy Fuji S7000-es géppel próbálkoztam, de nem minden sikerült vele, így rövidesen megvásároltam az első tükörreflexes gépemet, ami egy Nikon D80-as volt. Lényegében tehát azzal kezdtem el a munkát, gyűjtögetni a képeket. A fotókat visszanézve ugyanakkor szükségszerűvé vált a képzés, a tudásanyag bővítése is, miközben a hovatartozás vágya is erősödött, így csatlakoztam 2007 őszén a csíkszeredai Prisma Fotóklubhoz. A találkozók, beszélgetések alkalmával felmerült, hogy a fotókkal jó lenne különböző kiállításokra, pályázatokra jelentkezni. Én is küldözgettem, és legnagyobb örömömre a fotómmal már 2007 őszén, a Lovas Nemzetnél első díjat nyertem. Ezt olyan biztatásként éltem meg, ami nyomán úgy gondoltam, a fotózással érdemesebb komolyabban foglalkozni. Az újabb löketet, ha jól emlékszem, 2008 februárjában Slatinán nyert első díjam jelentette, amire egy Prágában készített képemmel neveztem. Ekkor már tematikusabb képekre törekedtem, azóta a középpontba a portrét, az emberi arcot helyezem. – Mit jelent önnek a fotózás? A képeit elnézve nekem úgy tűnik, ez már több mint hobbi. – Nem több hobbinál, inkább örömforrásnak nevezném. A fotográfiában örömömet lelem, ha pedig a fotóim esetleg másnak is tetszenek, az különösen jóleső, kellemes visszajelzés. – Említette, hogy kilenc évvel ezelőtt a fotózási főindíttatást Csíkszenttamás képi megörökítése jelentette. Hogy érzi, hol tart ezzel a munkával? – Ezt a munkát sosem lehet befejezni. Mindig történik valami új. Talán a csíkszenttamási húsvéti szokások voltak azok, amiből sorozatot próbáltam készíteni. A nagypénteki események, a szentsír őrzése, a szombat reggeli vízszentelés, a szombat esti tűzszentelés és a gyertyás körmenet, a vasárnap reggeli ételszentelés és határkerülés, az, ahogyan készülnek erre az emberek, képileg is nagyon érdekesek. A sorozat elkészült, viszont a képek egy részével nem vagyok megelégedve. Valószínűleg újra fogom készíteni. A terveimben egy legalább húsz képből álló sorozat szerepel, ami hagyatékként maradna a falunak. Hisz az ember ezt nem saját magának csinálja. – Azok a portrék, amiket a jövő héten megnyíló csíkszeredai fotótárlat anyagába beválogatott, csíkszenttamásiakat ábrázolnak? – Nagyrészt igen. Van a fotók között egy-két kakukktojás, de nagy része Csíkszenttamáshoz és környezetéhez tartozó arcokat mutat be. Lesz például három kép, ami egy olyan idős – időközben elhunyt – csíkjenőfalvi bácsit ábrázol, akivel Csíkszenttamáson találkoztam. Fából készített gereblyéket árult a házunktól nem messze, vettem is tőle többet, majd megkértem, engedje, hadd nézzem meg, hogyan készíti a gereblyéket. Megengedte, a kiállításra beválogatott három kép is akkor készült. Megpróbálom a bácsi unokáját elérni, a dédunokával együtt jöjjenek el a tárlatra, nézzék meg a gereblyekészítő elődjüket. Amúgy, akik a fotókon szerepelnek, számomra mind kedves emberek. – Milyen szempontok szerint, milyen fotótémákból, tematikákból válogatta össze a mostani kiállítás anyagát? – Amikor az ember 50 éves lesz, úgy érzi, elérkezett az idő, hogy visszatekintsen. Ahogy visszatekintettem, azt kellett látnom, hogy legutóbbi, csíkszeredai önálló kiállításom – a huszonöt fotóból álló Alkotó emberekkel – négy évvel ezelőtt volt. Biztosan lehetett volna újabb tárlat, talán többet is dolgozhattam volna az eltelt idő alatt. Pedig az elmúlt négy esztendő nem tűnt el nyomtalan. Nagyon büszke vagyok, hogy tavaly a Nemzetközi Fotóművészek Szövetsége a „szövetség elismert fotóművésze” (E.FIAP) címmel tüntetett ki. Valahol úgy érzem, az A.FIAP („a FIAP művésze”) cím után, amit ezelőtt négy évvel sikerült megszereznem, kilencéves fotós tevékenységem alatt az E.FIAP cím elnyerése mindenképpen teljesítmény. A mostani, csíkszeredai kiállításra azokat a fotókat válogattam össze, amelyek már valamilyen nemzetközi kiállításon részt vettek, olyanokat, amelyek a nemzetközi fotómegmérettetéseken a világ negyven-ötven országából jelentkező négyszáz-ötszáz alkotójának legjobb száz fotói közé bekerültek, díjakat nyertek. – A fotótárlat meddig lesz látogatható? – Szeptember 22-től október 12-ig, azaz bő három hétig. – A jövőre vonatkozóan milyen tervei, elképzelései vannak? – Nagyon kevés természetfotót készítettem. A környékünkről, Csíkszenttamásról szeretnék több ilyen fotót készíteni, de főcsapásként továbbra is az emberekben gondolkodom. Egy olyan projektet is tervezek, ami a csíkszenttamásiakat kedvenc állataikkal ábrázolná. Két-három kiállítható kép már össze is gyűlt, talán öt is, de a sorozathoz még legalább 20-25-re lenne szükségem, ahhoz, hogy az anyag elegendő legyen egy önálló tárlatra. Imádom a fekete-fehér képeket, viszont ezt a sorozatot színesben készítem el. Meglesz ez lassan. Domján Levente