Kotsis Nagy Margit szobrász- és éremművész, üvegtervező, tanár 1939. május 1-jén született Csíkszeredában. Tanárként Nagyváradon, formatervezőként a feketeerdői üveggyárban,díszlettervezőként a nagyváradi szánházban dolgozott, később a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola tanára volt. A Szentendrén élő művésznővel telefonon vettük fel a kapcsolatot. Daczó Katalin kérdéseire életútjáról vallott. [caption id="attachment_89386" align="aligncenter" width="385"] Kotsis Nagy Margit: Harmatszedők  Forrás: artendre.hu[/caption] – Szülőhelye, szülővárosa csak egy van egy embernek, és az Ön esetében ez Csíksomlyó. Mit jelent Önnek ez a hely? – Csíksomlyón születtem, mert abban az időben a szülészet a somlyói kolostor mellett volt. Egy polgári családban születtem, éppen a második világháború előtt, akkor, amikor Apám már elmúlt 70 és Anyám 46 éves. Gyerekkorom első emlékei közé tartozik, hogy menekülni kellett. Ahogy visszaemlékszem, szüleimnek egy kisgyermekkel, idősen elindulni az ismeretlenbe igen nehéz feladatot jelentett. A szörnyű időszak után visszaérve Szeredába a házunkat teljesen kifosztva találtuk. – Hogyan emlékszik vissza az iskoláséveire? [caption id="attachment_89387" align="aligncenter" width="384"] Kotsis-Nagy Margit a nyolcvanadik születésnapján (Kotsis-Nagy Margit tulajdona)[/caption] – Az iskolában a tudáséhségem csillapíthatatlan volt – a mai napig sem csillapodott –, én pedig olvasással próbáltam csillapítani. Volt három könyvünk, amiket csaknem minden héten újraolvastam: Jókai két regénye, Benedek Elek meséi, Robinson Crusoe – ennyi volt a lehetőség. Hetedik osztályos voltam, amikor meghalt Édesapám. Az iskolai évek hamar véget értek, tíz osztályból érettségiztünk. Éretlenül, felkészületlenül utaztam Kolozsvárra, hogy valahogy folytathassam a tanulást. Magyar–történelem szakra felvételiztem. Itt értek 1956 őszének euforikus, csodálatos napjai elsőéves egyetemistaként. Édesanyám is meghalt 1957-ben, így teljesen egyedül maradtam. Mégis elvégeztem az egyetemet. – Olvastam, hogy négy év tanári gyakorlat után talált rá ismét a rajzra… Valóban így történt? [caption id="attachment_89388" align="aligncenter" width="467"] Kotsis Nagy Margit: Elhallgattatás Forrás: artendre.hu[/caption] – Ifjú tanárként is tele voltam meg nem válaszolt kérdésekkel. Szinte semmit nem értettem a körülöttem zajló világból, ahogy valószínűleg a többiek sem. Kerestem a válaszokat, de még évekig sehol sem voltak. Nem találtam az összefüggéseket az események, az érzések és a tapasztalt világ között. Kérdéseim válaszok nélkül maradtak: Mi az élet? Hogyan kell élni? Államvizsga után Nagyváradra kerültem magyart, történelmet, rajzot és éneket tanítani. Nagyváradon beiratkoztam a művészeti népiskola színjátszói tagozatára. Verseket tanultam és mondtam egy évig, amikor véletlenül az iskola egyik ablakán benézve tanulókat láttam rajztáblák előtt ülni és rajzolni. Hirtelen megdobbant a szívem. Ez az! Ezt szeretném csinálni, de hogyan? Kisgyermekkorom óta nem is rajzoltam. Mégis vártam a felvételi idejét és jelentkeztem a művészeti népiskolába. – Sikerült bepótolnia a viszonylag kései pályakezdést? [caption id="attachment_89389" align="aligncenter" width="428"] Kotsis Nagy Margit: Anyaság Forrás: galeriasavaria.hu[/caption] – Elég nagy kihívást jelentett, de beültem a felvételire, ahol csak úgy tudtam a feladatul kirótt csendéletet lerajzolni, hogy próbáltam lemásolni a körülöttem rajzoló, általános iskolások rajzait. Egyévi önkívületben történő rajzolás és festés után döntöttem el, hogy mindig ezt szeretném csinálni és jelentkezni fogok az egyetemre. Újból egyetemista leszek és tanulhatok. A vezető tanárom, a grafikus Mottl Román egy cseppet sem biztatott, hogy jelentkezzem a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolára (ma egyetem). Döntésem megingathatatlan volt, a nyilvánvaló háromszoros hátrányom ellenére. Idősebb voltam a többi felvételizőnél, magyar nemzetiségű és már volt egy egyetemi diplomám. Gőzerővel tanultam rajzolni, festeni és mintázni. Nem esett nehezemre, hiszen minden vágyam ez volt. Nyári szünidőben hol is tanulhattam volna többet és jobban, mint Csíkszeredában? Nagy Imre festőművészt, aki rokonunk volt, kértem, hogy segítsen. Megjegyzem, hogy ő sem biztatott, hogy egy „ilyen nehéz pályán próbálkozzam”. „Minek? Van egy diplomád”– mondta. Ennek ellenére Márton Árpád frissen végzett festőművészre bízott, hogy tanítson, és felkészítsen a felvételire. Így két nyáron éjjel-nappal rajzoltam és festettem, szó szerint napi 15-16 órában. Az első felvételin még román irodalomból és nyelvtanból is kellett vizsgázni, így kirepítettek. A következő évben már nem volt felvételi