Beruházások mellett szociális gondok

HN-információ
Csaknem valamennyi polgármester településének három legfőbb problémája közé sorolja a tulajdonviszonyok rendezetlenségét – derült ki év végi körkérdésünk során. Szántó László, Kozmás polgármestere emellett az elvándorlást is súlyos gondnak tartja. [caption id="attachment_41660" align="aligncenter" width="1000"] Fotó: Fodor Zsuzsánna[/caption] Sikerült folytatni az elindított beruházásokat, minden akadály ellenére – emelte ki a mandátumának első hónapjainál tartó kozmási polgármester, amikor 2016 legfőbb eredményeiről faggattam. – A kanalizálással az utolsó száz métereknél tartunk, és annak ellenére, hogy korábban leálltak a munkálatok egy időre, idén újraindultak. Fontosnak tartom, hogy sikerült elindítanunk a polgárőrség szervezését és ebbe bekapcsolódott az egész lakosság. Vagyonvédelem szempontjából ez fontos dolog. Úgy látom, hogy a közösség egyébként is részt vállal a civil kezdeményezésekben az oktatás és a kulturális téren is. Szántó László a község három legégetőbb gondját is felsorolta. Szerinte a tulajdonviszonyok tisztázását illetően a jelenlegi törvényeknek megfelelően nehezen tudnak előrelépni. Súlyos problémának tartja ugyanakkor, hogy alacsony a bérezés a polgármesteri hivatalokban, ezért nehéz jó szakembert találni, vagy a meglévő jó szakembereket a hivatalban megtartani, különösen olyan körülmények között, amikor több állami intézményben a fizetések jóval nagyobbak. – Inkább elvándorolnának a jó szakemberek, semmint ide jöjjenek – jegyezte meg az elöljáró. – És ha elvándorlásról beszélünk, akkor közösségi téren a befektetőket is hiányolom, akik munkahelyeket teremthetnének és emiatt közösségeink lemorzsolódnak. Félő, hogy ez a tendencia nem fog itt megállni. Az önkormányzat jövő évi tervei között a polgármester a megkezdett beruházások befejezését tartja a legfontosabbnak: a kanalizálást, a mezei utak javítását és az óvoda felépítését. A tulajdonrendezést is szeretnék felgyorsítani és szociális szempontból hátrányos helyzetűek számára munkahelyeket teremteni. – Valószínűleg a hivatal nem tudja ezt megoldani, viszont jó volna, hogy úgy tudjuk szervezni, még ha törvénybeli módosításokkal is, hogy ne ingyen kapjanak pénzt – tette hozzá Szántó László. – Érezzék, hogy van értelme dolgozni. Ami most van, nem jó senkinek sem. Most is van közmunka, be vannak osztva és dolgoznak is, de komolyabb szervezés kellene, ehhez pedig ember kellene, aki velük foglalkozzon, de egyelőre inkább arra van kilátás, hogy még rosszabb lesz a szociális osztályon a helyzet, mert egyre több feladat hárul a hivatalra. Kozmáson december elején 270 ügycsomót tartott nyilván a szociális iroda, de ez jóval több segélyezettet jelenthet, ugyanis az ügycsomók adott esetben családokra vonatkoznak. A segélyezettek száma folyamatosan változik, ugyanis a külföldön munkát vállalók segélyét felfüggesztik vagy megszüntetik, annak függvényében, hogy mennyi időre távoztak el. A kozmási önkormányzat szűkös anyagi keretei miatt idén mindössze egy-egy üdvözlőlappal lepte meg a község minden családját, kifejezve, hogy mindenkire számítanak és szeretnénk mindenkire ráfigyelni. Daczó Katalin


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!