Tegnap a Székelykeresztúr árnyékában is jól elkülönülő, önálló életet élő Fiatfalván folytattuk az udvarhelyszéki falvakban való barangolásunkat, bemutatva a település múltját, sajátosságait, és ott fejeztük be, hogy a helyi kastély sorsának alakulását ismertettük, elérkezve a mába. A főépület L alakú, a főszárnyból és a kapuszárnyból áll. A kapuszárny legértékesebb része a boltíves kaput magában foglaló, szintén valószínűleg még a 17. században megépített rész. Műemléki védettséget élvez a főépület mellett húzódó, romos állapotú hatalmas istálló is. Az örökösök 1999-ben kapták vissza az ingatlant az államtól, majd eladták családon belül a jelenlegi tulajdonosnak (2005). Úgyhogy a kastélynak egyetlen tulajdonosa van, aki látványosan feljavíttatta a tetőszerkezetet, és több pályázatot készített az évek során a teljes felújításra és a hasznosításra. Sajtóértesülések alapján tavaly sikerült támogatást szereznie a magyar állam egyik kiírása jóvoltából, amelynek értéke 9 millió lej körül van. Feltételezhető, hogy belátható időn belül régi pompájában mutatkozik ismét – a külső –, és a környezet is megfelelően alakul, hiszen a tervek szerint parkosítanak, sportpályákat alakítanak ki. Ezt is magában foglalja a pályázati keret. A tulajdonos terve, hogy főleg gyermeküdültetésre tegye alkalmassá az ingatlant. Hogy milyen szinten sikerül renoválni és restaurálni a belsőt, az még függő kérdés, mint ahogyan az is, hogy sikerül-e korhű bútorzattal és felszereléssel ellátni a helyiségeket, hiszen az állam, majd a város korábbi vezetése nem volt jó gazda, és a betelepített cigány családok, amelyek szükséglakásként használták az évek során, „gondoskodtak” arról, hogy a megmaradt csempekályhák és a vasazatok is eltűnjenek. A legutóbbi eredmény, hogy az Ugron-kúria felújítását a város adókedvezménnyel is támogatja, ami jelentősen megkönnyíti a kivitelező dolgát. A felújításra és a további hasznosításra vonatkozóan pillanatnyilag azonban hallgatásba burkolózik a tulajdonos és annak helyi képviselője. [caption id="attachment_128962" align="aligncenter" width="1202"] Fiatfalva. Zsellérházak a modern épületek közé ékelődve[/caption] Aztán át Betfalvára A város Székelyudvarhely felé eső végén, azzal majdnem összeépülve, Kisgalambfalvától mintegy négy kilométerre, a Nagy-Küküllő jobb partján található. Tulajdonképpen két párhuzamos utca, a Fő út és a vele párhuzamosan húzódó Belső utca mentén rendeződik, amelyet középtájon az Új utca köt össze. A statisztikák szerint 1850-ben 370 lakosából 75 román; 1880-ban 508 főből 501 magyarnak, 3 románnak, 1 németnek és 3 más nemzetiségűnek – feltehetőleg cigánynak – vallotta magát; 1910-ben 518 lakosából egy román, a többi magyar; 1941-ben 612 magyar mellett két zsidó és 62 cigány él itt. Fölöttébb érdekes, hogy az 1966-os népszámláláskor mind a 671 lakos magyarnak vallotta magát, 1977-ben 653 magyart és 5 cigányt írnak össze, 1993-ban 658 magyar és egy román lakosa van. A 2011-es adatok szerint 711 lakosából 645 volt magyar, a többi pedig cigány. Hiába kerestük a kimutatásokban, akkor nem találtunk itt valamely roma dialektust anyanyelvként beszélő személyt, tehát magyar tudatú, zömében református vallású cigány-magyar népességről van itt szó, amely többé-kevésbé sikeresen illeszkedik a többséget képező székely-magyar többséghez, látszólag életformában, életvitelben sem különülve el. Talán annyit érdemes megjegyeznünk, hogy körükben jelentősebb a valamilyen kézművességet folytató – kosárfonással, seprűkészítéssel – foglalkozó személyek száma, míg a székely-magyarok szívesebben és könnyebben ingáznak városi munkahelyekre – Segesvár, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely gyáraiba, különböző hivatalaiba –, illetőleg körükben magasabb az állami nyugdíjasok aránya is. Az ingázásnak és a háziipar gyakorlásának fő oka – nyilvánvalóan – a jó közlekedési viszonyok mellett az a tény, hogy a falu kevés megművelhető földterülettel és legelővel rendelkezvén (444,5 hektár), az aktív korosztályok már a létezett szocializmus korában másfajta foglalkozások iránt érdeklődtek. Az ezredforduló környékén (2002), amikor Sepsiszéki Nagy Balázs „barangolókönyve” készült, 21 elemi iskolás tanulót írtak össze, akik közül mindössze öt számított „magyarnak”, miközben 35 óvodást tartottak nyilván, 27 járt be rendszeresen, akik közül öt volt „cigány”. Az akkori becslések szerint a cigány származású családok zöme nem járatta óvodába a gyermekét. Ez a jelenség aztán az iskolázottság és a szakképzettség szintjén napjainkban is megmutatkozik. Egyébként a székelykeresztúri önkormányzat népesség-nyilvántartása szerint 666 lakosból nyolc román, négy roma és 654 magyar (2021 júniusában gyűjtött adat). [caption id="attachment_128963" align="aligncenter" width="1207"] Fiatfalvi utcarészlet FOTÓK: SIMÓ MÁRTON[/caption] A kétlaki életmód a településképre is rányomja a bélyegét. Túlsúlyban vannak a teljesen átalakított vagy új építésű lakóházak. Hagyományos bennvalót alig találni a faluban. Ezek száma egy viszonylag friss statisztika szerint 21, a „kuriális” jellegű kisnemesi hajlékok száma pedig három, bár ezek a markáns épületek ma már nem emelkednek ki olyan jelentőségteljesen, amilyenre stílusuk és építészeti értékük alapján predesztináltak lennének. Érdemes megemlíteni, hogy Betfalva közelében – Kisgalambfalva irányában – az Erzsébet-kút környezetében alakult ki az 1970-es évektől kezdődően a Bözsefalva nevű telep, amely 1990 után komoly fejlődésen esett át, hiszen megjelentek az állandó lakók. Fokozatosan utcaszerkezet, a közműhálózat kezdeménye épült ki. Újabban már az építkezések stílusa és igénye túllépett az ideiglenes vagy átmeneti, hétvégi szállások szintjén. Olykor álnépiesnek látszó, hitelesnek gondolt építményekben fogalmazódik meg az előrelépési szándék. Jól tetten érhető, hogy az állandó vagy az ideiglenes lakók második otthonként vagy „alvóvárosként” kezelik Bözsefalvát, ahonnan rendszerint városi munkahelyekre járnak, illetve onnan vezetik vállalkozásaikat. Átgondolt tervezéssel ide akár egy mintaként szolgáló új településrész is felépíthető lenne, amely követhető mintaként szolgálhatna Udvarhelyszék vidéki környezeteiben. Úgy látszik azonban – az évezred harmadik évtizedének elején –, hogy ilyen irányultságú átfogó szándéknak nyoma, de még az igénye is alig mutatkozik. Holott a helyben még most is van, bőven lenne kapacitás.

Simó Márton