Beszédes nevet és nem egyszerű, de tiszteletre méltó küldetést választott az Élő Székelyföld Munkacsoport. Tagjai barátok, van köztük újságíró, filmes szakember, művelődésszervező, fotográfus, történeti grafikus–mérnök és néprajzos is. Miért, mi célból állt össze egy társasággá és min, hol munkálkodik a csoport? Miként teszik írásaikkal, önkéntes tevékenységükkel élőbbé a székelyföldi falvak, eldugott tanyák múltját, jelenét, és élhetőbbé a vidék jövőjét? Erről beszélgettünk Simó Márton íróval, újságíróval, a munkacsoport kezdeményezőjével. [caption id="attachment_27468" align="aligncenter" width="737"] A Vinczeffy-porta Atyhában és az Élő Székelyföld-füzetek első számának borítója. Az értékmentéshez először meg kell tanulni felmutatni az értékeket – állítja a székelyföldi falvakba „több életet vinni” akaró munkacsoport[/caption] – Mikor és milyen céllal alakult az Élő Székelyföld Munkacsoport? – Két évvel ezelőtt alakultunk, de a kezdeményezés időpontja visszanyúlik a 2013-ra. Akkortájt baráti beszélgetések szintjén fogalmazódott meg: a regionális sajtó nem minden esetben alkalmas arra, hogy valóban tartalmas riportokban számoljon be a falvakon tapasztalható jelenségekről. A székelyudvarhelyi újságírás „bulvaroid” jellegű, itt inkább hírlapok íródnak, amelyek nagy fotókkal és kevés szöveggel számolnak be az éppen aktuális dolgokról. Mintha a helyi fogyasztó csak a botrányra és a negatív figurákra lenne kíváncsi. Ráadásul időnként érvényesülnek bizonyos trendek, és az itteni média – a politikai vetésforgó szabályai szerint – akkor még inkább ellaposodik. Úgy gondoltuk, hogy gyakrabban és jóval bővebben kellene írni az életmód változásairól, a vidéki emberről, a miliőről, amelyben él. Fontos az élettér, az épített környezet, ahol a mindennapok zajlanak. Tudni, tudatni kell, hogy jól érezzük-e magunkat benne s a bőrünkben, vagy sem, s azt is, hogy mi lenne jó számunkra. A mobilitás következtében rengeteg hatás ér bennünket, igen erős az Európai Unió agresszivitása, amely – sajnálatos módon – az épített környezetben is egyre inkább megmutatkozik, és nem mindig áldásos kisugárzás formájában. Szóval: egy külön orgánumra gondoltunk, amely a kis falvakat, tanyákat, az erős községeket és városokat egyaránt megszólítja. A történelminek mondott Székelyföldön úgy 550 települést számoltunk össze. – Tulajdonképpen miben áll a csapat tevékenysége? Mit tekint első rendű feladatának? – Kezdetben kis ismeretterjesztő füzetek kiadására gondoltunk, de tapasztaltuk, hogy lassan haladunk, hisz nincs meg mindig az önkormányzatokban a receptivitás, főleg akkor, ha 10-12 település tartozik hozzájuk. Pályázni pedig nem akartunk, mert az esetlegessé teszi a munkánkat. Tizenegy füzet készült, illetve ennyi került nyomdába vagy stúdióba egyelőre. Egy-egy községben szívesen fogadtak. Több füzet jelent meg Korond község településeiről, Zetelakán, Oroszhegyen is megvan a vezetők szándéka, készek újabbak kiadásakor együttműködni velünk. Mindig számítunk a helyi vállalkozókra is, akik reklámfelületek vásárlásával segíthetnek. Időközben azonban arra gondoltunk, hogy a „füzet-eszme”, mivel a múltat és a jelent egyaránt felvázolja, talán kapaszkodót nyújthat, katalizátor szerepet is betölthet. Ilyen megfontolással kezdeményeztük tavaly Atyhában, hogy a helyiek újítsák fel az Urunk Színeváltozása tiszteletére szentelt kápolnát. Itt másfél évtizede nem volt szabadtéri mise! Múlt nyáron sikerült rávennünk Böjte Csaba atyát, hogy vállalja augusztus 6-án, az ottani fogadalmi ünnepen a szentmise celebrálását és mondjon szentbeszédet. Annak ellenére, hogy ez egy hétköznap volt, mintegy félszáz ember jelent meg. A misén tartott perselyezéskor már a kápolna felújítására gyűjtöttek. Az azóta eltelt időszakban megtakarították a környező kis erdőt, amely a helyi római katolikus egyházközség tulajdona, és mára már biztossá vált, hogy az idei ünnepre el is fog készülni az új kápolna. Az ügy mellé állt a közbirtokosság és az egyháztanács is, hiszen helyben szolgáló lelkész pillanatnyilag nincs, a falu Korond filiája. Homoródszentpálon a múlt év őszén adtunk ki füzetet, de olyan erős volt a meggyőző munkánk, hogy ezzel egy időben megjelentethettük néhai Ürmösi József szövetkezetalapító lelkész emlékiratait Pap és apostol címmel. Mivel Gyöngyössy János mérnök, „történeti grafikus” állandó munkatárs, itt megrajzolhattuk az elpusztult Kornis-kastélyt. A szentpáliak ismét rájöttek, hogy felbecsülhetetlen értékű romokon élnek. Ott – tőlünk függetlenül – közben hozzáláttak a volt tanítói lakás felújításához, amelynek termeit az általunk készíttetett Gyöngyössy-rajzok fogják majd díszíteni. – Ön