Sajtófotó-tárlatot láthat a nagyérdemű a megye egyetlen állandó nyitvatartású kiállítóhelyén, a csíkszeredai Megyeháza Galériában. A 2015-ös esztendő terméséből válogatott pályamunkák alkotói között sokan vannak térségünkből. A kiállított anyagot Túros Eszter művészettörténész méltatja. [caption id="attachment_44985" align="aligncenter" width="1000"] Fotó: László F. Csaba[/caption] Brassaï 2015 címmel szervezett sajtófotó-kiállítást a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete. Az anyagot, amelynek előbemutatóját Nagyváradon tartották a HolnapFeszt keretében, majd Nagykárolyban, a Károlyi-kastély Lovagtermében, Marosvásárhelyen a Bernády-házban, illetve Kolozsváron a Minerva-házban is bemutatták, most Csíkszeredában is megcsodálhatjuk. A szakmai zsűri – Bánkúti András, Egyed Ufó Zoltán, Găină Dorel, Ujvárossy László és Tóth István – 35 pályázó mintegy 1000 képéből válogatta ki a legjobb alkotásokat. Az öt kategóriában kiírt pályázatra hír-, eseményfotókkal, fotóriportokkal, portrékkal, szocio-, illetve sportfotókkal neveztek. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy kizárólag nem manipulált képekkel lehetett jelentkezni, olyan munkákkal, amelyeknél nem változtattak utólagosan a fotók tartalmán képi elemek eltávolításával vagy hozzáadásával. Egyfajta korképeket látunk, egy olyan világ képeit, amely nem idegen tőlünk, nem távoli, a fotók mégis gyakran meghökkentenek. Közelmúltunk lenyomatai, lokális és globális jelentőségű eseményeké, történéseké, állapotoké. Olyan képek, amelyek eredetileg napilapok, folyóiratok, internetes oldalak számára készültek. Alkalmazott jellegűek, legtöbbször illusztrációk, azaz nem önmagukban működő kifejezésmódok, a kiállított képek viszont a műfajnak azok közül a sikerültebb darabjai közül válogatnak, amelyek túl is mutatnak ezen, művészi erejű alkotássá váltak – és nem csupán attól, hogy itt most eredeti közegükből kiemelt helyre, a galériák megkülönböztetett terébe, másfajta megvilágításba kerültek. Látszólag a jó sajtófotónak az a dolga, hogy egy adott felületen, rovatban megjelenve tudósítson, informáljon. Ebben az értelemben hétköznapok műfaja. A sajtófotó, úgy tűnik, akkor válhat igazán sikeressé, ha sugárzik belőle a humánus tartalom. Nemcsak dokumentál, tükröz valamit, hanem hozzá is ad – sajátos látásmódot, érzékenységet. Sikerének feltétele ugyanakkor a fotós spontaneitása, felkészültsége, tudatossága, no meg szerencséje, és sok esetben humora. Az itt kiállított képek a közelmúltban készültek. Természetes közegükből kiszakítva, ebben az egymásmellettiségben egyfajta társadalmi, történeti látleletként is működhetnek. Bár önmagukban is magukkal ragadnak az izgalmas kompozíciók, az érzékeny közelítések, a sajátos szemszögek, a spontán módon elkapott pillanatok – a kiállított munkák valami másra is utalnak: a képeket előhívó történésekre/történetekre, eseményekre, szokásokra, problémákra. Ahogy a különböző kategóriák képeit nézegetjük a kiállítás terében, olyan, mintha újságot lapozgatnák, csak itt nem a lapok forgatásával, hanem a mi mozgásunkkal változnak a rovatok, a tartalmak, a képfajták. És így a különböző képfunkciók váltakozása is nagyon izgalmas képnézést tesz lehetővé. Másképp nézünk egy sportfotót, másképp egy portrét vagy egy hírképet. Megszoktuk, hogy képek, vagy akár sajtófotók özönével találkozunk nap mind nap. Ezek nagy részével alig érintkezik a tekintetünk, viszont vannak olyan képek, amelyek beleégnek a retinánkba – mindenki őriz magában ilyen képeket. Ebben a térben másként hatnak a sajtófotók, könnyű előttük/velük elidőzni. És ha így teszünk, minden bizonnyal ebből a sokféleségből is kiemelkedik néhány olyan alkotás, amelyre sokáig emlékezni fogunk, amely nem hagy közömbösen. Tétje van. Valódi ereje.