Az ünnepek előestéjén való éneklés nagyon régi szokás, előzménye a középkorból eredeztethető rekordáló éneklés, amikor a diákok végigjárták a házakat, ünnepre emlékeztető énekekkel, egyházi kezdeményezésre. Emellett a paraszti társadalom rendjébe is illeszkedik, hiszen a mezőgazdasági munkák végeztével, az adventi elcsendesedéssel, majd a karácsonyi örömmel teljesedett ki az év. Ebben az időszakban az István- és János-napi köszöntők is nagyon népszerűek, falvanként eltérő repertoárral – vázolta a karácsonyi szokás történetiségét Borsos J. Gyöngyi, a Tarisznyás Márton Múzeum múzeumpedagógusa. 

A gyermekek kora délután, a fiatal felnőttek, házasok csapatokban indulnak el az ünnep előestéjén – esetenként karácsonyeste –, hogy rokonokhoz, barátokhoz, komákhoz bekopogva elénekeljék a főként egyházi-népi énekeket, amelyek falvanként változhatnak. Gyergyócsomafalván a Jézus Megváltó…, Gyergyó­szárhegyen az Íme, midőn mindenek…, Gyergyó­tekerőpatakon a Hej, víg juhászok… kezdetűeket éneklik ilyenkor. 

– Az éneklés és a jókívánságok elhangzása után kínálkodás következik: a szokásnak ez a része nagy átalakuláson esett át. Régebben galambast – kelt tésztából készült süteményt – sütöttek erre az alkalomra, és azt adták a gyermekeknek, melléje diót, almát tettek a tarisznyába. Ma már inkább pénzt, édességet kapnak, a felnőtteket itallal, süteménnyel kínálják

– mondta a múzeumpedagógus.

A karácsonyi ünnepkörhöz tartozó Szent István és Szent János ünnepén is összegyűlnek a rokonok, barátok annál a háznál, ahol ilyen nevű hozzátartozójuk él. Az itt elhangzó köszöntők archaikus formában maradtak meg: Csomafalván a Házigazda, aluszol-e? kezdetű énekkel indítanak, Szárhegyen az Íme, midőn Szent István... kezdetű köszöntővel, hangszerrel kísért énekszóval kopognak be az ünnep előestéjén.

– Régen a paraszti társadalomban az adventi, szigorú böjti időszak után – amikor a hangoskodás, a zene, énekszó tiltott volt, az étkezés pedig húsmentes – jólesett a felszabadult ünneplés, a hangos éneklés. Ez utóbbiaknak a gonoszt elűző hatást is tulajdonítottak

– tudtuk meg dr. Szőcs Levente múzeológustól, aki e szokások fennmaradását azzal is magyarázza, hogy közösséget összefogó szószólók, kezdeményezők ma is léteznek. – A társadalom belső hierarchiájában mindig vannak szószólók, akik összegyűjtik maguk köré a többieket, természetesen ez a személy olyan kell legyen, akit elfogadnak vezetőnek a közösség tagjai. A kezdeményezők mellett ugyanakkor fogadókészség is kell legyen, adott esetben az éneklők beengedésére, megvendégelésére. Ma már vannak olyan házak, ahol bezárják a kaput, vagy elmennek otthonról ilyenkor, régen ez szégyen volt, és az adott személyek közösségi szintű megrovást kaptak, például leakasztották a kapujukat – hangsúlyozta dr. Szőcs Levente.
A szakember szerint a megéneklés szimbolikus cselekvés, egyfajta tiszteletadás, de nagyon erősen benne van a kapcsolatok megerősítésének szándéka is.

– Amikor belépünk valakinek a házába, énekelve, jókívánságokat mondva, azzal a családdal továbbra is jó viszonyt szeretnénk fenntartani

– hívta fel a figyelmet Borsos J. Gyöngyi.
Ebből kiindulva a Tarisznyás Márton Múzeum is várta az éneklőket december 22-én, pénteken: a karácsonyi dalokat éneklő gyermekek, felnőttek ingyenes tárlatvezetésben részesültek, nagy szeretettel és hagyományos galambassal várták őket a házigazdák.