Dr. Száva Tibor-Sándor a csíkszeredai Alutus Kiadónál jelentette meg folyó év augusztus elején A felcsíki Albert család és az Investigatio Bodoriana című könyvét. A Bécsben élő családfakutató szerző 49 oldalon ismerteti a címben feltüntetett családtagok életrajzát, általában nyolc-tíz vagy még ennél is több sorban. A szerző, aki ennek a családfának is az egyik ága, (45. o.) igyekszik minél több forráshelyt megjelölni, de több családtag „életrajzának” ismertetéskor ezt a fontos szakmai követelményt mellőzi, ami miatt egy történész számára használhatatlan adatokat szolgál. Nagy kár, mert csak komoly levéltári alapkutatással értékesíthető ez a sok munkát igényelt dolgozat. Ugyanezt az eljárást alkalmazza Az alcsíki Albert családok című fejezetben is (51–65. o.), mellékelve mindkét részhez az általános „irodalomjegyzék”-et. Illetékesebb hozzászólónak tarthatom magam az Investigatio Bodoriana című 43 oldalas hozzászólását az ágyúöntő és lőporgyártó Bodor Ferencről, ugyanis Száva Tibor elsőként állt mellém cikksorozatával egy mellőzött, elhallgatott igazság kiderítésével, amivel 1974 óta foglalkoztam, de csak az utóbbi három évben folytattam ezzel kapcsolatban alaposnak mondható levéltári kutatást. A dolgozat címét Szőcs István hozzám intézet Investigatio Bodoriana (Helikon, 2008. júl. 25.,13. o.) írásától kölcsönözte, melyet a Száva általa írt Investigatio Bodoriana csíki szemmel című írása követett ugyancsak a Helikon egyik októberi számában. Dolgozata kétoldalas előszavában elpanaszolja sérelmeit. A magam részéről egyik sérelmét jogosnak tartom, ugyanis Az ágyúcső és puskapor című könyv Bodor-életrajz végére csatolt gyászjelentést, amelyet ő fedezett fel a Széchenyi Könyvtárban, nem én mellékeltem a forráshely, a közlő megnevezése nélkül. A következő idézetet – mely azzal vádolja, hogy „zsákutcába juttatta a Bodor-kutatást” – én is magamévá tettem. Elfelejtette Száva Tibor azt, hogy Bodor Ferenc szülőhelyét Csíkszentmihályon jelölte meg, és a csíkszentmihályiak szobrot akartak emelni a csíkiak 1848–49-es hősének emlékére? Elfelejtette azt, hogy Bodor feleségét a maroshévízi örmény származású Urmánczyak leszármazottjának tartotta, ami ugyancsak keresgélésének egyik zsákutcája volt, akárcsak a mostani dolgozatában fölfedezett újabb Miller Teréz, (sz. Vállja, 1816), Bodor „másik felesége”. Ezzel a találmányával ismét téved, ugyanis ennek a Miller Teréznek – szerinte – három fiútestvére volt (Joachimus, Franciscus, Laurentius), holott Bodor Ferenc jegyzőkönyve végén megjegyezte, hogy Teréz a szülők „egyetlen gyermeke”. (Ágyúcső és puskapor, 233. o.) Legelőbb Száva Tibornak küldtem el a Kolozsvári Unitárius Levéltárban felfedezett jegyzőkönyv másolatát, majd Pál-Antal Sándor akadémikusnak és végül dr. Süli Attila hadtörténésznek, aki a legilletékesebb volt arra, hogy feldolgozza ezt az értékes levéltári iratot. Miért nem olvasta el a Jegyzőkönyvet alaposabban Száva Tibor, amikor egy újabb Miller Terézt fedezett fel? Örvendtem, amikor Csíkmadaras polgármestere elfogadta és felkarolta azt a javaslatom, hogy üljünk össze, és beszéljük meg egy könyv kiadását Bodor Ferencről. 2015 nyarán Pál-Antal Sándor akadémikus, a falu szülöttje, dr. Süli Attila hadtörténész, dr. Száva Tibor családfakutató és alulírott – aki még a mi véleményünket osztó sepsiszentgyörgyi Kádár Gyulát is szerette volna bevonni ebbe a könyvtervezésbe, de betegségére való tekintettel nem vehetett részt – elhatároztuk, hogy 2016 őszéig elkészítjük az elvállalt dolgozatokat. Száva Tibor Bodor Ferenc életrajza megírását kapta feladatául, magam Bodor Ferenc a közvitában* című cikkem bővítésére vállalkoztam, dr. Süli Attila a könyv oroszlánrésze megírását választotta magának, Pál-Antal Sándor Csíkszék és Csíkmadaras 1848–49-es történetének feltárását szemelte ki. Amikor 2016 nyarán be kellett mutatnunk, a főszerkesztést elvállaló Pál-Antal Sándornak a dolgozatokat, amelyeket egymásnak is elküldözgettünk, mindhárman arra a következtetésre jutottunk, hogy a Száva Tibor által összeállított életrajz, amely kevés eltéréssel a mostani könyvében olvasható, nem felel meg a szakma követelményeinek. A leglesújtóbb, többoldalas bírálatot – kérésemre – nem is juttattuk el Szávának, és megegyeztünk