Becsengetés

Hargita Népe
Ma kezdődik a tanév. A szándék és a jelek szerint jelenléti oktatással. Két éve ilyenkor még sejtelmünk sem volt, hogy létezik ez a fogalom (valóban létezett?), s ha létezett is, sejtelmünk sem volt róla, hogy mit jelent… De alig pár hónap teltén hamar megtanultuk, amint a világjárvány fokozatosan teret hódított mifelénk is. Megtanultuk, hogy miként lehet online felületen tanítani, tanulni. A pedagógusok megtanulták, hogy miként használják a rendelkezésre álló technikát, hogy munkájukat tudják elvégezni, folyamatosan új információkat közöljenek a tanítványokkal, azokat az információkat elmélyítsék, no meg időnként felmérjék a tudásszintet, és minősítéssel, jeggyel honorálják azt. A fapados módszerektől – mint pl. a lefényképezett füzetlapok levélcsatolmányként való küldése, csevegőfelületeken való üzenetváltás – kezdve a korszerű online oktatási felületekig mindennel megpróbálkoztak, csakhogy menjen a munka, ne maradjanak le a gyermekek a tanulásban, főként a végzős évfolyamok a vizsgákra való felkészülésben. Közben kiderült, hogy a pedagógustársadalom egy része nem sokat tud a telefon, táblagép, laptop és személyi számítógép oktatási célokra való használatáról. Egyrészt azért, mert senki nem tanította meg őket arra, másrészt pedig azért, mert eddig nem érezték szükségét annak, hogy ezen a téren jártasságot szerezzenek – hacsak a kíváncsiság nem vitte rá őket. A gyerekeknek könnyebben ment az átállás, mert már jobban ismerték ezeket az eszközöket, még akkor is, ha a szüleik, tanáraik folyton azt vetették a szemükre, hogy játszanak az online térben. Holott nemcsak játszottak, hanem kommunikáltak, információkat kerestek meg és használtak, számukra otthonos volt ez a közeg. De más gondok is jelentkeztek, például az, hogy bármilyen jó anyagi körülmények között is éljen egy család, eleddig nem volt szükség személyenként egy-egy kommunikációs eszközre, mert apa és anya a munkahelyén végezte a dolgát, az időnként kapcsolattartásra, otthoni munkára pedig elegendő volt egy vagy két eszköz. S aztán kiderült, hogy közel sem elegendő, főként ha a szülők home office-ba kényszerülnek, s a gyermekek egyszerre kell az eszközök előtt tanórán részt vegyenek. De számos családban egyetlen tanulásra alkalmas okos eszköz sincs, másutt meg térerő, vezetékes internet-hozzáférés nincs. Hónapok teltek el, míg az állam táblagépekkel segítette a rászoruló diákokat, hogy ők is hozzáférjenek az online oktatáshoz, s a használt oktatási felületek száma is leszűkült, a pedagógusok és diákok zöme megtanulta használatát. A múlt tanév is finomvegyesre sikeredett, de az akadályokat a korábbi iskolai évben szerzett tapasztalatok alapján könnyebben vették a pedagógusok, diákok és szülők egyaránt. A ma kezdődő tanév „normálisan” indult: iskolával, osztályteremmel, diákkal és tanítóval-tanárral, élő kapcsolatokkal. Személyes találkozásokkal. Semmivel sem pótolható személyes találkozásokkal. Csakhogy ennek a normális állapotnak immár neve is van: jelenléti oktatás. Kívánom, hogy a diákoknak, pedagógusoknak ebben legyen nagyobb részük, elégtételük és örömük… Mert ma kezdődik a tanév.

Sarány István