tantárgy a román nyelv, és sikerült bejutnom. Egy csodálatos álom következett, életem nagyon boldog hat éve. Újra iskolapad, újabb kihívás, rengeteg fizikai munka, de esztétika, filozófia, művészettörténet, anatómia is – maga a kincsesbánya. A kegyelem Isten segítsége, az isteni kegyelem mindig segíti az őszintén törekvőt, és mindig mellettem volt és van. A harmadik évet az üveg szakon folytattam. Izgalmas, érdekes anyaggal dolgoztunk. Összesen ketten voltunk hallgatók. Szerettem tanulni és dolgozni, de mellette, a második év közben férjhez mentem és egy év múlva megszületett az első gyermekünk. – Hogyan alakult pályája az egyetemi éveket követően? – Több üveggyárral is kapcsolatban álltunk, én főképpen a Feketeerdői Üveggyárral, ami Nagyváradtól nincs messze. Így nyilvánvaló volt, hogy az oklevél megszerzése után odakerültem tervezőnek. Nagyszerű emberek között dolgoztam 1978-ig, amikor a férjem, dr. Kotsis Lajos sebész lehetőséget kapott a Szegedi Orvostudományi Egyetem Klinikáján a tudományos munkája folytatására, így 1978 januárjában Szegedre költöztük. Két hónappal később megszületett a második gyerekünk, majd egy év múlva egy ikerpár. Négy gyerekünkkel albérletek sorozatával nem ment könnyen az újrakezdés. Tanítottam a Szegedi Tanárképző Főiskolán, de az ikrek születése után abba kellett hagynom. Közben kaptunk lakást. – Hogy érezte magát Szegeden? [caption id="attachment_89390" align="aligncenter" width="373"] Forradalom után, 1991. Forrás: artendre.hu[/caption] – Szabadúszó lettem, sok kiállítási lehetőséggel és sok munkával. Kezdtem bronzzal dolgozni, ami nagyon nagy élményt jelentett. Szeged Város Vezetősége is nagyon sokat segített azzal, hogy egy műtermet biztosított, amit 1989-ig használhattam. Elkészítettem két nagy pannót, egy 6 négyzetméteres és egy 9 négyzetméteres reliefet, majd 1989-ben egy 2 méter magas szobrot. A férjem közben Budapesten dolgozott a Korányi Pulmonológia Intézetben. 1989-ben úgy döntöttünk, hogy mi is közelebb költözünk Budapesthez. Nyilvánvalóvá vált, hogy Szentendre erre a legalkalmasabb. Szentendrén is dolgoztam tovább. Elég sok kiállítási lehetőség adódott itthon és Németországban. – Mikor kezdett jógázni és mit jelent az Ön számára? [caption id="attachment_89391" align="aligncenter" width="379"] Munka közben (Kotsis-Nagy Margit tulajdona)[/caption] – Miután a szobrászat igen nehéz munka, a fizikai erőm, amely addig vaserősnek tűnt, végére kezdett érni, és megint jött az isteni kegyelem: találkoztam a jógával és a keleti bölcseleti rendszerekkel, ami a testi-lelki felépülésemet segítette. Választ kaptam az olyan régen megválaszolatlan kérdéseimre is, amelyek annyi évig foglalkoztattak: Mi a lét? Mi az emberi élet értelme? Honnan jövünk? Hová megyünk? Hogy működik az univerzum? És még rengeteg más kérdés… Így találkoztam a tradícióval, amit Hamvas Béla szent tudásnak nevez. Az 5-6 ezer éves tudása az emberiségnek mindenre választ ad. Az emberi gőgtől a megtévesztett ember nem lát, nem tud látni, nem érdekli. Találkozni ezzel az egyetemes tudással, a tradíció­val az ősök tudásával vagy azzal, ahonnan az ősök tanultak, ez volt a harmadik csoda, az isteni kegyelem, ami irányít. Sokat tanulok mindennap a mai napig, tanítom is azoknak, akik érdeklődést mutatnak a jóga-pszichológia, a védikus bölcseleti rendszerek és a lét nagy kérdései iránt. A választ egyre több kérdésemre kapom meg. Így a varázs folytatódik. Megpróbálok mindent megtenni, hogy a válaszokat meg is érthessem. Tudni, hogy a világmindenség működésének szigorú törvényei vannak, oka, menete és célja van és a transzcendentális világ mélyen áthatja a fizikai létet. Egy olyan szellemi úton járok, egy olyan szellemi utat találtam, ami a lét holisztikus szemléletén halad. A transzcendencia és a fizikai forma kölcsönhatásának kérdései foglalkoztatnak: a gondolati-érzelmi impulzusok hatása az anyagra, az emberi tudat és elme működése és összefüggései, a felébredés az öntudatlan létből. Testünk egy holisztikus mezőterv kivetülése, a tudat hozza létre a fizikai testünket. A gondolati-érzelmi világ a tengely, ami fizikai testünket is kordában tartja, amire mindenünket, még genetikánkat is felfűzhetjük. A tudatszint változása minőségi változásokat hoz minden területen. A világ nem olyan, amilyennek látjuk, mert csak egy kis tartományt vagyunk képesek észrevenni, és a nagy rész láthatatlan. Hiszek az előre elrendeltetettségben, abban, hogy nincs véletlen, mert mindennek oka, menete és célja van. A világmindenség működésének is, az emberi életnek is. „Ne higgy, kételkedj, győződj meg!” mondja a tanítás. Nagyon hálás vagyok mindenért, amit kaptam, és amit nem kaptam meg: az is a fejlődésemet szolgálta.