Rém egyszerű, tízperces vacsoraötletek, gyors és kiadós ebéd, pár perces fogások. Még jó, hogy jöhet! Mert ki akar órákig a konyhapult mellett szobrozni? Én biztosan nem. És így történt, hogy a héten már harmadszor dőltem be egy konyhai cselnek. Nevezzük nevén: szívatásnak.
Kezdjük ott, hogy egyébként sem vagyok egy Gordon Ramsay, meg amúgy is képtelen vagyok magamat bármilyen recepthez is tartani. Ugyanis édesanyámtól és nagymamámtól olyan hasznos tanácsokkal a batyumban indultam neki a konyhaművészetnek, mint „annyit tegyél hozzá, amennyit felvesz”, „azt majd úgy látod”, „szemre”, és „olyan kell legyen az állaga, amilyen szokott”. Na, nem mondod!? De az évek során beletanultam ebbe is, ma már csak az alapanyagokat figyelem, majd mindent jól összekutyulok; van, hogy beújítok ezt-azt, aztán jó étvágyat! De ezek az egyszerű, tízperces vacsoraötletek becsaptak.

Múltkor láttam egy videót, amelyben a hölgy tényleg csak összeöntött néhány hozzávalót, olyan dolgokat, amik még az én konyhámban is megtalálhatók. Persze, ha előtte bevásárolok… Na mindegy. Nyolc perc alatt olyan tálat rakott össze, hogy kis híján elcsöppent a nyálam. Nagy hévvel betáncoltam a boltba, és mindent be is szereztem hozzá. Hazaérve jöttem rá, hogy csőbe húztak, ugyanis, érdekes módon, nekem valahogy nem sorakoztak kis üvegtálakban a guszta, tökéletesen egyforma méretű kockákra aprított hozzávalók, sem az előre kimért fűszerek. Semmi gond, majd felaprítom és kimérem én magamnak, ez legyen a legnagyobb gondom az életben. Nyilván, mint utóbb kiderült, a beszerzett alapanyagok egyharmada nem pontosan az volt, mint a videóban, egyharmadát pedig nem lehet nálunk megvásárolni, de végül is egyharmada talált. Az nem olyan rossz arány. Mindezzel már rég eltelt a nyolc perc.
Miután mindent szépen meghámoztam, felkockáztam, besóztam, kicsavartam, lecsepegtettem és a többi, jött a kedvenc részem: előveszünk egy kivajazott tepsit. Kérem tisztelettel, jelentkezzen az az ember, aki kivajazva pakolja el a tepsit! Az nem lehet, hogy én vagyok az egyetlen, aki nem. Így történt meg a világ legszomorúbb tepsivajazása…
Mondanom sem kell, hogy volt még vagy három lépés, melyre utólag jöttem rá, hogy jóval a boltba indulás előtt meg kellett volna tenni: ilyen volt a „másfél órát pihentetjük a hűtőszekrényben” rész, amin már csak nevettem. Alapból nem tesszük a hűtőbe, ami forró, tehát még ki is kell hűlnie… mindegy is, csak felhergelem magam. De hogy miért teszik oda a recept szó elé azt, hogy egyszerű és gyors, ha a tizedik percben kiderül, hogy bonyolult, időigényes és lassú? Nevezhetnénk csak egyszerűen receptnek, akkor nem ringatnám magam hiú ábrándokban. De átverés, hogy csak a tálalási időt tüntetik fel „elkészítési idő” néven. Felháborító.
Végül persze minden összeállt, az elkészült étel finom és mutatós lett, csak közben így lett a nyolcperces fogásból nálam másfél óra, az egyszerű ebédötletből pedig bonyolult vacsora. Másnap estére.