az ötletgazda és mozgatórugó, de kik a munkatársai? – Partnereim – szinte kivétel nélkül – mind régi barátaim, akikkel máshol, máskor is dolgoztam együtt: Gyöngyössy János mérnök; Nagyálmos Ildikó költő, újságíró; P. Buzogány Árpád művelődésszervező, író, szerkesztő; Szabó Károly operatőr, filmrendező; Farkas Antal fotográfus, televíziós szerkesztő; Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató, író, gazdálkodó; Sebestyén Péter marosvásárhelyi plébános, író, rádiós műsorvezető. Alkalmanként bekapcsolódnak helytörténészek, polgármesterek, egy-egy faluhoz kötődő vállalkozó, lelkészek, elszármazott értelmiségiek is. Van néhány állandó stratégiai partnerem: a magyarországi Békés városában műkötő DELTA Akadémia, újabban a Civitas Alapítvány, az Élő Szövet Alapítvány, a Sapientia – EMTE Marosvásárhelyi Kara, a Góbé Termékcsalád, akik olykor anyagilag is támogatják munkánkat, illetve készek közös projektekben részt venni. Ez a paletta folyamatosan bővül. Böjte atya írásokat küld, illetve jó hírünket viszi. Tudniillik portált is létesítettünk eloszekelyfold.com címmel, amelyre nemcsak a füzetek tartalmát, hanem általános székelyföldi és Kárpát-medencei információkat töltünk fel. – A hagyományos székelyföldi építészet esélyei a 21. században címmel szerveznek ma kezdődő konferenciát Székelyudvarhelyen. Miért erre a témakörre esett a választás? – Mi a hagyományos székely építészetre koncentrálunk – ezzel a konferenciával is. Hármas szerkezetű előadássorozattal rukkolunk elő: az első előadói blokkban már működő projekteket vázolnak fel a szakemberek; a második rész a vállalkozóké, akik építőanyagokat forgalmaznak vagy építőipari szolgáltatásokat biztosítanak, de nyitottak arra, hogy megbarátkozzanak a hagyományos formakinccsel, részt vegyenek annak megőrzésében és alakításában; a harmadik csoport azoké, akik éppen visznek egy-egy falusi projektet vagy felkészültek annak kivitelezésére. – Kik a meghívott előadók és milyen előadásokat hallhatnak a résztvevők? Az elmélet mellett gyakorlati, konkrét, akár követendő, akár elrettentő példákat is bemutatnak? – Az előadóink többsége udvarhelyszéki. A Sapientia – EMTE Tájépítészeti Tanszékének hallgatói egy díjnyertes pályamunkát mutatnak be, levetítünk egy kisfilmet, amelyben Jakab Csaba építész, a Sapientia – EMTE oktatója mondja el vonatkozó gondolatait, Kolumbán Gábor az Élő Szövet Alapítvány részéről ismerteti újabb meglátásait és énlaki tapasztalatait. Kerner Gábor építész a Káli-medence épített örökségéről, az ott lezajlott programokról beszél, Sepsiszéki Nagy Balázs pedig balesetéről, amely arra késztette, hogy ökumenikus kápolnát építsen saját birtokán, Csinódban. Vinczeffy László képzőművész az atyhai kápolna építéséről, illetve saját tapasztalatairól szól, hiszen az elmúlt öt évben Atyhában felújított két parasztházat és egy csűrt, amelyben galériát hozott létre. Bálint Elemér Imre oroszhegyi polgármester a község településein lezajlott értékmentő akciókról fog előadást tartani. A második részben a Melinda-cégcsoport menedzsere mutatja be a korszerű épületgépészeti eszközöket és azok illeszthetőségét, hogy a kívülről klasszikusnak mutatkozó épület akár passzívház lehessen, illetve a BenGlass Kft. ügyvezetője be fogja bizonyítani, hogy nyílászárót elsősorban fából érdemes készíteni. Végül, de nem utolsósorban – a harmadik blokkban – a parajdi Sótörő Egyesület mutatja be házmentési akcióját, a farkaslaki Tamási Áron Egyesület megosztja velünk egy LEADER-pályázat során szerzett tapasztalatait, s azt is, hogy mit szeretne még Tamási Ágnes házánál megépíteni. Mindehhez illeszteni próbáljuk a Civitas Időbank nevű projektjét, amely tulajdonképpen egy modern, civil intézményi keretek közt működő kaláka lehetne, ha vidéken is egyre többen felismernék a benne rejlő lehetőségeket. És ezzel nem említettem mindegyik előadót… – Mi lehet a konferencia hasznos hozadéka? – Arra gondoltunk, hogy a következő hasonló jellegű konferencián már beszámolhatunk a most embrionális fázisban levő építési álmokról. Időközben pedig új jelentkezők is megkereshetnek majd minket. Folyamat lenne ez. Nem akadémiai szintű konferencia, hanem gyakorlati tudnivalókat összegző és átadó workshop. – Milyen más programokat, eseményeket tervez nyárra a munkacsoport? – Szeretnénk részt venni az atyhai kalákában. Néhány füzet előkészítési munkálatai is zajlanak. Olyan településeken szeretnénk dolgozni, ahol találunk valami kapaszkodót, amit eddig nem vettek észre vagy hanyagoltak az emberek. Türelem kell, jó szándék, s mindjárt felszínre kerülnek az értékek, ahogy az azt megóvni, átadni képes közösségi akarat is. Lázár Emese