abban, hogy elviszem Pál-Antal Sándor lakására, megbeszéljük a javítanivalókat, de Száva visszautasította a szakmai tanácsokat és az együttműködést, holott minden segítséget megígértünk. Amint a jelenlegi könyve is bizonyítja, több levéltári forrást átadtam. Egyik alkalommal arra kért, hogy nézzem meg „a 17 éves Bodor Gyula gimnáziumi értesítőjét az 1853/54. évből, mert az első rubrikában Erdély után írja a születési helyét vagy lakását. Én ezt a helységet »Kronbaj«-nak olvasnám, de nem biztos. Hát te jobban tudsz olvasni!?” Ezt a választ kapta: „Kedves Tibor, jól olvasható nagyítóval, de nélküle is: »Strimbuj«. Üdv. János”. Ez az iskolai értesítő segített bennünket előző, nagybányai bányászkerületi élete felkutatásában. Hasonlóképpen hírül adtam neki – amikor az 1850-es marosvásárhelyi népszámlálás adatlapjain megtaláltam feleségem segítségével, a Bodor család összeírását, melyen megjegyezték –, hogy az apa fogoly, várbeli fogoly, tehát fölösleges írásának az a része, mely Kufsteinban keresi Bodort. (Ismernie kellett volna Fónagy Zoltán könyvét: Kufstein, a megtorlások jelképe. Kossuth Kiadó, Bp., 2016). Bodor a jegyzőkönyvben is írt erről, és köszönetet mondott a marosvásárhelyi polgároknak, mivel mind a rabokat, mind a családját sokat segítették. A jegyzőkönyvnek erre a részére végül Száva felfigyelt, de akkor minek kellett ezt a dolgozatba nem illő részt Kufsteinről betennie? Ilyen fölösleges betoldásokat még felfedezhetünk ebben a dolgozatában. Levéltári utalás beszél arról, és ő is olvashatta az általam küldött egyikében, hogy már Marosvásárhelyen erdőbecsű biztos, és hasonló beosztásban dolgozott Nagyszebenben és Nagyenyeden 1869-ig, amit az általunk közölt levéltári okmányok bizonyítanak. Megírtam Szávának, hogy Bodor csak 1869-ben kerülhetett Budapestre. Tudattam vele, hogy megkértem Krizbai Jenő nagyenyedi tanár urat, nézze meg az iskolai értesítőket, mert a gyerekei iskolában járhattak. Kérésemre el is küldte azokat a bizonyító iratmásolatokat, amelyek arról beszélnek, hogy Ferenc fia, aki 1853-ban Mezőcsáváson született (nem úgy, ahogy Száva írja), és ott koptatta az iskola padjait testvérével együtt. Kérésemre Krizbai tanár úr cikket is közölt erről a Hargita Népében (2018. május 4.), amit Szávának továbbítottam, és mégis a következő sorok olvashatók a dolgozata 15. oldalán: „Nyomorúságos évek következtek egészen 1855-ig, amikor Bodor a budapesti földadó kataszteri erdőbecslő hivatalnál kapott megfelelő állást és családjával kénytelen volt ide költözni (a marosvásárhelyi iskolai évkönyvek alapján a gyermekeit már nem jegyezték 1854–55-ös évben). Tehát Bodor az 1865-ös év elején már Budapesten dolgozott (…).” A többi téves adat közül még egyet kell megemlítenem, amelyen valamennyi történelmet szerető marosvásárhelyi, székelyföldi középiskolás diák elmosolyodik. Idézem: „Gál Sándor ezredes, aki később Marosvásárhelyt a székely vértanúkkal bitóhalált szenvedett…” (28. o.) Már a világháló segítségével is kijavíthatta volna ezt, az általunk is jelzett, megbotránkoztató elírást. Figyelmeztettük, hogy Gál ezredes Olaszországban halt meg. Mivel Száva Tibor nem fogadta el a hozzáértő szakmai tanácsokat, nekem kellett megírnom társszerzői segítséggel, nem két év, hanem két hónap alatt Bodor Ferenc életrajzát. Azóta is újabb apróságok kerültek elő az életéből. Remélem, még találunk olyan levéltári iratokat, melyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy alaposabban föltárhatjuk az 1848–49-es székelyföldi, csíki eseményeknek ezt az új fejezetét. A szerző könyve befejező részében a balánbányai bányák és bodvaji öntöde tulajdonosának, Zakariás Antalnak a székelyföldi 1848–49-es eseményekben játszott, eddig alig ismert szerepéről számol be (34–38. o.), és végül az unokatestvér Zakariás András – kevésbé ebbe a könyvbe illő életét – tevékenységét igyekszik föltárni. A levéltári iratokkal is dokumentált részek értékesek, mert segíthetnek a további kutatásban. Száva Tibor-Sándor könyve, ha nem is fogadható el a történész szakma részéről, köszönetet kell mondanunk Bodor Ferenc szerepét, igazát reklámozó szerepéért. Komán János *A Bodor Ferenc a közvitában című tanulmány az Átalvető folyóirat 2017. év júniusi és szeptemberi számában jelent meg.