Hirdetés

Bérek az IT-szektorban

HN-információ
Köztudott, hogy hazai viszonylatban kimagaslóan magasak a bérszintek az információ-technológia különböző ágazataiban, vagy másképpen fogalmazva az IT-szektorban. Nem véletlenül, mert olyan csúcstechnológiákról van szó, amelyek magas szakképesítést és szakmai tapasztalatot igényelnek, ugyanakkor a szóban forgó területen eszközölt külföldi beruházások nyomán is hovatovább fokozódott, fokozódik a kereslet az ilyen szakképesítésű személyzet iránt. Néhány évvel ezelőtt a kormány a szektor esetében (pontosabban egyes tevékenységek, funkciók esetében) a munkaerőhiány enyhítése érdekében adókedvezményeket vezetett be. Többé-kevésbe sikeresen, mert az óvatos becslések szerint is jelenleg a szóban forgó szektorban és az azokhoz közvetlenül kapcsolódó tevékenységekben még elkelne 30-40 ezer szakképesített személy. Ami pedig a béreket illeti: az Országos Statisztikai Intézet (INS) legutóbbi vonatkozó jelentése szerint júniusban az IT-szektorban az átlagos bruttó bér 11 137 lej volt (amellyel a kőolaj-kitermelés után a ranglistán a második helyet foglalta el), az átlagos nettó bér pedig 7300 lej volt. Ez nemzetközi összehasonlításban sem rossz, sőt. Állítjuk ezt annak a tanulmánynak a tükrében, amelyet nemrégiben hozott nyilvánosságra a HR Mercer Marsh Benefits tekintélyes nemzetközi szakelemző cég, s amelyben európai szinten boncolgatták az információs technológiai cégek bérszintjeit. Abból a tanulmányból az derül ki, hogy Romániában ebben a szektorban egy cégvezető (igazgató) átlagbére 6129 euró körül van, nagyjából annyi mint Bulgáriában, de több mint Magyarországon (5967 euró), Szlovákiában 6829 euró, Lengyelországban 7971 euró, Portugáliában pedig 7439 euró. Az is igaz viszont, hogy vannak olyan országok, ahol a szóban forgó átlagbér meghaladja a 10 000 eurót, például az Egyesült Királyságban, Belgiumban, Svájcban és Dániában. Érdemes utalni arra is, hogy miként viszonyul a csúcsvezetői átlagbér a műszaki támogatói beosztott szakszemélyzet átlagbéréhez. Romániában ez az átlagbér 960 euró (ilyenképpen pedig az igazgatói bér annak 6,4-szerese). Nagy vonalakban hasonló arány létezik Bulgáriában és Csehországban. Lengyelországban viszont az igazgatói bére ebben a szektorban 9-szerese a beosztotti átlagbérnek (7971 euró, illetve 884 euró), Magyarországon pedig 9,6-szorosa (5967 euró, illetve 624 euró). Az európai országok nagy többségében az igazgatói bérek 4-5-ször magasabbak, mint a műszaki támogatói szakszemélyzeté .


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!